Tabáni István Rajongói Portál
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

______

 

Névnap és dátum script

 

 

Rajongók
Indulás: 2009-11-27
 



 

Élménybeszámolók
Élménybeszámolók : Loncika - Sirona hajó

Loncika - Sirona hajó

  2012.08.19. 11:34



Kedves Lányok!

Gyönyörű volt a tegnap este. Nagyon szép az esti Budapest kivilágítva egy lágyan ringó hajóról, főleg ha közben István látható és hallható. Pláne, ha mindez a névnapomkor van.

A vacsi svédasztalos volt, sok finomsággal, hideggel, meleggel. A 2 alsó szinten volt a vacsora, a legfelső szinten a fellépés. Sok idegen is volt, főleg az idősebb korosztályból. Az előadáson nem kellett állni.

Istvánt az új menedzser konferálta fel. Bemutatkozott, majd elmondta, hogy reméli, István hajója nemcsak jelképesen fut ki most új vizekre.

István a szokásos dalok mellett elénekelte a Who wants to live forever-t, a Bárhol-t és a meglepi új dalt, az Együtt álmodunk-at. Az Érzés-t gitárkísérettel adta elő, a Jóbarátokat is. Az Érzés-nél először csak pengette a gitárt, mondta, mindig kérik, hogy gitározzon, de ő nem tud annyira jól gitározni. Aztán természetesen gyönyörűen adta elő az Érzés-t. Nagyon aranyos, hogy mindig teljesíti a kívánságunkat. A Who wants-ot, meg a Bárhol-t is biztos a mi kedvünkért adta elő. István színes fénnyel volt megvilágítva. Ez biztos kevésbé zavarta a szemét, de viszont így meg én nem láttam annyira jól az arcát. (Én távolabb ültem a színpadtól.) Sokat beszélt a dalok között. A pörgősebb számoknál profi táncosai is voltak. Nem voltak nagy hangfalak, normálisan lehetett hallani a dalokat. Meg a speciális helyszín miatt is nyilván máshogy szólt az egész. Jó sokáig tartott az előadás. 10-re visszaért a hajó, de István még javában énekelt. Ott voltak a szülei is, meg Csilla szülei, nővére, sógora is. Volt egy idős néni, aki sokszor felállt és előrement fényképezni. Biztos István titkos rajongója.

Az új számnál elmondta, hogy ez még csak demo, de már majdnem olyan, ahogy elképzelte. A felvételen Honyecz Feri hárfázik. Mondta, hogy Ferit nemrég óta ismeri, de reméli, hogy a későbbiekben is együtt dolgoznak majd.

Az előadás után az idegenek elmentek, de mi még maradtunk, mert István dedikált – sötétben, állva. Sokáig tartott a dedikálás, mert volt, aki hosszasan beszélgetett vele.

Páran elkaptuk az új menedzsert. Elmondta, hogy máskor is szeretne táncosokat István mellett, meg más egyéb változtatásokat is. Szeptemberben lesz egy koncertje Istvánnak (nem Pesten), ahol zongorakísérettel lép majd fel. De lesz majd olyan is, ahol hárfa is lesz. Szervezés alatt van egy művelődési házas fellépéssorozat. Szeretnének élőzenekaros fellépéseket is, de mindennek nagy költségvonzata van. Van sajtósuk is. Az új lemezt is szeretnék kiadatni. István több szerzeménye is rajta lesz. A menedzser szerint nagyon jók István szerzeményei, szerinte slágerek lesznek. A kanadai körúttal kapcsolatban elmondta, hogy van egy fiókirodája Kanadában, már több magyar zenészt kivitt szerepelni. Most folyik a feltérképezése annak, hogy hol lépjen fel István. Egy 10-12 állomásos körutat terveznek, mert ez lenne az ideális. Azt nem értettem pontosan, hogy ősszel lenne, vagy tavasszal. Az új menedzser azt sejtettette velünk, hogy az előző menedzser nem tette meg mindazt, amit István megérdemelt volna. De azt mondta, hogy kollégáról nem mond véleményt. Egyébként el szokott varázsolódni István hangjától.

Egyébként el szokott varázsolódni István hangjától. Azt is mondta, hogy ezen a hajón nem szokott ilyen program lenni, a Zanzibárnak volt csak ilyen fellépése korábban ugyanitt. A hajó tulajdonosa a barátja, ezért sikerült itt fellépést szerveznie.

(Magánvélemény: szerintem István mellé nem kellenek táncosok, se füst, se tűzijáték. Nagyon jó ötlet a zongorás koncert! Remélem, Pest közelében lesz.)
 

4 hozzászólás
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2012.08.27. 16:35
deakjulia

LONCIKA

elolvastam-ha kicsit később is - az irigylésre méltó találkozorol szollo

élményeidet(teket)

Nagyon szépen,kivánom  minél több ilyen találkozon vehess részt

és bár ilyen formán mi is részesüljünk  a fenti élményekben.

Mégegyszer nagy ,nagy KÖSZÖNET

2012.08.23. 22:54
Lonci

Manóka!

Nagyon szívesen! Köszönöm a névnapi jókívánságot is!

 

Arikám!

Nagyon szívesen!  Ezt sem ide szántam, csak a Csevibe, Lina hozta át ide. Örülök, hogy tudtam újat írni Neked.

2012.08.21. 16:53
Ari /Törpi/

Loncikám! Köszi a beszámolódat, bár egy kicsit rövid volt de számomra tartalmazott olyan dolgokat amit nem hallottam és ennek örülök :))) írjál máskor is ...puszi:)))

2012.08.20. 21:49
manoka46

Köszönöm, hogy ma este szántál időt megírni az eléménybeszámolót. Megkésve, de szeretettel kívánok miden jót névnapodra, unokáimmal töltöttem két napot nem voltam gépközelben.

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

 

 

 

 Tabáni István Rajongói Portál

Szerkesztők:

Zsike: kleckererzsi@gmail.com

Lina: [Mail] [MSN]

Dádó: [Mail; MSN]

A szerkesztésben a segítséget köszönjük minden Kedves Rajongónak, az interneten megjelenő cikkekkel, képekkel, videókkal kapcsolatban.

Ajánlott böngésző: [Mozilla Firefox] [Google Chrome] [Songbird]

Ajánlott képernyőfelbontás: >1024*768

Tárhely: [Gportal]

Indulás: 2009. November 27.

 


PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT