Szent ISTVÁN útján,, a KIRÁLYerdei Műv.házban

A Művelődési Ház, ahová már lassan haza járunk Csepel külső részén, két oldalt nagy fákkal övezett, a nyár teljes díszében pompázó Szent István úton található. Amikor megérkeztünk hét körül, úgy a Ház, mint a belső hangulatos kert, ahol meglepetésünkre az esti rendezvényt is szervezték, és ahol a napközbeni események is zajlottak, még elég kihaltnak tűnt. Néhányan lebzseltek kint, és egy pár ping-pongozott bent.
Ha elgondolom, hogy I.e. azaz István ELŐTTI időkben, összesen csak háromszor jártam, Csepelen… Egyszer, mikor az autómat vettük át az egykor volt Merkur telepen, ill. a 2000-es évek elején, az akkor már teljesen lepukkant, elhagyatott, hajdan szebb napokat látott Gyártelepen vásároltam egy ottani raktáráruházban, amely néhány más hasonló intézménnyel bérelt ki egy-egy félromos csarnokot. Lehangoló volt. Na, de „nem úgy van az, mint volt rég, nem az a Nap süt ránk rég……  ” Most már kis túlzással, a költővel mondhatom: „Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom…”
Visszatérve a múlt szombatra, 20 órára nemcsak a szokásos rajongók száma nőtt. Többek között ott volt, a tavasszal megismert fiatalember Miklós Illés (vagy fordítva?), és ismét feltűnt egy fiatal lány is, aki már Nagykörösre is elment a Hang után. Így nem nekem kellett fiatalodni, hogy Csapatunk átlagéletkora, ha lassan is, de csökkenjen! Gondolom, ha lehetne sokan megtettük volna ezt az „áldozatot”!  ) 9 órára, amikor elkezdődött a „szokatlan tárlatvezetés”, addigra már alaposan megtelt várakozókkal a Kiállítás első terme. Bár István festményei nem voltak ott, mint azt néhányan közülünk megálmodták, de a verebek, és Istvánt, már anno is szerető tanára Vida István (2010-ben, talán a legjobb TV riportot készítette vele), elárulta, hogy terveznek karácsony körül Kedvencünk festményeiből egy külön kiállítást, és talán, talán egyéb meglepetések is lehetnek. Nekem alaposan megindult a fantáziám…. Remélem, hogy a végén nem fog a kezem, egy bizonyos éjjeli edénybe lógni.

" Ne ÉNEKELJEM inkább?"
Nagyon bírom István humorát öniróniáját,, őszinteségét. Fekete szemüvegében, ruházatában, akár hosszú, és komoly tárlatvezetést is tarthatott volna, el is kezdte, böcsülettel, de egy idő múlva megérezte, hogy ebben a szerepkörében talán mégsem a ő a legjobb, „merre a szem ellát puszta földön égen…” Meg is szólalt közben „Ne énekeljem inkább?” Picit később, amikor, már majdnem a ruhájához ért a kisebb tömeg (mert egyre többen lettek), azt mondta, és igaza volt, „Ti inkább ENGEM NÉZTEK, mint..” Itt nagyjából be is fejezte, de nagyon örülök, hogy az ő nevével eladták, ezt a kor-, és helytörténeti, nagyon érdekes és értékes kiállítást, amit házi fotósaink jóvoltából   Ti is láthattok, és amit, a tárlatvezető szakember társ, egy fiatal hölgy, a továbbiakban bemutatott nekünk.
.
Egy csepp VÉR, és mire jó egy TOROK GYULLADÁS
„Az idő eközben haladott sietve”, és a kedves lány is befejezte műsorát gyér érdeklődés mellett a kert apró színpadán. Tündével kivételesen nem istvános, hanem szakmai beszélgetést folytattunk, bent, mert kint már elég hűvösre fordult az idő, 10 év után a torkom is fájt, hőemelkedésem is volt.  A „Lányokat”, beleértve a a 9.X felé nem ballagó, hanem mosolygó  Magdi nénit ez nem zavarta. Igyekeztek a kertbe, hogy „jó hely” jusson nekik. Egyszer csak meghallottuk, István hangját, ami nemcsak ”Gyönyörűszéééép”, hanem olyan erős, ELSÖPRŐ volt, hogy a házban lenyomott minden háttér zajt, még az egyik teremből a nyitott ajtón kizúduló rock zene sem jelentett akadályt számára.  Akár bent, a székemen ülve is élvezhettem volna az előadást. Tünde azonnal felpattant, és kirohant, mint Zrínyi  a Hang után, míg én ezt nem tudtam megtenni, mert éppen az aszpirinos italomat ittam, hogy úrrá legyek a nyavalyámon. Ezért részese lehettem annak, hogy azt, hogy hogyan jön és árad és VONZ István hangja,  és hogy indulnak utána az emberek. Mire kiértem a kertbe, addigra lassan befejezte az első számot. István, a fekete hajával és ruhájával, a sötétben csak akkor látszott, ha éppen rávetült a reflektor zöldes, ill. színes mozgó fénye. Sok futtatott celebecske, aki csak rohangálással, mikrofon dobálással hívja fel magára a figyelmet, már itt "meghalt" volna. Ez a sejtelmesség jól állt Istvánnak. A nézők egy része félkörben ült a közbe odatett székeken. , de sokan álltak elől is, , ill. a ház folyosójának kert felőli végében. A székek mögött volt egy kisebb fajta „küzdőtér”, a lendületes számoknál, itt ugrált, csápolt, táncolt szinte extázisban sok fiatal,, de a kevésbé fiatalok is velük ropták  . Itt álltam én is.
Mellettem a ház oldalában, a szabadban szalonnát sütögettek, és mini küzdőtér mögött padokon ültek még emberek a sörüket kortyolgatva. Később, vagy elfogyott a sör, vagy abbahagyták az alkoholizálást, mert szükség volt mindkét kezükre az egyre erősödő ütemes tapshoz. Igen István, itt OTTHON volt, és a helybeliek büszkén nézték, és itták a jólismert VARÁZSLATOS  hangot. Amíg szokás szerint figyeltem a hatást, néztem az embereket körülöttem, nem szép dolog, de hallgatóztam, hogy elcsípjek egy-egy véleményt, észrevettem, hogy már nem fáj a torkom, nincs is hideg , nem vagyok bágyadt, hanem élvezem a szép nyári estét, és természetesen István számomra úgy látszik meg nem unható produkcióját. Eszembe jut egy délelőtt olvasott cikk, mely szerint nem vicc, tudományosan is, megfelelő műszerekkel igazolni tudták a vércsepp szerkezetének változása kapcsán, azt a tapasztalatot, hogy zene, különösen Mozart (és egy csepeli Fiú hangja) esetleg elősegítheti a gyógyulást. Jelentem, én lényegesen jobban lettem. (Tuuuudom, tudom, hogy a lórúgásos C-vitamin, és az aszpirin is hatott). István fokozta az iramot, és mellettem a küzdőtéren, az IGAZI házibuli Istvánnal folytatódott. A srácok és néhány lány kipirult arccal, magasra tartott kézzel föl-föl ugrálva, tapsolt kiabált. Komolyan úgy nézett ki mintha egy QUEEN koncert KÖZÖNSÉGÉNEK 10 négyzetméterét kinagyítva látnám!!    A Faith, a Pretty Woman, után elérkeztünk a „Te vagy a minden”-ig, amelynek végén, István megint csavart valamit, nekünk, akik jól ismerjük ezeket a dalokat, és természetesen magának, megint adott valami apró ÚJDONSÁGOT. Következett a Crazy, a Without love (Örülök, hogy ez a ritmusos dal újabban ismét bekerül a repertoárba. István itt is megmutathatja egyedi hangi adottságait. Az ő előadása lényegesen jobb, mint az eredeti). Majd indult a Bikini szám. Mellettem a tombolás, de összességében is, a taps a siker fokozódott.  Megfigyelhettem egy ŐSZ éltes urat, aki talán egyedül, és talán Istvánért jött. Talán egy doktor bácsi volt: Ő nem ugrált, csak bámult átszellemült arccal István felé. Végig tapsolt, a Fényévnél kissé párás szemmel. Sajnos lassan a végére értünk a jónak. A vissza, vissza kiáltozásra, megkaptuk a Fényévet, a szokott minőségben. Majd a’capella, a "Várj, míg fel kell majd a Napot", és mint szokásos, a befejezésnél leejtette a hasáig a mikrofont. A HANG meg csak szállt, szállt akadálytalanul a bársonyos ÉGBOLT felé. István viccelődött egy kicsit a dal szövegével …. Igen, mi, mint közönség szívesen vártuk volna, vele a hajnalt, a napfelkeltét (kiabálj, ÉNEKELJ..” jut eszembe egy régi sláger, egész addig, amíg felkel majd a Nap)

Nézői VÉLEMÉNYEK
Néhány megjegyzés, amit hallottam, és nem esett ki a memóriámból. A hölgy, aki valószínű ott lesz a Queen estén is, azt mondta „amikor zene nélkül énekelte a Demjén számot, úgy elvarázsolódtam , hogy nem is vettem észre, hogy mikrofon NÉLKÜL is énekel!t” (azért sem vehette észre, mert mikrofon nélkül, kb. csak 10 %-kal gyengébb a hangja. Nem is értem…) „Még énekelj Queent!” „Ilyen hangja nincs senkinek, se közelben sem a távolban. „Istenem, mekkora művész és mégis milyen egyszerű ember maradt, közülünk való…” „Milyen sokoldalú, minden dal jól áll neki” „Na neki van hangja, nem úgy mint a többieknek”

MOSOLYGÁS, fotók, dedikálás.
A meleg hangulatú fellépés után, a szeretet áramlása   más formában folytatódott. Sokan kértek dedikációt, sokan gratuláltak, sok fotó készült. Istvánnak, idegennek, törzsrajongónak is volt mosolya, kedves szava. Úgy nézett ki, OTTHON érezte magát ő is. Volt, aki már nem a Szentendrén készült képre kérte a dedikációt, hanem a legalább olyan jól sikerült Bogi által készített Quenn-es kártyára.
R. Évikéék segítségével hamar hazaértünk Köszönet érte. Bogival még fél éjjel „levezető edzést” tartottunk. Igaz, csak 10 dalt hallottunk, de milyen dalokat, és milyen előadásban!!!   Örülök, hogy régen látott arcok is megjelentek, és hálaisten sok volt az új érdeklődő is minden korosztályból. Érdekesség, hogy a fiatalok ismerik, tudják ezeket a régi számokat, és jó érzés, hogy találtam olyanokat is, akik járnak István faces oldalán, mert ismerték az új plakátot is, sőt akadt olyan is, aki hallotta az Ave Mariát, és el is ájult tőle.
Szép, és tartalmas este volt,   és a torokkaparásom is elmúlt.
Amíg nem leszek Alzheimeres  „unforgettable” ez is.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.