Budapest, 2011. 06. 03

         Ennyi koncertezés után oda fejlődtem a szervezésben, hogy egy 14 órás távolléttel oldottam meg, hogy részt vegyek két budapesti fellépésen, és még egy Tabáni kehely is belefért. De nagyon előre szaladtam! Eredetileg a Belvárosi Fesztivált néztem ki magamnak, de közben bővült a programajánló, egy korábbi vonattal azt is elérhettem, és úgy döntöttem, nem is hagyom ki. Évike várt a pályaudvaron. Már nem emlékszem, milyen járművekkel kellett tovább indulni, csak arra, hogy a végmegállóig mentünk, ahol érdeklődni kezdtünk a járókelőktől, buszsofőröktől, merre is induljunk a China Markt felé. Legnagyobb meglepetésemre mindegyik helybeli más választ adott, de azt határozottan. Sehogy nem fért a fejembe, hogy lehetnek éppen ennyire tájékozatlanok. Közben kétpercenként landolt egy-egy rajongói csoport az előbb említett végmegállóban, és valaki közülük  tudta az irányt is. Egy bizonyos sárga házat kellett keresni, ezen fetrengeni kezdtek a nevetéstől. Egyedül én nem értettem, min kell éppen ennyire derülni, de hamar engem is beavattak. Üdvözöltük egymást, majd igen hangos ricsaj közepette elindultunk a bevásárlóközpont felé. Én éppen Anna mellett haladtam, akinek végig a fülében volt a fülhallgató. Nem akartam rászólni, biztos voltam benne, hogy Istvánt hallgatja, elvégre az meg semmilyen körülmények között nem illetlenség. De azért kíváncsiságból leteszteltem. Lehetett vele kommunikálni, vagyis mindent hallott, amit mondtam neki. Egyszer nevetve felkiált: Jaj, az aranytorkút meg a fülemben felejtettem, bocsánat! Megnyugtattam, hogy akinél ez az alapállapot, annak megbocsájtható.

         Egy hatalmas bevásárlóközpont földszintjén volt a műsor, több fellépő követte egymást. Mikor betoppantunk, épp az X Faktorban feltűnt Nádor Dávid és zenekara szórakoztatta a maroknyi közönséget. Az első sorban ült két lelkes hölgy, akik korábban István hűséges rajongói táborának voltak oszlopos tagjai. Rajtuk kívül még néhányan lézengtek a méretes csarnokban. Nagyon keveset láttam az X Faktor adásaiból, de azt pont kifogtam, mikor Dávid szerepelt, és sajnáltam is, hogy kiejtették. Szimpatikus volt számomra. Őket követte egy etnikum zenekar, akik nagyon jó hangulatot teremtettek, színpadról leszállva táncoltak, nagyon értették a dolgukat. Ha nem lettünk volna türelmetlenek István miatt, biztos vissza is tapsoltuk volna őket. Közben már nagyon számítgattuk az időt, egyre csökkent a lehetősége annak, hogy István és mi időben átérjünk  a másik helyszínre. Még mindig maradt egy kis időnk, ezt Teri arra használta ki, hogy készítsen a rajongókról egy rövid bemutatkozó videót.  Minden alkalommal akad néhány olyan rajongó, akiket én eddig nem ismertem, és legnagyobb csodálkozásomra kiderül, hogy ők tudják, hogy én ki vagyok. Pedig nem sűrűn aktiválok a G portálon, és fotók is ritkán vannak rólam, mivel nem nagyon szoktam Istvánnal fotózkodni. Inkább a kamera másik oldalán állok.

         Közben Dávidnak az előbb említett két rajongója felállt, és elhagyták az első sort. Évikével szemfülesen elfoglaltuk a helyüket. De hamar rájöttünk, hogy szemfülességben, telhetetlenségben, rátermettségben stb.  a többiek még rajtunk is túltettek, és teljesen átrendezték a terepet, mindenestől előrébb helyezve néhány sor széket. A kínaiak csak bámulták a „nem kispályás” közönséget. Látszott rajtunk, hogy teljesen tisztában vagyunk vele, mire lehet számítani az elkövetkező percekben. Közben szinte megtelt a nézőtér, persze elfértünk volna sokkal többen is. Néhányan - többek között István elpártolt rajongói - az emeleti részen várták, hogy folytatódjon a műsor.

Mire Tabáni rajongókhoz illően elhelyezkedtünk, fel is bukkant Peti a színpad bal oldalán. Hamarosan Istvánt és Csillát is megpillantottuk. Egymásra mosolygás, integetés, izgalommal teli néhány perces várakozás után színpadra lépett István. „Családias ez a hangulat. Szeretem!” – kezdte. Kicsit zavarban volt, ahogy szokott, de ezen hamar segítettünk, már az első refrénnél zúgott a taps. Hét számot énekelt a megszokott repertoárból. A sorok végén különösen hosszan, gyönyörűen kitartotta a hangokat. Meg is jegyezte valaki, hogy folyamatosan fejlődik. Megemlíteném, hogy volt a közönségben egy nagyon aranyos, lelkes kínai lány, aki végig bulizta a koncertet. Elég feltűnő volt, mert elől állt, táncikált, tapsolt, fényképezett, közben fülig ért a szája, nagyon élvezte az egészet. Még István is lereagálta, a Bohemian előtt odaszólt, hogy a következőt, ő is fogja ismerni.

         A hangosítást eltalálták, nagyon szépen zengett a hangja. Egyetlen zavaró körülmény volt, még az átrendezés után is elég messze volt a színpad a közönségtől. Az Olcsó vigasz közben már eléggé fészkelődött István a színpad szélén, méregette a dolgokat éneklés közben. De ahogy mondta, a köldökzsinór sem engedte, és egy sor cserepes virág is az útjában volt. Végül csak leugrott, a saját szerzeményét már így konferálta be, de közelebb jönni csak nem tudott a kábel rövidsége miatt. Más választása nem volt, így kezdte el az utolsó számot. Ekkor a törzsrajongók egy csoportja és a kínai lány is váratlanul elhagyták a helyüket, és tapsolva, táncolva körbe vették Istvánt. Hirtelen Istvánnak is kikerekedett a szeme, erre igazán nem számított. Megjegyzem, hogy azóta volt már ilyenre többször is példa, de az első alkalommal, igencsak meglepődött ezen.  A Nem lesz márt azóta a rajongók indulójának nevezzük.

         Nem álltam be az Istvánt körülvevő táncoló, énekelő rajongók közé. Én videóztam. Más távolságból, más szögből volt alkalmam megfigyelni az a néhány perces jelenetet. Két dolgot említek, ami szembetűnt. Az egyik, hogy olyan légkört teremtett István, hogy ha valaki nem ismerné a jelenlévőket, nem tudná megmondani, hogy ki az, aki először van ebben a társaságban (kínai lány), és ki az, aki már a nyolcvanadik alkalommal, és teljesen összeszokott a társasággal. A másik, ami megfogalmazódott bennem, hogy ezek az emberek nem is rajongók csupán. A rajongás ennél sokkal múlandóbb. Istvánt szeretik sokan. És milyen érdekes, annakidején, mikor a nyilvánosság előtt megmutatta magát, mindössze adni akart, és művészi elismerésre vágyott. Többszöri próbálkozás után eljött az idő, amikor ezt meg is kapta. És mellé még azt, amire nem is számíthatott. Nagyon sok ember szeretetét. És hozzátenném, hogy sokkal többen szeretik, mint ahányan több kevesebb rendszerességgel feltűnnek a koncerteken, és általában valahol elől vannak. Ezt biztosan tudom!

         Mint említettem, nagyon sietős volt Istvánnak továbbindulni. Kérte is Peti, hogy most legyen mindenki erre tekintettel. Néhány aláírás, fotó még csak belefért. Megcsapta a fülem, hogy valaki közölte Istvánnal, hogy mi is át akarunk menni az V. kerületbe, és ne kezdje el addig, míg oda nem érünk. Várjalak meg? – Csodálkozott István - Még el sem indultam. J Elbúcsúztunk rövid időre, és elkezdődött a Tabáni rajongók újabb flúgos futama. A közlekedési szabályokat áthágva, csapatostól vágtunk át a tilosban, szó szerint leállítva a forgalmat. Mentünk busszal is metróval is. Eközben István sofőrje is a maximumot hozta ki magából, mert mire mi a gyorsabb járművel eljutottunk, ők már a protokoll sátor mellett álltak. Kiderült, hogy szinte egyszerre érkeztünk. Elhelyezkedtünk a színpad mindkét oldalánál, akárhova néz, legyenek ismerős arcok. Egyébként sokkal többen voltak mint a másik helyszínen. Belvárosi Fesztivál című rendezvény volt több fellépővel.

         Nagyon szerencsés, mikor ilyen alkalmakkor énekelhet István, mert sokan hallják olyanok, akik nem ismerték eddig. Fellépés alatt és után több ilyen beszélgetést is elcsíptem. A műsorvezető hölgy is nagyon szép szavakkal konferálta fel Istvánt, és ahogy beszélt, elismerés és tisztelet sugárzott belőle. Így fogalmazott: „Tabáni Istvánt a Csillag születikben ismerhettük meg, de azóta egy egész ország rajong érte. Összetéveszthetetlen hangját mindenki felismeri.” Még ha túlzás is, hogy az egész ország rajong érte, ha túlzás is, hogy éppen mindenki felismeri, egy biztos, sokkal többen szeretik, és elismerik a tehetségét, mint gondolnánk. Felesleges az ellendrukkereknek azt szajkózni, hogy mindössze 50 elszánt rajongója van Istvánnak. Az idő úgyis őt fogja igazolni.

         Jókedvűen lépett színpadra István, és a tőle megszokott kedvességgel köszöntötte a nagyszámú közönséget. Műanyag székek voltak lerakva, de azon kívül nagyon sokan álltak is. Nagyon zavaró volt számára, ahogy a szemébe sütött a nap. Peti felnyújtotta neki a napszemüvegét. Itt is ugyanazt a hét számot hallhattuk tőle mint az előző helyszínen. Nagyon szerették. A koncert alatt még bővült az amúgy is népes hallgatóság. A járókelők közül többen megálltak a téren, és ott ragadtak. A Bohemian alatt történt például, hogy két 40 körüli angolul beszélő férfi csatlakozott hozzánk. „Freddy reinkarnáció? Vagy mi ez?” Odahívtak egy harmadik társukat, mert ezt meg kell hallgatni. A végén odaléptek Istvánhoz, és gratuláltak neki. A Crazy alatt felhívta István a színpad előtt sorakozó gyerekeket táncolni. Nagyon aranyosan bánt velük, igazi pedagógus érzékkel. A végén megtanította nekik, hogy kell meghajolni stb. A szám végén odament Magdi a színpadhoz, és sorban leemelte a gyerekeket. István ekkor is sziporkázott: Engem is leveszel? Magdi mosolyogva visszaszaladt, és nyújtotta Istvánnak a kezét. Még most is magam előtt látom a jelenetet J. De ennek csak fele volt vicc, mert a Nem lesz már alatt valóban leugrott István a színpadról, hogy még közelebb legyen mindenkihez, mikor a Tabáni indulót énekli.

A hosszasan tartó taps alatt újra színpadra lépett a műsorvezető köszönetet mondani Istvánnak. Érdemes visszakeresni a You Tubeon az első és az utolsó számot, azt is felvettem, mikor ő beszél. Megfigyeltem az arcát és a hangszínét, amikor Istvánról és Istvánhoz szól. Nem úgy beszél, mint akinek most épp ez a dolga, hanem ugyanazt a tiszteletet, elragadtatást láttam az arcán mint a rajongókén. (De említhetném a Kívánságkosár műsorvezetőnőjét vagy akár Szenes Andreát is.) Koncert után dedikálásra, fotózkodásra, beszélgetésre, ajándékozásra került sor. A Corvinban nem lehettem ott, megkaptam a teljes előadást DVD-n vágatlanul. Olyan jó, hogy mindig vannak, akik ilyesmiről gondoskodnak. Mások a helyszíni közvetítést vállalják. Megosztjuk az élményt, az örömöt.

Nem csak Istvántól nehéz elbúcsúzni hanem egymástól is. Baba javaslatára fagyizni indultunk. Nem kell mondjam, nem a fagyi volt a lényeg, hanem az, hogy befejezhessük a pár órája elkezdett témát J. Erre tökéletes helyszín volt a közelben lévő István cukrászda. Feltételezem, hogy mindenkinek elég élénk a fantáziája ahhoz, hogy elképzelje, hogy két koncert után milyen emelkedett lehetett a hangulatunk. Nem kis feltűnést keltve tizenhatan bevonultunk, és azonnali asztalátrendezéssel kezdtük. Aztán kézbe vettük az „István cukrászda ajánlata” kártyát, amiből minden asztalon volt. Kiemelve, vastag betűvel ez állt a végén: „Naponta változó kínálatunkról érdeklődjön a felszolgálótól.” Gondoltuk, még szavukon fogjuk őket. Oda is lépett hozzánk a pincérnő, és nyájasan közölte, hogy van harminckét féle fagyi, mit parancsolunk? Kit érdekel a harminckét féle fagyi?! Tabáni kehely van vagy nincs?! Készítünk! Jött a gyors és frappáns válasz. Megszavaztunk, mit tartalmazzon a Tabáni kehely, volt, aki tejszínhabot is kért hozzá. Hamar kiderült, hogy nem volt elég csupán tizenhat Tabáni kelyhet készíteni, ugyanis a napi ajánlatot is letöröltettük a cukrászda előtt álló tábláról, és kijavíttattuk Tabáni kehelyre, ahogy illik. Tanúi lehettünk, hogy mások is azt rendeltek. J A fizetéskor könnyű dolga volt a pincérnőnek, mindenkihez odalépett, és csak annyit kellett kérdezzen: Tabáni habbal vagy Tabáni hab nélkül? Végül mindannyian kaptunk egy hűségkártyát az István cukrászdába.

Irigylésre méltó hangulat volt. Repült az idő. Csak akkor kezdtünk szedelőzködni, mikor már ideje volt indulnom a vonathoz. Hihetetlenül hamar eltelt az idő az úton is. Újra néztem a videókat, képeket. Elégedetten konstatáltam, hogy sokszor a kamerámba mosolygott J. Érdekes, a belvárosban közvetlen a hangfal mellett álltam, arra számítottam, hogy emiatt nem lesz jó a felvétel, és mégis itt hallatszik tisztábban mint az előző helyszínen, ahol ideális távolságról videóztam. Utólag több mindent észre veszek, mert nem kell másra koncentrálni. Ilyenkor szoktam elemezgetni a felvételeket. Érdekes volt most is megfigyelni, mennyire másképp viselkedik mint a többiek. Míg mások egy-egy dal végén magukat kihúzva, önelégült mosollyal pásztázzák a közönség sorait (Gondolom, mindenkinek beugrik egy-két arc. J ), addig István számtalanszor meghajol alázatosan, és ismételgeti, hogy köszöni a lehetőséget. De milyen lehetőséget? Hogy adhatott! Óriási különbség!!

Súgó 1 hozzászólás

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.

1

2011.11.07. 22:07 viragok200 Drága   Andika    !            Nagyon jó kis beszámolót irtál, mint mindig, hozod a szokott "formádat".  Élvezettel olvasom mindig. Én nem voltam ott, nem is tudom , miért nem mentem, pedig R.Évike hivott,  úgy éreztem magamat olvasás közben, mintha én is ott lennék.                    Csak igy tovább, ne hagyd abba.