Tabáni István Rajongói Portál
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

______

 

Névnap és dátum script

 

 

Rajongók
Indulás: 2009-11-27
 



 

Élménybeszámolók
Élménybeszámolók : Opti a Szenes-estről

Opti a Szenes-estről

  2014.09.09. 16:06


Mi Borsi Andival , és István anyukájával, a sors különös szeszélye folytán a takarásban , a színpad mellett álltunk. Kicsit fárasztó volt, de megérte! Jólesett, és érdekes volt a kulisszák mögött is látni Istvánt, és Csillát, a polgármestert, a fellépőket, a VIP-eseket. István pl. nagyon sokat és jóízűen, beszélgetett a Nyári lányokkal. Hosszasan, mosolygósan magyarázott nekik. Wolf Kati után haza is jöttünk, mert mint Baba is említette, a műsor, legalábbis, amit láttunk, bár jó hangulatú volt, általában nem igen volt magas színvonalú. Nekem legjobban Szenes Iván Klikkelj rám dala tetszett a SZERZŐ előadásában (régi felvétel). István azért is próbált egyedüliként, a színpadon a műsor előtt, a jelenlévők nagy örömére, mert csak reggel érkezett meg a sikeres Farkaslaki Koncertről, így máskor nem volt módja.A szerencsések így kétszer is hallhatták. Mielőtt a műsorban énekelt, a takarásban, még megbeszélést tartott a zenekar tagjaival. 3 éve azt tippeltem, hogy a" Találkozás"t énekli Most bejött. A Kutyás dalból a maximumot hozta ki Előadásmódja szerintem picit hasonlított a tavalyi „Mindenkit elfelednek”-hez.. Ez csak a felvezetése volt a másik számnak,a "Találkozás egy régi szerelemmel", magabiztos,és gyönyörű volt!. Most nem mondhatom, hogy messze a legnagyobb tapsot kapta csak azt, hogy nagyot, de azt igen, hogy ezen, azaz a negyedik Szenes Esten IS ő volt a MINŐSÉG HERCEGE! Laza, könnyed, elegáns, , nem mellesleg jó kiállású, mélytűzű szemű fiatalember. Abszolút ura a hangjának. Végiggondolt, átélt előadás, a szokásos hangszín kavalkáddal, Soha nem hivalkodik feleslegesen, öncélúan a hangi adottságaival!! Hihetetlen arányérzékkel, a dalt előtérbe helyezve adja át azt, az érzéseivel együtt, nemcsak a zenét, de szöveget is, mert nála minden szó érthető!. Közelről, ahol álltunk jól megfigyelhető volt az az összpontosítás, ahogy a színpadra felment, és a boldog mosoly, ahogy lejött , és ahogy örült, hogy azon rögvest , a bennfentesek, ill. kollégái gratulációjának, hátbaveregetésének. (ez a többiekre nem volt jellemző). Borsi Andi sajnálja, hogy nem tudott találkozni veletek, de üdvözöl mindenkit. István anyukájával jöttünk haza A hátsósorokból elég sokan indultak hazafelé velünk együtt, talán mert megijedtek az esőtől, talán késő volt, talán,mert már TALÁLKOZTAK egy régi szerelemmel?? . Hazafelé hallottam: a TABÁNI, az mégis csak a TABÁNI!!!

(én is így gondolom )

 

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 

 

 

 

 Tabáni István Rajongói Portál

Szerkesztők:

Zsike: kleckererzsi@gmail.com

Lina: [Mail] [MSN]

Dádó: [Mail; MSN]

A szerkesztésben a segítséget köszönjük minden Kedves Rajongónak, az interneten megjelenő cikkekkel, képekkel, videókkal kapcsolatban.

Ajánlott böngésző: [Mozilla Firefox] [Google Chrome] [Songbird]

Ajánlott képernyőfelbontás: >1024*768

Tárhely: [Gportal]

Indulás: 2009. November 27.

 


HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG