Tegnap a szegedi buszpályaudvaron már fél 4-kor egymásra találtunk Optival, és szerencsénkre a tervezettnél eggyel korábbi buszt  sikerült elcsípnünk Forráskút felé… Így már negyed ötre elértük az objektumot J… A falu főterén hatalmas füves terület, szépen kiépített park, sok-sok ember, de István fellépésére szemmel láthatóan tovább gyűlt még a tömeg… A közönség nagyon vegyes: persze volt  sok fiatal is meg kisgyermekes családok, de rengeteg közép-és időskorú üldögélt a színpadtól tisztes távolságban fehér műanyag kerti székeken… Én sajnálattal vettem tudomásul, hogy ez olyan „ülős” fellépés lesz… Mivel rengeteg időnk volt még, Optival jégkrémeztünk, beültünk egy légkondis étterembe hűsölni… a kutya sem nézett ránk, a pincér sem, így jól elvoltunk a magunkkal hozott ásványvizünkkel… és persze néhány perc kivételével sikerült megint egyfolytában csak RÓLA beszélni… Közben a színpadon folytak a falunapok kihagyhatatlan műsorszámai: a helyi hastáncosoktól kezdve a horgászverseny  győzteseinek kihirdetéséig… Hat körül jónak láttuk megcélozni az első sort, szerencsénkre volt is helyünk, ill. önkiszolgáló módon el kellett menni székekért, így aztán minden messziről jött törzsrajongónak csináltunk ülőhelyet. A helyszínen volt már M.Évi, Lovas Anikó a gyerekeivel, Milus Erika, Vezúv, időközben befutott Eda is a barátnőjével, majd Fulóka… s a tényleg meglepetés, az Regász Évike volt, akinek a párja hihetetlen nagyszívű ember lehet, mert az utolsó pillanatban mindig „megkegyelmez” Évikének , és készségesen viszi kedves nejét az ország távoli pontjára is Istvánozni … Szóval összeszámolva voltunk kb. tízen…

Hat után megtudtuk, hogy Istvánék is időben megérkeztek, éppen beénekel a közeli művház termében… Negyedórányi csúszással kezdődött a koncert (nem őmiatta), előtte a sátor mellett megstírolhattuk, hogy milyen helyes a világos nadrágban, kockás ingében… Vizespohárkával a kezében, Csillával az oldalán, halvány mosollyal vagy némi derűvel az arcán várta, hogy színpadra lépjen… Ekkor még nem sejtettük, hogy mennyire nem érzi jól magát a Mi Fiunk…

Ha összefoglalni akarom: talán nem ez a forráskúti fellépés lesz a legemlékezetesebb Istvánozás a számunkra… Sajnos, a technikai körülmények a szokásosnál is sokkalta gyengébbek voltak… hihetetlenül rosszul beállított alap, gerjedt, recsegett az erősítő, nem működött az egyik kontrolldoboz… szemmel láthatóan ez nagyon zavarta Istvánt az első perctől kezdve, és ezen mindvégig nem tudtak a szervezők javítani…  Azon sem csodálkoztam volna, ha István levágja a mikrofont, és kimegy… De a Mi Fiunk a színpadon nemcsak a technikával küzdött: a közönség is kissé lagymatag, visszafogott, fegyelmezett volt alapból… Próbálkozott Ő a közönség felélénkítésére, de kevés sikerrel… Persze volt taps meg huhogás, de ennél nagyobb hangulathoz vagyunk szokva mi is, Ő is… Talán ez is frusztrálta kicsit… De amivel legjobban küzdött, az saját maga volt… Már a színpadon mondta, hogy kitört rajta a parlagfű-allergia, de azért mindent megtesz, hogy a színvonalat megtartsa… Én az énekhangján nem is hallottam semmi kivetnivalót, Ő nem tud falsul énekelni,  a szokásos dalokat adta elő, hangja gyönyörűen zengett, de látszódott,  hogy nem érzi valami jól magát… Nem volt olyan oldott, felszabadult és mosolygós, mint máskor … A 7. dal után elköszönt, volt taps, füttyögés, bekiabálás, hogy „Vissza, vissza!”, s talán ha nem terem pillanatok alatt a színpadon a műsorvezető és a következő műsorszám, a Bon Bon együttes embere a mikrofonállványokkal, akkor talán vissza is jött volna István a Nem lesz már-ral… de nem így történt… (Valszeg tartani akarták a helyiek is a műsoridőt..)

A fellépés után  - mint mindig -  a tabánisták diszkréten elhúzták a csíkot az első sorból, reménykedve abban, hogy pár percre talán sikerül találkozni Kedvencünkkel… De láttam mindenki arcán az aggodalmat… A közeli művház előterében tettek ki egy asztalt, széket … mondhatjuk, egész normális körülményeket teremtve a dedikálásra… Elég sokan helyiek, főként fiatalok jöttek aláírásért, közös képért.. ahhoz képest, hogy senki nem mondta be, hogy hol lesz és hogy egyáltalán lesz dedikálás… István nagy türelemmel állta a sarat, de közben fújta az orrát, szemmel láthatóan nem volt valami jól… Amikor elfogytak a helyiek, egy rövid időre mi, rajongók álltuk körbe… Madzagfalvát kérdeztük: s meglepetésünkre azt a választ kaptuk, hogy még mindig nem lehet tudni, hogy melyik zenekarral fog fellépni. Azt is megtudtuk, hogy ma az erdélyi Kibédre kocsival megy, kb. 7-8 órás utazás lesz… Szóval az aggódásunk ezzel csak fokozódott, hogy ebben az állapotban vajon hogy fogja bírni ezt a megpróbáltatást… Némi mosolyt Fulóka csalt István arcára, aki egy szép virágcsokrot varázsolt elő az autójából, a kertjében nőtt illatos rózsákhoz egy feladványt mellékelve a Célszemélynek. Fulóka a napokkal ezelőtti szülinapjára hivatkozva puszit kért, és közölte, annyiadik évét töltötte most, ahanyadik Istvános fellépése ez a forráskúti…. Hát a Mi Fiunk mély gondolkodóba esett, látszott rajta, hogy a számokat tippeli, meg azt, hogy bár jó sokszor látta már Fulóka arcát, de nem mondhat sem túl keveset, de túl nagy számot sem…

Már éppen búcsúzkodtunk, amikor még újabb és újabb helyiek jöttek aláírásért, közös képért… többen CD-t is vásároltak...  István pedig szó nélkül, készségesen teljesítette a kéréseket, és közben nekünk is szabadkozott, hogy sajnos, ma nincs valami jó formában (talán nem ezeket a szavakat használta) … Biztosítottuk Őt arról, hogy mennyire várjuk Madzagfalvára, és hogy ma Kibéden is ott lesz egy 5 fős kihelyezett rajongói tagozat.. Halvány mosoly volt a válasz. Mindannyian kicsit aggódva hagytuk el a helyszínt, gondolva arra, hogy a mai embertelenül hosszú utazást hogy viseli majd István… fokozódik-e még az allergiás helyzet… Nem tagadom, énbennem az az aggódás is megfogalmazódott, vajon a jövő heti madzagfalvi másfél órás nagykoncertre javul-e, hogy fogja majd bírni… Mert ott azért nagyon oda kellene tennie magát…

A rajongók nagy része kocsival indult haza, Regász Éviék a legmesszebbre Optival… Az én buszom fél 9 után indult vissza Szegedre, és Fulóka volt olyan aranyos, hogy a fennmaradó kb. 40 percet elüldögélte velem a buszmegállóban, jót beszélgettünk az Élet nagy dolgairól…

Összességében: láthattuk, hallhattuk Őt és a csodálatos HANGOT, s ez mindig annyira jóóóóóó, klassz volt találkozni a  lányokkal, ez is  jóóóóó...,  ott lehettünk egy kicsit a közelében, beszélgethettünk egy kis időt Vele és kedvesével… ez is nagyon jóóóó volt!!!

A buszon egyedül utaztam, bámultam ki a sötétségbe az ablakon, és nem volt jó dolog magamra maradni az érzéseimmel.  Forráskút nevét ízlelgetve magamban, anikó56 sorai jutottak eszembe: „István olyan csodaforrás, ha megmerítjük benne magunkat, mindig visszavágyunk.”  Igen, ezt érzem mindig, ezt éreztem tegnap is, még akkor is, ha most Forráskúton nem tudtunk annyira megfürödni a mosolyában, vidámságában, mint máskor…  

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.