Optimist - Élménybeszámoló Istvánnal való találkozásról I.
2010.08.05. 13:37
Előhang: Pesten történt, ez a mesébe illő, eset,
Mely Vavival, és velem ma, megesett.
Hazánk területe, három milliárdszor nagyobb.
Mint a csöpp hely, melyen négyen álltunk ott.
Nincsen ebben semmi, semmi, mi ámítás,
Csak beleremeg ,a valószínűség számítás!
Szómágia, vagy valaki boszorkány
Ülök egy erdélyi lánnyal,
Egy igazi Napsugárral.
Plázában fagyizva
Vidáman sztorizva,
Meséli óriási élményét,
A Sztár bözödi felléptét.
Hónapok óta nagyon várta,
Hogy színről-színre lássa.
Hallgatta ugyan a dalait,
Szívbemarkoló Hangjait.
Elérkezett, a nagy nap végre,
Készült, lelkével is az estére.
Érezte, hogy ma ő is megkapja a Csodát,
Az élmény megadta, reménye, sokszorosát!
Szárnyalt zengett az Ő Hangja
Beleborzongott, minden tagja
Visszhangozták dombok erdők,
Hírét vitték, szerte, a hűs szellők.
Tó alatt örök álmát alvó falu,
Felébredt, Ki ez a Csoda Fiú?
Élvezetét kicsit rontotta a setét,
Alig láthatta a Kedvenc szemét.
Milyen lehet, közelről az arca,
Ült ma, Viola, morfondírozva.
Kezdtem leírni, tehát neki a szemét,
Mely, mindig mutatja lelke tükörét
Beszélgetve, az asztalnál eképp,
Hirtelen előttem, változik a kép.
Megjelenik, a Dalnok, a legendás,
Szeme mélytűzű, arca borostás!
Mágia, Delej, Káprázat?
Vagy egyszerű varázslat?
Nincsen rajta, semmi, ami ék,
Csak oldalán egy Gyönyörűség.
Ők annyira hasonlóak, s egyek
Mindezt látni, jólesik a szemnek.
A szőke leány kezét, gyengéden fogva,
Ránk néz, köszöntöm mosolyogva.
Kis beszélgetés, nem mély,
Fellépések, tervek, Erdély
Viola, csak nézi az arcát.
Nem hiszi, amit most lát!
„Ilyen nincs”, a hangom remegő,
„De hát mégis van!”, mosolyog Ő.
Néhány szó, a Három Napért, gratuláció
Majd készül, bizonyítékként, három fotó.
Táskájába teszi ajándékát, Regina montázsát.
Vavi, írott sóhajtását, Opti verses alkotását.
Lassan eljön a búcsú kézfogás,
Távolodnak, mint egy látomás.
Milyen Ő, az igazi nagy Tehetség?
Jellemző vonása a Természetesség!
Társul hozzá, Szerénység, Kedvesség.
Fel sem tűnik, mikor nem énekel,
De a Szemét, akkor is nézni kell!
Azon árad ki folyvást az a Valami,
A Jóisten, aki adta neki, tudja mi!
Csak érzed, vágyod, jólesik nézni.
Aurájában, egy keveset, picit élni
Nem a Sztárt nézed, mert az nincs,
Csillagunknak, Szívében van a Kincs.!
Így valósult meg, erdélyi Barátosném, álma,
Augusztus harmadikán, Pesten egy Plázába.
Utóhang:
Kiheverve, az édes sokkot,
Kapkodtunk a telefonokhoz.
Plazaból hívtuk, Magdit, Zsikét,
Az előző, erősen fájlalta a fejét.
Hallgatva, az abszurd történetet,
Gyötrő migrénje azonnal elsietett!
Eszembe jut Regi baja, Bogi lába,
Pestre kell jönni az „István” kórházba?
Nahát Opti, még ekkora Marhaságot,
Tabáni gyógyítja, a tabáni kórságot?
Kiröhögve magunkat, folytatnám a hahotát,
Mikor, újra látom Vavi átszellemült mosolyát.
Mint ama borjú az új kapura
Bámult, társam, ismét a Fiúra!
Visszajöttek Ők még a boltba, a könyvekhez
Tíz méterre szerencsére, Vavihoz, székemhez
Nézegettek, majd fertály órát.
Mi meg István, kezét,.. orrát!
Olyan jól érezték Ők együtt magukat,
Környezetükbe, teljesen belesimultak.
Lapozgatták Benczúr, Zichy albumát,
Majd forgatták Leonardonak, atlaszát.
Mutogattak, a másik felüknek, egy képet,
Majd egymásra mosolyogtak, szépet.
Talán, Jókai tollára illene e téma,
Ő, az ily idillek pazar ábrázolója.
Őszintén, nagyon szégyelltem a lesikézést.
De nem bírtam abbahagyni kettőjük nézését,
Amikor végre sikerült, s elfordultam,
Akkor Vavink, lebegését bámultam.
|