Tabáni István Rajongói Portál
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

______

 

Névnap és dátum script

 

 

Rajongók
Indulás: 2009-11-27
 



 

Élménybeszámolók
Élménybeszámolók : Opti "gyorsjelentése" Gyöngyösről

Opti "gyorsjelentése" Gyöngyösről

  2013.09.29. 11:57


Optimist
Az első Magyar Fehérasztal Lovagrend Serlegét, és oklevelet nyerte (ez az első díjak felett, DE a Fődíj alatti elismerés) a Dió Rádió Csapata, amelynek egyik szimpatikus tagja volt a Mi Fiunk, aki Katona úr utasításai alapján kavargatta a gulyást, és gyúrta a gombócot (mert az is volt benne). Természetesen ebbe is beletette a szívét. Azután egy-egy darabot a szívéből osztogatott, amikor merte nekünk, és a leghosszabb sornak a levest. Minden tányérhoz járt egy mosoly is. A képeken látni fogjátok a jó hangulato,és azt, hogy milyen aranyosan, és kicsit megszeppent mosollyal állt a zsűri előtt, bizonygatva, hogy a gombóc nem "Tescós", hanem a helyszínen készült. A mű nagyon jól sikerült és ízletes volt, a hozzákapott kenyérrel együtt.
Fülig ért a szája amikor átvette és felmutatta a serleget. egy Diós munkatárssal
Ez nem akármilyen Díj, hiszen a Lovagrend jelmondata: HAZÁM, SZAKMÁM, BECSÜLETEM!!!!!!!!! (Többen direkt Őt keresték, szerették,és autogramot is kértek)

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 

 

 

 

 Tabáni István Rajongói Portál

Szerkesztők:

Zsike: kleckererzsi@gmail.com

Lina: [Mail] [MSN]

Dádó: [Mail; MSN]

A szerkesztésben a segítséget köszönjük minden Kedves Rajongónak, az interneten megjelenő cikkekkel, képekkel, videókkal kapcsolatban.

Ajánlott böngésző: [Mozilla Firefox] [Google Chrome] [Songbird]

Ajánlott képernyőfelbontás: >1024*768

Tárhely: [Gportal]

Indulás: 2009. November 27.

 


RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG