"A lelki szépség oly varázst kölcsönöz az ember egész valójának, hogy az egyszerű megjelenésével meghódítja a szíveket, és barátokat szerez anélkül, hogy tudná. "

Lev Tolsztoj



Tabáni István újra a La Gunában



A csepeli LaGuna étterem vendégkönyvében a következő bejegyzésre bukkantam:

„Nagyon örülünk, hogy itt a La Gunaban idén újra hallhatjuk Tabáni István csodálatos hangját, élvezhetjük különleges, egyéni előadásmódját. Tavaly is elvarázsolt sokunkat, nemcsak művészetével, hanem humorával, természetességével, sokszínű repertoárjával, igényes saját számaival. Az acapellái bravúrosak, felejthetetlenek. Mindehhez járult a finom vacsora, a kedves kiszolgálás. Remélem idén is hasonlókban lesz részünk.”


Hát lehet ennek ellenállni? Na jó, bevallom, hogy mielőtt elolvastam volna ezt a néhány sort, már eldöntöttem, hogy április elsején Csepelen fogok vacsorázni. Még kérdezték is a többiek, hogy közelebb nem találtam éttermet? Nem szoktam én éttermet keresni. Rendes asszony vagyok, minden nap főzök. De ha már betették az esemény linkjét, teketóriázás nélkül rákattintottam, hogy ott leszek. És nem bántam meg, pedig ráadásul véletlenül valaki másnak a menüjét ettem meg. Lapítottam is rendesen, mikor a felénél tartottam, és meghallottam, hogy a pincér az én nevemet szólítja, és teljesen más fajta ételt tart a kezében.



Tehát elsők között értesültünk a programról, hogy a zenés vacsoraest előadóművésze István lesz Máté Péter dalaival. Igaz, hogy zsúfolásig meg volt telve a nem túl nagy, de hangulatos étterem, de a rajongók közül sokan nem jutottak el. Otthonaikban várták a telefonos közvetítéseket, felvételeket, képeket. Még ezzel a beszámolómmal is szeretnék kedveskedni nekik. (Mondom a férjemnek, hogy olyan régóta nem írtam már. Erre ő rákérdez: De ugye senki nem hisztizett emiatt? Hát éppen nem, de tudom, hogy szívesen olvassák.)



Mindenféle elfoglaltságom miatt, csak előtte két nappal tudtam azzal foglalkozni, hogy megszervezzem az utamat. Tulajdonképpen egyre nehezebb, de mégis egyre rutinosabban csinálom, teljesen belejöttem. (Nem tudom, hogy 2009 előtt, és azóta más ügyben együttvéve léptem e át annyiszor a határt mint István miatt. Mindegy. Nincs humorérzékem összeszámolni.) A tervezett időpontban landoltam Kőbánya-Kispesten, pedig a jegyárus egyenesen le akart beszélni, hogy IC pótjegyet vegyek, mert gyakorlatilag semmi esélyt nem látott arra, hogy elérjem azt a csatlakozást. Én meg csökönyösen ragaszkodtam ahhoz a pótjegyhez. (Akik ismertek, láttok most lelki szemeitek előtt. J) De megértem őt is, nincs a homlokomra írva, milyen belső motivációm van, és ehhez megfelelő nyúlcipővel is rendelkezek. Sikeresen átszálltam, babráltam még kicsit István ajándékával, mert otthon nem volt időm befejezni.



A pályaudvaron Évike várt, az ő társaságában töltöttem el azt a néhány órát, ami még maradt a kezdésig. Beszélgettünk, gondoskodtam vásárfiáról a gyerekeknek. Közben megfogta a szemem a dedikált ajándékok között egy golyóstoll, amire nagyon szépen rá volt gravírozva a következő: ISTVÁN – nyugodt, jó döntéseket hozó személyiség. Nem hiszitek el, egy darab volt belőle. Ott tusakodok magamban, illik ilyet venni, ajándékozni? stb. Addig forgatom, míg meglátom, hogy a csomagolásán meg ez áll: Szívből jövő ajándék csak neked, csak tőlem. Elnevettem magam, és visszatettem. Hát István nem fog ilyet kapni.



Beszereztem a szükséges BKV jegyeket, és egy járművel nagyon egyszerűen eljutottunk Csepelre. Miután leszálltunk, és gyalogoltunk a helyszínre, előttünk kb. száz méterrel egy elég népes és igen vidám társaság haladt ugyanabba az irányba. Sikerült is beazonosítani néhány rajongót. Messziről látszott, hogy van témájuk, és ehhez igen széles mozdulatokkal gesztikuláltak is. Hogy kiről lehetett szó, az REJTÉLY…



Nagyon kellemes hangulatú helyiségbe toppantunk be, tetszettek a meleg színek. A terítés ízléses volt, a sarokban egy bájos hölgy énekelgetett. Annáék, akik a vidékiek jegyeiről is gondoskodtak, korábban érkeztek, és ültető kártyákkal segítették az elhelyezkedésünket. Mikor felfedeztem a számomra fenntartott helyet, fülig szaladt a szám. Az asztalon egy nekem szánt rejtvényújság Istvánnal a címlapon, és azon elhelyezve a névkártyám. Persze, hogy azonnal lefotóztam. Belelátszik még a kamerám is. Mikor felkerültek a képeim, meg is kaptam egy kommentben, hogy milyen sokatmondó ez a kép: Ez Borsi Andi!



Volt időnk köszönteni egymást, beszélgetni, a nyári velencei talival kapcsolatos dolgainkat rendezni. Aztán kezdték kihordani a vacsorát. Nagyon ízletes volt a főétel is és a desszert is, pincérek jólneveltek, minden rendben volt. Aztán legnagyobb meglepetésünkre a pódiumon is asztalokat helyeztek el. Hármat. Semmi hely nem maradt Istvánnak, pedig már a fellépés ideje is elérkezett. Az is megfordult a fejünkben, hogy ez csak áprilisi tréfa. Kellett nekem Csepelen vacsorázni!! Nem kellett sokáig aggódni, feltűnt István. Tartott egy rövid mikrofonpróbát, hoztak elé egy bárszéket, azon elhelyezett valami lapokat, a vize is ott volt, és már kezdte is az előadást. Mint mondta, készült, jegyzetelt, és igyekezett minden szám előtt érdekes információkat, a soron következő dallal kapcsolatos adatokat megosztani velünk, de valahogy ezekbe a mondatokba eléggé belegabalyodott. Szerencsére nincs mindenkinek olyan memóriája mint nekem, és csak arra emlékezünk, milyen gyönyörűen énekelt, milyen hosszan kitartotta a hangokat most is. Mentegetőzött is az elején, hogy zavarban van minden alkalommal, de ezt akkor is látnánk, ha nem mondaná. Sőt meg is értjük, mindenki így van ezzel, aki komolyan veszi, amit csinál. Én rendszeresen tartottam előadást nagy létszámú hallgatóság előtt, és évek múlva is azt éreztem, hogy ezt nem lehet megszokni, pedig soha nem álltam ki készületlenül.



A vendégek üdvözlésekor megköszönte, hogy megtiszteltük a jelenlétünkkel, és még a háta mögött levő asztaloknál ülőkhöz is odafordult. Az Ő-vel kezdett, és a Mondd, miért szeretsz te mást volt a következő. Még nagyobb átéléssel énekelte mint eddig. Szinte kiült a fájdalom az arcára. Optit idézem: „Két hangszállal, és ekkora, LÉLEKKEL, micsoda csodákat lehet létrehozni.” Rengeteg képet csináltam. Annyira kifejező az arca éneklés közben, hogy a képek alapján még azt is ki tudjuk találni, hogy éppen mit énekel. Nem tudom, hogy mások is képesek e erre, az az igazság, hogy még senkit nem tanulmányoztam ennyire. Az Engedj el és az Érzés volt a következő. Hosszan tartó vastaps követte, és István mosolyán látszott, mennyire boldog. Ezután saját bevallása szerint a kedvence, az Ott állsz az út végén következett, amit most is prózai résszel együtt adott elő nagyon szépen. A taps alatt egy kislány ment oda hozzá egy rajzzal, amit együtt elemezgettek. Nagyon szórakoztató volt. Végül a magasba emelte István a rajzot, hogy mindenki jól láthassa. A Rejtély előtti bevezetőből mindenki kitalálta, mi fog következni, és Magdi átnyújtott egy szöveget, ami ennek a dalnak a prózai betétje. István fel is olvasta, tetszett nagyon, de mint mondta, csak egy zenekaros fellépésnél lehet beépíteni. Ahogy elkezdett énekelni, néhány sor után látjuk, hogy Istvánnak felcsillan a szeme, valamit (valakit) észrevesz, mosolyog, és lejön a pódiumról. Az előbbi kislány csalta le. A lépcsőre leülve neki énekelte a Rejtélyt. István úgy elérzékenyült ettől, hogy még a hosszú taps után is nehezen tudott megszólalni. A teremben tapintható volt a csend. Az ilyen pillanatokban mindig Opti szlogenje jut eszembe, hogy „Jó helyre csatlakoztunk!”, és hálás vagyok, hogy én is ismerhetem ezt az EMBERT. A pódiumon ülő hölgyeknek és még többeknek a teremben könnyes lett a szeme. Sőt az egyik ötvenes körüli férfi sem bírt magával, két szám közt váratlanul felállt, és azt mondta: „István, nem kicsit szeretünk, hanem nagyon!” István oda lépett hozzá, a kezét nyújtotta: „Köszönöm!” Ez olyan jól esett még nekünk is. Mert ugye azt már tudja, hogy mi szeretjük… Egyszerűen ilyen reakciót váltott ki azzal, amit közvetített felénk. Átolvasva a fellépések utáni bejegyzéseket, többen fogalmazták meg ugyanezt. Az egyik fiatalember, aki először vett részt István fellépésén, azt írta, hogy valósággal lenyűgözte ez a fajta szeretetáramlás az előadó és a közönség között, ilyet még nem tapasztalt más koncerteken. Majd hozzátette, hogy tetszett a kiemelkedő tehetségnek és a szerénységnek ez a megkapó elegye, mellyel István rendelkezik, ráadásul mint a képeiből is látszik, a festészethez is komoly tehetséggel bír.



E felejthetetlenre sikerült intermezzo után számos új rajongót szerezve tovább folytatta István. Az Éjszakák és nappalok következett, aminek a refrénjénél már beintette a közönséget is. Sejtette, hogy lehet rájuk számítani. A végén pedig „nagyon szépen” megköszönte nekik. A ráadások előtti utolsó szám az Elmegyek volt, amit azzal vezetett be, hogy akkor ő még egész pici volt, és az első sorban ülők biztos jobban emlékeznek rá. (Még jó, hogy én nem az első sorban ültem :P) A szám végén mindenki felállt a helyéről és együtt énekeltük tovább a refrént. Ezt a közös éneklést is megörökítettem. Hadd idézzek néhány kommentet, amit a You Tube-on találtam ez alatt:



„"Elmegyek, elmegyek…" Sodró lendülete magával ragadott mindenkit. Percekig tartó vastaps, szeretet, és közös éneklés. Egy különlegesség a dal végén: István nemcsak zenei kíséret de mikrofon nélkül is énekel. De hogy!!!!! Valóban csillag született!”


„Óriási fazon!”


„A videó nemcsak a művészi élményt, hangulatot rögzíti, hanem azt a szeretet-cunamit is érzékelteti, amit az énekes hangjával, előadásmódjával, egyéniségével kivált. Fantasztikus a hangja, a lendülete, és az, amikor eldobja mikrofont is, és úgy énekel lemezminőségben és hangerővel! Csak amit a jóisten adott neki, azzal a valami PLUSSZAL, mindenféle technikai hókusz-pókusz nélkül okoz örömet, tölt fel minket (és magát is). Nemcsak a termet zengi be a hangja, hanem a lelkedet is.”


„Hogyan csinálja, hogy bárhova megy, és gyakorlatilag bármit énekel, ugyanaz a teljesítmény, a HANG, a SZÍV, és az egyedülálló előadásmód. Bár ugyanazt a dalt is mindig egy kicsit máshogy énekli, újabb színt villantva meg a dalból és magából. Ugyanaz, a tomboló siker és a szeretet, ami szinte tapintható! Dübörgő taps, együtt dobbanás és éneklés, és Tabáni István boldogan, zenei alap és mikrofon nélkül zeng, zeng! Köszönjük az élményt, és Borsiandinak is, aki megörökítette! Taps zúg percekig!”


Ezek után még annyit mondott István, hogy köszönet illeti a dal szerzőit, és hogy ezeket Péter tudta kiválóan előadni, és mindenkiből csak egy van. Talán ez a megjegyzés késztette Bakacskát, hogy megszólaljon, nem tudom, de egy nagyon helyénvaló gondolattal indított, amiből Istvánnal egy őszinte és kötetlen beszélgetés alakult ki. Megfigyelhettük, hogy itt már milyen nyugodtan tudott beszélgetni, nem keresgélte a szavakat, elvégre a művészetről volt szó. Azt vetette fel Bakacska, hogy István előadásában van még egy olvasata a dalszövegeknek. István ebben teljesen egyetértett, szerinte is minden dalnak ugyanúgy mint minden szövegnek több jelentése lehet attól függően, hogyan adják elő, hova kerülnek a hangsúlyok stb. És nem véletlen, hogy nem ecset és vászon van előtte, hanem mikrofont tart a kezében, mert a zenének egy olyan közvetítő ereje van, ami egyik művészeti ágban sincs meg. A zene kapcsolatteremtő erővel bír, a szíveket kapcsolja össze, a lélek kommunikációjának is nevezik. Nem a decibelek számítanak, hanem az, hogy egy előadó el tudjon jutni a szívekhez, meg tudja érinteni a közönségét, az a lényeg. Nem elég az ismertség, rengeteg munkát kell beletegyen az előadóművész. És még az is fontos, hogy ne öncélú szövegek legyenek, hanem aminek komoly mondanivalója, üzenete van. Nagyjából így foglalta össze István.



Közben többen felbátorodtak, bekapcsolódtak, és elég hosszasra sikeredett ez a beszélgetés. Sőt, nem tudom, hogy jutottunk odáig, de a végén már a rajongók énekeltek Istvánnak: „A boldogság az igazi nagy siker, míg élsz a tapsot nem felejted el!” Ezek után István azt javasolta, hogy legyen egy közös éneklés, amibe mindenki bekapcsolódhat, aki szeretne. És már kezdte is: Azért vannak a jó barátok… A telhetetlen rajongók még ezután sem akarták elengedni Istvánt, ragaszkodtak hozzá, hogy a Ments meg vagy a Nem lesz már még legyen. István mentegetőzött, hogy ő Máté Péter estre készült, és azt nem hozta. „Hát nem tudtad, hogy itt leszünk?” - jött az incselkedő kérdés a közönség soraiból.



Végül ráadásként kaptuk a Ments meg-et acapellában és a Nem lesz márt zenei kísérettel. Ez utóbbinál, ahogy szokta István, lejött az asztalok közé, ameddig engedte a mikrofon kábele. Ahogy véget ért a szám, a rajongók szokásukhoz híven tovább énekeltek, ezúttal még mikrofont is kaptak hozzá Istvántól. Mikor újra István kezébe került a mikrofon, még figurázott egy kicsit mély hangon, ekkor már teljesen felszabadult volt, az érződött. Búcsúzáskor kifejezte örömét, hogy újra találkozott az ismerős arcokkal, és azokkal is, akikkel eddig még nem. A fellépést dedikálás követte az előtérben. Ekkor is csináltam jó pár képet az ismerős és ismeretlen rajongókkal folytatott beszélgetés közben. A szemében mindig a mély és személyhez szóló figyelmet látom. Most ezt örökítettem meg elég tisztességes mennyiségben. Volt, mit nézegessenek azok, akik nem jutottak el. Egyébként, amikor hazaértem, a férjem elkezdte tanulmányozni a fényképezőt, és sorra leolvasta az egyes képeknél megjelent adatokból, hogy mikor hány méterre (centire! ) álltam Istvántól. Konstatáltam, hogy egy ilyen gép mellett egy hazugságvizsgáló készülék simán elbújhat.



Utolsóként távoztunk. Rólam most is gondoskodtak a budapestiek, hogy eljussak, ahova kell. Útközben hisztiztek egy kicsit, hogy írjak ám beszámolót is. Elég kalandos utam volt hazafelé. Nem elég, hogy a sötétben alig tudtam eldönteni, hol kell leszálljak, mert addig kiürült a vonat, még a síneket is javították egy szakaszon, és pótló buszt kellett keressek. Megoldottam.



Útközben minden felvételt újranéztem és hallgattam. Próbáltam értékelni az estét a saját és mások szemszögéből, a húsz perces talk shownak elnevezett intermezzót is többször meghallgattam. Itthonról megnéztem a mások által feltett anyagokat is. Nem leszek népszerű a véleményem miatt, de úgy tartom, hogy nem tesz jót István imidzsének, ha mindig ugyanazokat a személyeket lehet látni körülötte a képeken, felvételeken. Ez nem ad reális képet róla. Persze nekem is vannak közös képeim, és ennyi idő alatt már mindenkinek, aki szeretett volna, de néha felteszek egyet, a többit meg megtartom magamnak. Ezt nem azért írom, mert ez a követendő példa, és díjaznám, ha nem forgatnák ki a szavaimat. A meghitt beszélgetésekkel kapcsolatban pedig az a véleményem, hogy inkább a zártkörű alkalmakkor, rajongói találkozókkor kellene éljünk vele. Én magamból indulok ki, ha új emberként látnék egy ilyen összeszokott társaságot, nem lenne bátorságom csatlakozni. De szerencsére nem vagyunk egyformák, erre tökéletes példa az az úriember, aki annyi hölgy közt felpattant megmondani Istvánnak, hogy szereti. Egyébként megfigyeltem, hogy olyan helyszíneken, ahol kisebb létszámunk miatt vagy egyéb oknál fogva nem voltunk feltűnőek mi, a törzsrajongók (Columbus hajó, Nagyvárad stb), István biztatására a fiatalok kivonultak táncolni a pergősebb számoknál.



Egy biztos, én nagyon jól éreztem magam ezen az estén. És láthatóan István is. Sőt két nap múlva egy üzenetben mondott köszönetet: „Nagyon jól éreztem magam Veletek a tegnapi fellépés alkalmával. Köszönöm,hogy ilyen sokan jelen voltatok . Tudom, hogy sajnos sokan nem tudnak eljönni a fellépésekre, éppen ezért tudnotok kell,hogy minden fellépés alkalmával nem csak azoknak énekelek, akik ott vannak, hanem lélekben minden rajongónak, akkor is, ha a távolság közénk áll.”


A La Guna vendégkönyvébe pedig bekerült egy újabb bejegyzés:



„Egy felejthetetlen estén vehettünk részt. Tabáni István csodálatos hangjával, egyéniségével, elkápráztatta a közönséget. Újraalkotva énekelte új lemezéről Máté P. legendás dalait, majd ráadásként hasonlóan igényes saját szerzeményeit. Közvetlensége, humora bensőségessé tette az estét. Köszönet a Laguna Étteremnek az ízletes vacsoráért és a helyi énekes hölgynek, a teljesítményéért.

Jövőre, Tabáni István, Veled ugyanitt!”

Súgó 6 hozzászólás

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.

1

2012.04.25. 20:16 optimist Gondolat morzsák  Istvánban, többek között, azt is szeretjük, hogy ugyanazt a dalt is, majd minden alkalommal, máshogy énekli, máshová kerül a hangsúly. Így vagyunk mi rajongók is. Talán, ha van, az bennünk  az érték,  hogy nem vagyunk egyformák, nem látunk mindent egyformán, de kíváncsiak vagyunk egymás világlátására, életére, véleményére. (Csak egy pl. soha nem bírnék egy tyúkot, még megfogni sem, nemhogy levágni, és MÉGIS, Hozzád mégis ragaszkodom, Palcsikám, aranyszívedért, egyebekért.) Egy biztos, mindannyian élvezzük azt, amit Istvántól kapunk, mindannyian a legjobbakat kívánjuk neki.   Kezdetben, István miatt,  jöttünk össze, de ma már millió élmény, kaland humor,  fűz össze minket, még  sokszor azokkal is, akiket, mint pl. Szotyit, vagy mást, még  személyesen, sosem láttunk. Barátságok, mini talik erősítik ezt a hálózatot, aminek egyik legnagyobb értéke, hogy nem számít a foglalkozásod, korod, és hol laksz, sokat tudsz Istvánozni, vagy keveset, körbeutaztad a Földet, vagy  csak.. Egyenrangú rajongók vagyunk. Biztos vagyok benne, hogy jó helyre csatlakoztunk, mert megtaláltuk Istvánt, és egymást! És ez az utóbbi is nagyon fontos, gondolom számotokra is. Mint minden családban, barátságban, lehetnek félreértések, konfliktusok. Nézetem szerint,  most az elsőről volt. Van olyan is, amikor fáradtság, egyebek miatt, esetleg nem egészen pontosan fogalmazunk,  van, amikor fáradtság egyebek miatt megsértődünk,  pedig meg sem sértettek! "Ugorgyunk",  - mondta Pósalaki bácsi, egyetértek vele. És várom május elsejét, hogy találkozzunk, feltöltődjünk, olvashassuk a beszámolókat, nézegessük a képeket, videókat. Köszönöm, mindazoknak, akik ebben segítenek, mert jó minél több formában, nézőpontból értesülni,...... vagy újra átélni az eseményeket Gondolom, sokan érezzük úgy, mint Andi: "továbbra is számíthattok rám. Amikor módomban áll, mindig segíteni fogok"

2012.04.25. 18:52 borsiandi Köszönöm mindenkinek a visszajelzéseket, csak most vettem észre, hogy ide is irtatok. Lonci kérdésére válaszolva, nem tudom, melyik fellépés lesz a következő, amire eljutok, nem látom mindig előre a lehetőségeimet. A velencei talira befizettem mind a három napra, mert nagyon vágyok. Nagy levegőt veszek, és irok még néhány sort nektek. Lehet, hogy mégsem annyira fényes a memóriám, mint ahogy azt emlegettem a beszámolómban, de tényleg nem emlékszem, hogy két és fél év alatt valakivel is közületek konfliktusba keveredtem volna. Ennek az egyik oka mindenképp az, hogy nem szoktam magamra venni semmit, ami nem nekem szól. Higgyétek el, sokat segít. Az eddigiekhez képest eltérő módon a legutóbbi beszámolómhoz többen privátban irták meg a hozzászólásaikat. Voltak többen, akik egyetértettek velem, voltak, akikkel vitatkoztunk kicsit, voltak akik megírták, hogy bennem mi az irritáló, leginkább ezt köszönöm, mert számomra ez volt a leghasznosabb, és változtatni is fogok a magatartásomon, és vannak, akiket megsértettem, és nem mondták ezt meg nekem. Teljesen értetlenül álltam pl. az "első sor" témában, mert én egy fél mondatomban sem kifogásoltam azzal kapcsolatban semmit. Talán rosszkor voltam rossz helyen. Sikerült belemosni egy másik igen terjedelmes "beszélgetést", amelyiknél én történetesen meg se szólaltam, de olvastam, és ráismertem a vitatott pontokra. Ettől függetlenül is sértő volt a beszámolóm. Ezt nagyon sajnálom, mert eddig folyton azt hallottam tőletek, hogy mennyire bejön a borsiandis iróniám. Abban eddig is egyetértettünk, hogy véleménye mindenkinek lehet, és fontos, hogy tolerálni tudjuk egymásét. Miután befejeztem a szóban-forgó beszámolóm megirását, és átolvastam, konstatáltam, hogy sikerült a véleményemet kevésbé bíráló hangnemben megfogalmazni, mint néhány nappal korábban rajtam kívül mások is megtették. Egyszerűen állást foglaltam én is két kérdésben (konkrétan a netre feltöltött anyag és a meghittebb beszélgetéseknek hol van helye). Azért mert valóban így látom (még most is!), és nem azért mert feltétlenül nekem kell igazat adni. Én ezen a mostani súrlódáson mindenképp továbblépek. Annyi szép közös emlékünk van, hogy ez nem is esik nehezemre. És nálam a "kor" téma nem téma. Egyáltalán nem az maradt meg bennem Szegeden, hogy volt e saját korombeli rajongó köztünk, hanem az, hogy három nap alatt szétröhögtük az agyunk, és ez annyira jól esett. Nagyon várom a velencei talit, és bár nem tudom, hogy addig sikerül e megbocsájtsanak nekem azok, akikben most tüskét hagytam, biztos vagyok benne, hogy lesznek, akik örülnek nekem is, és jól fogom érezni magam köztetek. Ennek mindig saját magunk vagyunk a generálója. Ha pedig István Erdélyben lép fel, továbbra is számíthattok rám. Amikor módomban áll, mindig segíteni fogok. Puszi mindenkinek. Andi

2012.04.24. 10:13 mama47/zsike Andi! köszi ezt a részletes élménybeszámolót

2012.04.22. 20:26 Lonci Kedves Andi!  ezt a mindenre kiterjedő élménybeszámolót, meg a vidiket és a képeket! Mikor és hová is mész legközelebb?

2012.04.18. 15:39 Ari /Törpi/  a beszámolót Andi! Nagyon jó visszaemlékezni az élményekre ÉRZÉSEKRE, bár egy pár dolgot én máshogy látok... Nem az első sorban ültem, hanem oda ültettek ohova....de nekem most is felejthetetlen estében volt részem....ha rajtam múlik én minnél közelebbről szeretem látni és hallani ISTVÁNT.Nem sok öröm van az életemben de minden fellépés boldogsággal tölt el, alig várom a következőt, amire nem is kell sokat várni..::) Majus 1-e itt van mindjárt

2012.04.18. 15:12 optimist Csak annyi kiigazítás, nemcsak jövőre, hanem azután is, meg holnap... Veled . István, és persze Andi,  Te legyél a Krónikás! Most már magyar állampogárok vagytok, csak jöttök, mentek, és,megint jöttök a csemetékkel. Nagyon köszönöm, hogyezernyi tennivalód mellett,szakítsz arra időt, hogy elkápráztass minket a beszámolóiddal. Külön kösz, Barátosném, hogy már nem először, engem is megemlítesz, beépítesz.. Sokan sokféleképpen látjuk, éljük meg a dolgokat, következőre, megpróbálom, mint Regász Évi férje, hátulról élvezni az eseményeket.

1