Azt hiszem, hogy ez egy rendhagyó élménybeszámoló lesz, mert már mindenki megelőzött és annyi videó, kép került fel, hogy a fellépés ismertetésétől eltekintenék, inkább a benyomásaimról az érzéseimről beszélnék.

Optink szerint nagyon ráéreztem a vidéki Istvánozós fellépések ízére. Magam is úgy érzem, hogy minél többször hallom élőben a Mi Fiunk hangját, egy-két nap múlva annál inkább hiányérzetem van, és hajt valami, hogy menni kell legközelebb is.

Most is így volt. Kóny után egyre inkább úrrá lett rajtam valami, ami azt a makacs gondolatot fogalmazta meg bennem, hogy nem telhet el az augusztus 20-a úgy, hogy élőben ne halljam István hangját.  Ti is tudjátok, hogy mekkora különbség van a hanghordozó és az eredeti előadás között, még akkor is, ha a hanghordozón jobbak a technikai feltételek.  Az egyéniségét, az előadásmódját, azt az utánozhatatlan, visszafogott kedvességet, a közönséggel való együtt létezést, amit most már minden fellépésén tapasztalni lehet, a hanghordozó nem tudja visszaadni.

Nem részletezem a leutazás módját, csak annyit írok róla, hogy nagyon kellemes és kedves társaságban utaztam busszal, Optival, Annával, M Évikével és Magdival.  Dunaföldvárra már nem tudtam menni, mert az odautazást és a Budapestre való visszautazást nem tudtam megszervezni, de az ember ne legyen telhetetlen. Így is nagy ajándék volt számomra, hogy Hanna és kedves férje Arival és Kerikével együtt visszahozott Budapestre.  Ezúton is hálás köszönet nekik.

Külön öröm volt számomra, hogy Városföldön nagyon sok rajongóval találkoztam, akikkel nagy örömmel üdvözöltük egymást. Ezeknek a találkozásoknak is megvan a maga nagyszerű hangulata.  Ezt már számtalanszor leírtam, de most is megfogalmazom. Az, hogy szeretetünk célpontja közös, ez valami láthatatlan szállal köt össze bennünket. Most is ezt éreztem. Jó volt Milus Erikával feleleveníteni a közösen átélt emlékeket, Jó volt beszélgetni Edával, Fulókával.

Ami a fellépést illeti. Arival, aki az előttem lévő sorban ült, megállapítottuk, hogy ugyanolyan izgalom van rajtunk, mintha legalább is a Symában lennénk.  Valóban.  Azt vettem észre, hogy alig várom már, hogy elkezdődjön István fellépése, és nagyon szeretném, hogy jól sikerüljön, minden zökkenőmentes legyen, és a közönség is szeretettel fogadja. Szerintem – mint ahogy a face-ről átvett üzenetből látszik – ő is tisztában van vele, hogy van egy csapat, aki nagyon szereti, figyelemmel kíséri a pályafutását, és nagyon drukkol neki.  Annáék vezérletével (azért nem írom le a többi nevet, mert az un. „akció” során én Annával voltam közvetlen kapcsolatban) ennek a fellépés során hangot is adtunk. Kórusban felköszöntöttük, a Nem lesz márt akkor is énekeltük, amikor ő már nem énekelt.  Ezáltal éneklésre buzdítottuk a közönséget is. Szerintem ez esett neki a legjobban. Talán a videón is látszik, hogy mennyire.

Amit István fellépéséről lehet mondani.  Elfogultság nélkül ugye, ami most már egyre nehezebb.  Egy újabb adalék. Legyenek bármilyen mostohák a körülmények, és valljuk be itt a hangosítás nem a legmegfelelőbb volt (és akkor még finoman fogalmaztam) mindig igyekszik az adott körülményekhez képest a maximumot adni. A helyi közönséggel kapcsolatban.  Azt hiszem észrevehették (a képeken talán látszik a baloldalt álló két férfi), hogy nem akármilyen előadóval van dolguk.  Kóny után most is érezni lehetett, ahogy száll, repül a tiszta, utánozhatatlan hang a levegőben. Örültem annak is, bár a közönség egyes tagjai szerintem néha nem tudtak azonosulni a tartalmas könnyű zenével, ezért folyamatosan beszélgettek, István rutinos előadó módján végig énekelte a tőle megszokott színvonalon a dalt. Az „Ez itt az én hazám”című dal acapella végig éneklése pedig a fellépésnek az a momentuma volt, hogy ha csak ezt az egy dalt énekelte volna az egész fellépés során, már akkor is érdemes lett volna ennyit utazni.

Bár jól tudom és magam is vallom, hogy nagy szüksége van az embereknek ilyen énekesekre, ezért nagyon jó hogy István fellép szerte az országban és elmegy a legkisebb településekre is. Azonban nem győzöm elégszer megfogalmazni azt a vágyamat, hogy nagyon jó lenne, ha magyar könnyű zenei élet „kulcs személyiségei „a média irányítói is észrevennék, és ha észrevették, értékelnék a tehetségét és ahhoz méltó feladatok elé állítanák.  Nem tudom, ugyanis megmagyarázni és elfogadni (és hadd legyek itt egy kicsit kemény), hogy nagy média nyilvánosságot kapó rendezvényekre olyan énekeseket hívnak meg, akiknek hangja, a tehetsége, előadásmódja Istvánénak a közelébe sem ér. Tudom, hogy Opti, kedves rajongótársam erre azt mondja, hogy tenni kell érte. Ebben is igaza van.  Vannak olyan rajongótársak, akik ezért nagyon sokat tesznek.  Azért nem írok neveket, mert félek, hogy kifelejtek valakit, és senkit nem akarok megbántani. Mindezeket csak azért írtam le, mert ezek a gondolatok is e vidéki fellépés kapcsán fogalmazódtak meg bennem.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.