Szíve csücske Ördög Nórának a Csillag születik - bulvaros.hu - 2011.02.25.
2011.02.25. 19:30
Ördög Nóra az egyik legstabilabb pont az RTL Klub műsoraiban. Az első szombat esti szuperprodukció, amelyben műsorvezetőként is bizonyított, a Szombat esti láz második szériája volt 2006-ban. Azóta két Csillag születiket és a tavalyi X-Faktort vezette sikeresen Stohl András, illetve Sebestyén Balázs oldalán. Ezúttal Nagy Sanyi lesz a partnere.
- A Csillag születik mindig is a szívem csücske volt. Szerkesztőként ott lehettem már a legelső értekezleteken, amikor még címe sem volt a produkciónak. És ez volt az első olyan munkám, ahol testközelből figyelhettem, hogy az általunk megálmodott show-műsor segítségével valóban életek és sorsok változnak meg. Az elmúlt évek alatt láttunk már sok mindent, de az emberek még mindig tudnak újat mutatni! A válogatás egy napokig tartó színes előadás és komoly szociológiai tanulmány is egyben. A tehetség és a változatos produkciók mögött mindig ott húzódik egy-egy egyedi élettörténet, és engem ez az, ami a leginkább érdekel! Ez az a műsor, ami soha nem tud kifáradni, mert az emberekben mindig is ott lesz a vágy, hogy megmutassák a tehetségüket! Nagy Sanyival ez lesz az első közös munkánk.
Ez azért érdekes, mert korábban mindketten dolgoztunk ugyanazoknál a műsoroknál, de valahogy mindig elkerültük egymást. Amikor a Reggelinél gyakornokoskodtam, még nem dolgozott ott, majd mikor műsorvezetőként visszatértem, már nem volt a produkciónál. A Moziklubnak is azután lettem szerkesztője, hogy Ő már elment. Így gyakorlatilag néhány nappal ezelőtt mutatkoztunk be egymásnak, de azonnal volt közös témánk, hiszen Ő is szegedi! Gyorsan kitárgyaltuk, ki hova járt iskolába, bulizni, ki kit ismerhet, szóval egy perc alatt egymásra hangolódtunk. Biztos vagyok benne, hogy a közös munka is ilyen gördülékenyen megy majd!
|