Hétfő esti programként Queen dalok az MSH-ban? Ott a helyünk! Így gondolták ezt a Csákányi-bérlet évadnyitó előadására érkezők és a jegyet váltók is. Freddy Mercury és csapata generáció-függetlenül érint meg fiatal és korosabb hallgatót egyaránt, és a Sportház zsúfolásig telt nézőtere igazolta is ezt a várakozást. Hogy ennek ellenére mégis felemás érzésekkel távoztunk? Igen, ilyen, amikor a füst (fény) nagyobb, mint maga a láng...

A budapesti Maxim Színház látványelemekben és zenei tartalomban is impozáns produkcióval érkezett Szombathelyre. Nem kisebb feladatra vállalkozott, mint a köztudottan roppant nehéz hangívű, szinte utánozhatatlan szólókkal és vokállal megtűzdelt, a rockzene panteonjánban legfénylőbb csillagként tündöklő Queen dalait "tribjútolta".

Lehetett volna ez a hétfő este kolosszális, lábdobogtatós siker, azonban hiába a projektoros-lézerágyús-füstgépes-tánckaros külcsín, ha a produkció sava-borsa, belbecse, a zene, alsóhangon is csak középszerű maradt. Súlyozottan volt igaz a hétfő esti előadásra az a kritika, hogy amit látunk, az látvány, amit hallunk, az halvány.

Nem tisztünk meszelni, mert sem zenekritikusok, sem szobafestők nem vagyunk, pusztán laikus műélvezők, ámbátor laikusságunk nem egyenlő a fogalmatlansággal, hisz a Queen repertoárját oda-vissza tudjuk, ezen nőttünk fel, így érzékenyen érintett minket egy-egy elcsúszás, hibás intonálás vagy erőtlen zenekari szóló.

A Queen mellett a szombathelyi előadás másik hívószava az előadókban rejlett. A musical színpadok ünnepelt sztárjai, Mészáros Árpád Zsolt és Serbán Attila sajnos nem léptek fel a showban, helyettük Kovács Áron, Csengeri Attila és Csordás Levente volt a maszkulin trojka, míg Koós Réka, a Megasztárban feltűnt Hien és Végvári Eszter voltak Mercury "női inkarnációi". Érdekes módon ez utóbbi triót éreztük az est során sokkal erősebbnek - a három hölgy igazi díva volt -, Mercury "primadonnás női énjét", és líraiságát szinte életszerűvé tették. Közülök is kiemelnénk Koós Rékát, aki igazi powergirl volt felturbózott frizurájával, és remek érzékkel osztottak ki rá olyan klasszikusokat, mint pl. a Fat Bottomed Girls. Arról nem is beszélve, hogy bombaformában volt, és ha alakját nézzük, akkor egyértelmű, hogy nem heti két alkalmas, hanem "all life long" fittness-bérlete van.

A Tihanyi Ákos koreografálta, másfélórás műsor a One Vision-nel nyitott, valóban látomásszerűen, és a produkció nevéhez illően a "The Show Must Go On"-nal ért véget. A két ráadásszámot viszont szívesen felednénk. A rocktörténelem talán legnehezebb és legtöbbet játszott dalában, a Bohemian Rhapsody-ban szívesen láttuk volna Tabáni Istvánt, aki szintén tagja a produkciónak, és kiválóan interpretálja a dalt, míg a szívbemarkoló záróakkord, a "Love of My Life" Hien és Kovács Áron duettjével jó végszó lehetett volna, ha utóbbi előadó megtalálja a dal megfelelő hangfekvését. Áront nagyon bizonytalannak éreztük az estén, és hiába a valóban grandiózus showelemek, ezzel az emlékkel hagytuk el a termet. 

Nem Freddy Mercury orgánumát, nem Brian May egyedi gitárhangját, és nem is a jellegzetes vokált kerestük és hiányoltuk az egyébként lelkes produkcióban, hanem a varázst, az áramütést. Ugyanis ezek a dalok önmagukban is annyira jók, hogy "jóformán elég" pontosan és tisztán énekelni őket, máris hálás érte a publikum. A taps természetesen így sem maradt el, de ezt fogjuk arra, hogy a szombathelyi közönség illedelmes és intelligens színházlátogató...

További képgaléria ITT (lap alján)