Legutóbb huszon éves koromban voltam koncerten, valahogy senki nem érintett meg engem annyira, hogy miatta ilyen rendezvényen vegyek rész. Most adódott egy lehetőség kb. fél perc alatt döntőttem , nem bántam meg.
Kicsit félve léptem be a szórakozóhely bejáratán, arra gondolva vajon ennyi idősen nem leszek-e túl öreg a többi rajongóhoz képest. meglepődtem, mert sokkal többen voltak a középkorúak köréből, mint a tinik közül. -A hely nagyon szép és kultúrát, minden igényt kielégítő szolgáltatást nyújt az oda betévedőknek. A koncertet 22-h-ra írták ki. Sajnos nagyon sokat csúszott az egész program. Gönczi Gáborék is majd másfél órával később kezdtek. Nagyon jó kis hangulatot varázsoltak pillanatok alatt, megteremtve az alapot István szerepléséhez.
Gönczi elmesélte, hogy ők annak idején a Queen hatására alakultak, de sosem játszották a dalaikat, mert nem volt megfelelő énekesük. 18 ével később most hogy Isván "megszületett" volt miért újra előveni ezeket a dalokat és csak miatta és vele átélhették azt amit szerettek volna.
István nagyon későn kb. hajnali 1-h-kor került sorra, akkor már a nézők közül elég sokan hervadtan álltak de István érkezésére újból élettel telt meg a terem. Óriási sikitozás fogadta és tombolt aki tudott hely hiányában is.
A közönség együt énekelte vele mind a négy Queen dalt:
-Bohemian Rhapsody
-Don't stop me now
- We are the Champions
- We will rock you
Fantasztikus élmény volt, személyesen élő koncerten szinte fél méterre tőle - énekelni hallani. A hangja csodás, az előadás módja magával ragadó. Olyan hatással volt ránk, hogy sokáig -talán sosem felejtjük el. Sokunkat arra ösztönöz, hogy ŐT minnél többször és minnél több helyen újra és újra akarjuk meg hallgatni és nézni. István ahogy kiállt a színpadra, az megtelt élettel , hangulattal. Nincs szüksége semmi másra csak a nézők szeretetére és Ő ezt mindig viszonozni is fogja azzal amit Ő adhat nekünk. Az érzéseket amiket Ő érez ,a hangot amit mi hallunk az Ő közvetítésében. Zseniális előadóMűvész!! A dalok után itt sem feledkeztek meg a szülinapjáról. Torta, tüzijátékkal a közepén- a kicsit meghatódótt István és a tömeg amint együtt neki énekli a Boldog boldog boldog születésnapot!! Kívánom mindenkinek hogy élje ezt át majd egyszer ahogyan mi is akik ott voltunk.
Azt gondoltam, na it a vége fuss el véle.! De a java még csak ezután kezdődött, fel mentünk oda ahol István szülei ültek.
Kezdetben csak beszélgettünk, : mennyire boldogok, hogy Istvának ez sikerült, és hogy ők mindig minden fellépésére elkisérik. Nem csak kötelességből, hanem szeretetből és a rajongók iránti tiszteletből is. Nem volt olyan hogy valaki odament hozzájuk azt ne fogadták volna kedvesen. Meg érkezett István is, láthatóan fáradt volt, de mosolygott, a szeme mint mindig tele volt élettel. Türelmesen és kedvesen osztogatta az autogrammokat, fényképeszkedett mindenkivel aki ezt kérte. Természetesen én sem maradhattam ki a sorból, kértem nektek egy autogrammot Tőle. Nem olyan volt a szitu, hogy most mély interjút lehessen kérni tőle, de mindenre válaszolt amit kérdeztünk.
Meg kérdeztem mikor lesz lemeze: -igen január végén
lesz-e müsor amiben szerepel: -igen a vacsora csata
természetesen meghívtam látogasson ide fel hozzánk
A lényeg: István közvetlen, kedves és olyan szerény mint amilyennek látszik. nincs megjátszás, ugyan akkor határozott személyiség is. Nincs és nem lesz gondja semmivel, talán csak az éjszakázást kell majd szoknia. Hajnali 3-h-kor még ott ült és beszélgetett.
Volt ott egy lány, akivel szerintem nagyon jól megértették egymást, olyan aranyosak voltak együtt. A szülőkkel egész hajnali 3h-ig táncoltunk beszélgettünk. Anyuka és apuka fenomenális volt, életemben ennyit nem táncoltam. jó kedv derű és minden ami kell a jó hangulathoz.
Nagyon nagy élmény volt ez a számomra. Személyesen beszélhettem vele, láthattam,éneklni hallhattam azt az embert aki egy országot vett le a lábáról.Mindenkinek kívánom, hogy éljétek át ezeket az érzéseket.
Lehet, hogy többen többre lennétek kíváncsiak, de nem lehet mindig mindent. Ez az est nem arról szólt, hogy én interjút készítsek vele.Azt éreztem, hogy neki most a pihenésre lenne a legnagyobb szüksége, nem lehetett volna faggatni, van olyan hogy tapintatosan lehet csak, és én ezekre a dolgokra figyelek. Gondoljatok erre, meg arra, miért is szeretitek szeretjük őt.
Megjelent CIKKEK után sajnálom, hogy nem lehet véleményeket megjelentetni részünkről !
Ugyanis a szerkesztők jóvoltából, felhívásuk után 2010.01.25-én a COOL-Live-ben Istvánnal való beszélgetést, interjút sikerült megnéznem. A kérdező H. Éva volt, rendkivül barátságos, kellemes beszélgetés volt, AZONBAN István távozása után MÜLLER ATTILA ? olyan megjegyzést tett Istvánra ,- izléstelen - ami nálam kiverte a biztosítékot. Vigyázni kell a médiával - kivételek vannak ! Észnél kell lenni és óvatosan kezelni őket !
Nagyon csalódtam ebben a müllerben, habár eddig azt sem tudtam, ki ő !
Elnézést kérek, hogy ezt leírtam, de még most is zavar az ott elhangzott megjegyzés, aki látta, halotta az tudja, mire gondolok !
Válasz:
Kedves Anett!
Az ötleted megfontolandó (vélemény a cikkek alatt), megvitatjuk Dádóval a lehetőségeket, köszönjük.
Müller Attilától a "kinyílt a csipája" nekem is erős volt, de a média túlkapásainak megemésztését - vagy inkább a felülemelkedést rajtuk - legjobb, ha Istvántól mi is eltanuljuk. ;-)
Megpróbáltam, de nem sikerül magamban elnyomni egy kis rosszmájúságot. Különböző helyekről úgy „vettem le”, hogy a szekszárdi koncerten Fenyő Miklós is egy fellépő lesz.
Nem tudom személyesen is találkoznak-e, de szívesen látnám a szitut, hiszen a Megasztáros válogatáson le sem fütyülte Istvánt. Remélem Istvánnak ott is nagy is nagy sikere lesz és ebből Fenyő Miklós is megtapasztal valamit.
Az élmény beszámolókért és a szerkesztők áldozatos munkájáért köszönet.
Továbbra is várunk minden infot.
Válasz:
Kedves Tuti!
Fenyő Miklóson kívül Komár LÁszló is sztárvendégei lesznek a szekszárdi bulinak...de az ő neveik csak ISTVÁNÉ ALATT, és sokkal kisebb betűkkel szerepelnek a plakátokon... Azt hiszem, már ez maga elégtétel - egy újabb - István számára.
Igyekszünk minél több infót biztosítani Nektek a fellépésekről, ezért ezúton is kérünk minden kedves regisztrált tagunkat, aki valamelyik fellépésén ott lesz, hogy -ha teheti - küldjön nekünk (szerkesztők) képeket, videókat, írásos élménybeszámolót (word doksiban) e-mailben:
dado@invitel.hu
teatime66@gmail.com
"Ti küldtétek" rovatainkba fogjuk ezeket feltölteni - névvel együtt (mármint hogy ki az, aki küldte! :-)
Remélem senkit nem bántok meg a tegezéssel!? Mi már szinte olyanok vagyunk, mint egy nagycsalád. Gagának maximálisan igaza van. Ez az oldal legyen a „Béke és a Szeretet Szigete”. Őszintén megmondom, hogy szeri beszámolójába annyira beleéltem magam, hogy nem foglalkoztam a helyesírási hibával. Olyan valóságosnak tűnt, hogy szinte magam előtt láttam a történteket. Voltam már én is úgy, hogy véletlenül rosszul írtam valamit, de csak akkor vettem észre, amikor azt elküldtem és már nem lehetett kijavítani. Köszönjük meg azoknak, akik valami módon beszámolnak István fellépéseiről, akár képekkel, videókkal, vagy tudósításokkal. Ha Ők nem lennének, akkor ez a portál nem jött volna létre, nem lenne ilyen változatos és percre, - naprakész.
Köszönjük a Zámbó Jimmy Emlékkoncertről készült videót. István szokásához híven remek volt és láthatóan nagy sikert aratott.
Normál esetben én ugrani szoktam a helyesírási hibákra (persze, csak magamban), de itt most nem az volt a lényeg, hanem az, hogy átadtál Istvánból nekünk is egy kis szeletet, és köszi érte. A fene a bajuszát annak, aki a tálalást nézi, mikor az a süti akkor is finom, ha papírtálcán kínálják fel
Kedves Szeri! Nagyon aranyos vagy amiért készítettél egy kis összefoglalót számunkra,azoknak akik nem tudnak eljutni oda ahol István fellép.Érdekes dolgokat írtál,én nagyon hálás vagyok neked, kedves vagy,hogy gondoltál ránk!KÖSZÖNÖM NEKED!
Nagyon jó hogy küldöd az infókat. Én sem tudok odafigyelni, hogy mikor irok helyesen mert baromi gyorsan kell irnom mert én a munkahelyemről tudok a nézegetni a honlapon és őrülök, ha a fönök nem lát meg.
Kedves Szeri nekem is vannak képeim és videóm ha érdekelnek eltudom részedre jutatni és te felteszed hogy a többiek is lássák szivesen eljuttatom neked. Ha nem nem gond.
Üdv: Rékási Péterné (Kati)
2010.01.25 08:23
szerencse
„Köszönöm , mindenkinek a hozzászólását!
Igen, vannak az írásomban helyesírási hibák, de nem azért mert nem tudok helyesen írni. Nem fogok magyarázkodni.
Nem vagyok sem újságíró sem szerkesztő!
Egy lelkes amatőr aki próbál és próbált tenni valamit, nem magamért hanem a Ti tájékoztatásokért.
Ezt nem teszem és eddig sem tettem hibátlanul. Ti kértétek a beszámolót nem én erőlködtem, hogy írhassak. Azért ez mindenképpen tanulságos a számomra a jövőre nézve.
Elfogadom a kritikát, és majd igyekszem javítani a hibákon.
Mindenkinek kellemes napot!
Szeri”
Válasz:
Kedves krekasi!
Szerencse a hozzászólását regisztrált felhasználóként írta, amilyen pl. Te is vagy. Ha olyan anyag van a birtokodban, ami még nincs fent az oldalon, és szívesen közzétnnéd, kérlek küldd el a szerkesztőknek! (De előtte mindenképpen győződj meg róla, hogy valóban hiánypótló dologról van szó! ;-)
A szerkesztők elérhetőségeit a JOBB hasáb legalján találod...de azért ide is:
Ugye csak rosszul látok?!! Ugye ez csak tévedés, amiket az alábbiakban olvastam Tőletek?!!! Ide is begyűrözött a veszekedés...ezt nem akarom elhinni! Gyerekek, ezt ne! Kérlek Titeket! Ez a "Béke és Szeretet Szigete"...Nem hiszem, hogy ennek "rajongásunk címzettje", István örülne...(Ezt az iwiwes fórumon már tapasztaltam, el is menekültem onnan!:-)))
Köszönjük Szerencse az "élő" közvetítést, most tényleg nem a helyesírási hibákon kellene rágódni...nagyon élvezetes volt, kedves Tőled, hogy értünk fáradozol (hiszen nem magadnak írtad ezt, hanem nekünk!)
Annyira jó dolgokat írtok róla, hogy úgy gondolom el kell mondanom, hogy még a válogatáson a kezdetekkor amikor mutatták Istvánt. Ott ült összegörnyedve és az volt a kommentár a kép alatt, hogy van aki azzal tűnik fel, hogy fel sem tűnik. Akkor mint ahogy lenni szokott mindenki elő ítélettel volt és nem csak őt másokat is megítéltek a körülöttem lévők. Épp ezért fogadást kötöttünk, hogy legalább a döntőig eljut István. Akkor még nem hallottuk énekelni. Egyszerűen csak első pillantásra bejött és még meg is jegyeztem, hogy milyen egyszerű, de nagyon szexi! Mire mindenki azt mondta. Na már megint a külső! Aztán énekelt és mondanom sem kell, egyértelmű volt, hogy biztosan megnyerem a fogadást. A többit pedig tudjátok. Úgy hogy nekem nagyon jó karácsonyom volt. Egyébként nem kell izomagyúnak lenni, hogy valaki igazán pasi legyen. Mindig kell, hogy legyen valami plusz. És ha tudod mi az amit keresel könnyen rá érzel, és benne ott van.
Igen, vannak az írásomban helyesírási hibák, de nem azért mert nem tudok helyesen írni. Nem fogok magyarázkodni.
Nem vagyok sem újságíró sem szerkesztő!
Egy lelkes amatőr aki próbál és próbált tenni valamit, nem magamért hanem a Ti tájékoztatásokért.
Ezt nem teszem és eddig sem tettem hibátlanul. Ti kértétek a beszámolót nem én erőlködtem, hogy írhassak. Azért ez mindenképpen tanulságos a számomra a jövőre nézve.
Elfogadom a kritikát, és majd igyekszem javítani a hibákon.
Chat ( 2010.jan.25 06:19) bírálja a szeri beszámolóját "helyesírásilag", ami a Symbolból látottakról írt nagyon hosszadalmasan ! Észrevételével l azért nem értek egyet , mert hiszen Ön nem áll a helyesírás magaslatán ( olvassa át a saját megjegyzéseit ) ! Lenne mit megtanulnia, hogy mit és hogyan kell írni ! Mivel az Ön helyesírása kivánni valót hagy magaután , igy nem lehet joga másokat bírálni !!!
Örülnie kellene, hogy szeri tájékoztatott a látottakról . Ezért köszönet NEKI !
Nagyon szépen köszönjük a beszámolódat. Ahogy olvastam, könny szökött a szemembe. Nagyon örültem és egyben bánatos voltam. Örültem, mert István megint remekelt, bánatos mert nem láthattam. Végre már a lányokkal is bátrabb. Remélem, talál magának egy hozzá hasonló rendes lányt, és végre akkor teljes lesz a boldogsága. Én különben sem értem a lányokat, hogy eddig miért nem vették észre? Csak a szemébe kellett volna nézni alaposan. A gyönyörű szeme és a mosolya ellenállhatatlan. Szerintem, van benne valami, ami ennyi embert megfogott. Azok a lányok, akik eddig nem vették észre, valószínűleg nem is voltak hozzávalók. Egy klassz lány mindenbe segíteni fogja. Sokan tudjuk az „igaz” szerelem szárnyakat ad.
Bogárka, szerintem a szülei nem fogják állandóan kísérgetni, de gondolj bele, mennyire örülnek, hogy Istvánt végre boldognak látják és örülnek az örömének. Valószínűleg nem a lányoktól féltik. Had örüljenek már Ők is egy kicsit! Eddig szinte csak Ők álltak mellette.
Remélem egyszer majd én is hallhatom és láthatom élőben. Akkor én is szerencsés leszek, mint szerencse.
Addig is köszönet a szerkesztőknek. Ha ők nem lennének, mi vidékiek nem sokat tudnánk Istvánról.