István tegnapi pécsi fellépése rámutatott arra, hogy ezentúl egy táskában mindig legyen összekészítve egy egy-két napos utazáshoz a szükséges holmi (mint a szülés előtt álló kismamáknak), mert soha nem lehet tudni, hogy mi adódik.

Most mi is így voltunk Magdival, vártuk Asasas értesítését, hogy sikerült-e belépőt szereznie a T-Home – T-Mobile zártkörű rendezvényére. Megint nagy összefogás történt azért, hogy egy-két rajongó bejusson a fellépésre és István ne maradjon „anyátlanul”.

M. Évi megkereste Stefán Julikát, aki fél éjszaka kereste egy Uránvárosban lakó ismerőse telefonszámát - mert, hogy az uránvárosiaknak rendezték ezt a programot, az ottani lakosok kaptak meghívókat - és sikeres szervezkedés, telefonálgatás eredménye lett 4 db belépő. Nagyon megörültünk a hírnek, ami szerdán délután érkezett, Asa szerzett számunkra szállást, másnap délelőtt Magdival elindultunk a Déli Pályaudvarról Pécs felé. Mivel szinte az utolsó pillanatban derült ki, hogy utazhatunk, gondoltuk Magdival, megvicceljük a Lányokat és nem mondjuk el előre, hogy Pécsre megyünk. Azt hiszem ez nem sikerült teljes mértékben, valamilyen csatornán keresztül kiszivárgott a „titok”.

Pécsett én 35 évvel ezelőtt voltam tavasz végén – nyár elején és akkor már a szívem alatt hordtam a Kislányomat, tehát, ha az akkori hangulatra visszagondolok, nagyon kellemes emlékek jönnek elő, a Nádor Szállóban laktunk, felmentünk a Tettyére, sétáltunk a városban és finomakat ettünk. A város azóta sokat épült, szépült.

20 perces késéssel érkeztünk Pécsre (a vágányt Dombóvár környékén alámosta az eső, előző nap busszal ingáztak az utasok), Asa már várt minket a pályaudvaron, elkísért minket a szállásunkra, ill. mi kísértük el Őt a munkahelyére, merthogy az ottani vendégszoba egyikében volt a szállásunk. A jegyek már nála voltak, nagy örömmel vettük át, megbeszéltük, hogy ½ 5-kor találkozunk, Julika ¾ 5-re ér Pécsre Komlóról. Lepakoltunk, frissítettünk magunkon és elindultunk a belvárosba.

Utunk során sok szép épületet, szobrokat (pl. Zsolnay Vilmos szobra) Zsolnay majolikából készült cseréppel borított háztetőket láttunk. Megnéztük a Kossuth téren a Zsinagógát, majd tovább sétálva találtunk egy Tisza Cipőgyár termékeit árusító üzletet, a kirakatban volt is egy olyan „bizonyos” pár barna cipő.

A Széchenyi térre érve fényképeket készítettünk egymásról a Zsolnay kútnál, majd bementünk az Irgalmasok Szent Sebestyén vértanú - eklektikus stílusban átalakított - templomba. A tér közepén található Szentháromság szobor. A Széchenyi téren tovább haladva láttuk a Városházát, az eklektikus stílusú, Zsolnay kerámiákkal díszített Megyeházát, a Nádor Szállót, betértünk a Gázi Kászim Dzsámiba, ahol éppen egy diák gyakorolt az orgonán, így zenei kísérettel tekinthettük meg a templomot, mely a korábban a városközpontban álló Szent-Bertalan-plébániatemplom köveiből épült a város török kézre kerülése után. Visszafelé úton látható volt a régi városfal megmaradt része.

A séta során kicsit (nagyon) megéheztünk, vettünk némi élelmiszert (az utcán felfaltuk), majd igyekeztünk vissza szállásra, átöltöztünk, közben Asa munkaideje is lejárt és elindultunk Julikához a buszpályaudvarra, ahol már várt minket.

5 óra után pár perccel értünk a Sportcsarnokhoz. Eredetileg a Korcsolyapályára volt hirdetve a rendezvény, de még időben változtattak a helyszínen és átrakták a Sportcsarnokba. Az őrző-védő hölgy közölte velünk, hogy csak 6 órától engedik be a közönséget, mi pedig ugye 5 órakor már odaértünk. Leültünk a lépcsőre, előtte megbeszéltük a hölggyel, hogy beengedéskor mi leszünk az elsők. Közben kezdtek szállingózni az emberek, leginkább a nők.

Fél hat körül igencsak beborult az ég és kezdett szemerkélni az eső, behúzódtunk az előtérbe, jött egy „főnök” és mondta, hogy beengedhetnek minket a csarnokba (végre egy okos gondolat).

Valóban mi négyen voltunk az elsők, el is foglaltuk a helyünket az első sorban, kint még nem tudtuk, hogy álló, vagy ülőhelyek lesznek, de a küzdőtér tele volt ülőhellyel, sajnos elég távol a színpadtól. Közben Picimama is megérkezett, nagyon ügyesen jutott be, szerencsére a mögöttünk lévő sorban volt egy hely, ahova le tudott ülni. Kezdett megtelni a terem, fél 7-re volt hirdetve a kezdés, csúszás volt, de amikor Petit megláttuk akkor már megörültünk, hogy itt vannak. 7 órakor mentek fel a színpadra a T-Home képviselői és köszöntötték a közönséget, tájékoztatást adtak az új T-Pont megnyitásáról, bemutatták a munkatársakat, majd beharangozták Istvánt.

István jókedvűen kockás ingben és farmerban (szerintem ez volt rajta a Symában is) és azt hiszem abban a bizonyos barna Tisza cipőben volt, amit sajnos nem nagyon láttam, mert egy hangfal eltakarta a lábát, de leginkább az egyiket, ezért némelyik videón úgy néz ki, mintha féllábú lenne.

Amikor bejött, rögtön meglengettük a fehér kendőinket, hogy lássa, nincs egyedül, látta is, odamosolygott.

A „nyolc” dalt énekelte, a számok között kommunikált a közönséggel, viccelődött, amikor már nagyon elemében volt, akkor rácsapott kétszer a saját combjára és mondta, hogy „nyughass már”. A szemével nem tudjuk mi történt, elkezdte mind a kettőt dörzsölni a kezével, ezek szerint nem volt nála zsebkendő, egy hölgy adott neki, utána viccesen végigtörölgette magát, majd elrakta emlékbe a zsebkendőt.

A hetedik szám után elköszönt, lement, de visszatapsoltuk, akkor még elénekelte a Nem lesz már-t, sajnos többször nem sikerült visszatapsolni, pedig a közönség megérdemelte volna a capella pl. az Érzést, ütős lett volna. Miután később kezdődött a műsor, a terembérlet közelgő lejárata miatt viszont nem lehetett húzni az időt, nem jöhetett vissza István ráadást énekelni. Nagyon nagy sikere volt Istvánnak, Asa mellett ülő hölgy teljesen oda volt érte, mondta, hogy a CSISZ alatt minden pénzét SMS-re költötte, annyira szereti Istvánt.

Az előadás alatt szorgalmasan lengettük a fehér kendőket, a fotós hölgynek is és a videós úriembernek is nagyon tetszett, többször felvették, egy idő után a jobboldali első sorban ülők közül többen elővettek papír zsebkendőt és azt lengették, hátrafelé nem néztem, hogy ott is lengettek-e, de remélem igen.

István műsora után beharangozták Marót Vikit a Nova Kultúrzenekarral és közben tájékoztatták a közönséget, hogy ha vége a műsornak, akkor dedikál István is és Viki is. Ez megnyugtató volt számunkra, hogy akkor lesz lehetőségünk a találkozásra.

Marót Vikiék nagyon jó hangulatot teremtettek, rocki számokat játszottak, buzdították a közönséget, tapsra, táncra, együtténeklésre stb. Volt is, aki felállt táncolni, majd az utolsó számnál elindult a vonatozás körbe a teremben.

Amikor a zenekar végzett, a terem egyik oldalán István, a másik oldalon Vikiék kezdtek dedikálni. Nagyon sokan elmentek, gondolom nem számítottak a dedikálásra, nem hoztak papírt, arra meg nem is gondoltak, hogy esetleg a művészeknél lesz, Istvánnál legalábbis volt szórólap, kezdte szorgalmasan aláírni és osztogatni a lapokat. Megoszlott a közönség, de Istvánnál nagyobb csoport gyülekezett, viszont amikor Vikinél végeztek, azok is beálltak Istvánhoz, de ez fordítva nem igen történt meg!

Mi is beálltunk a tömegbe, Julika kapott Magditól egy fotót a szegedi kiállítás képei közül, nyújtotta Istvánnak dedikálásra, István „ráismert” a képre, szinte félbehagyta a korábbi dedikálást és aláírta a fotót. Mi a belépőjegyünket dedikáltattuk, szinte egyszerre mondtuk Magdival (merthogy megbeszéltük), hogy „István AZÉRT IS itt vagyunk, csakhogy tudd!!!!!” Ránk nézett, somolygott és az válaszolta: KÖTEKEDTEK, KÖTEKEDTEK, igen kötekedünk válaszoltam én. Ezek szerint tudta, hogy mit miért mondtunk. Aláírta a jegyünket, majd kaptunk aláírást a karunkra (nekem ez volt az első ilyen aláírás, vigyázok rá, inkább nem mosakszom), elég hegyes volt a tolla, Magdi mondta is, hogy ez fáj, most büntetsz? István mondta ááááááááááá nem!

Megköszöntük, elköszöntünk, hogy megyünk, mondta, hogy nem, ne menjetek még. Maradtunk. A tömegben. Valaki mondta, hogy ha végeztem menjek, mondtam nem megyek, nekem István azt mondta, hogy maradjak, de azért egy idő után csak elmentem a korlát mellől, miután már a mi lányainkat sem láttam, kiderült ők sem bírták a tolongást. Elmentünk Petivel beszélgetni a másik oldalra, majd amikor a tömeg oszlott, akkor visszamentünk, Piti elintézte, hogy bemenjünk a kordonon belülre és készítsünk csoportképet, Peti több gépet kattintgatva egyszerre készítette a jobbnál jobb képeket. Köszönjük!

István itt is megköszönte Szegedet: még egyszer köszönöm Szegedet – mondta. Örültünk ennek a mondatnak, mondtam lesz folytatás, jövőre lehetséges, hogy a Velencei tóhoz megyünk. Megyünk Velencébe! mondta örömmel István, mondtam, hogy nem abba a Velencébe – persze tudtam, hogy csak vicceskedik megint -, ezen ott elhumorizáltunk, hogy majd megyünk gondolával, ő meg énekel.

Azért egy pár szóval „komolyabban” is beszéltünk a témáról, hogy esetleg kint a szabadban, őt körbeülve, elénekelve a Kör közepén állok… c. nótát. Örült és tetszett neki az ötlet és mondta, hogy jó, akkor ezt majd megbeszéljük.

Elköszöntünk, legalább háromszor mondta, hogy vigyázzatok magatokra, megnyugtattuk, hogy vigyázunk, meg egyébként is ott alszunk Pécsen, ezen egy kicsit meglepődött, mi is mondtuk, hogy ők is vigyázzanak, ne rohanjanak az autóval (a legnagyobb esőben, villámlások között jöttek Pécsre, félelmetes volt).

Kaptunk tőle búcsú puszit, kis integetés és az őrző-védők örömére elhagytuk a Stadiont, lejárt a bérleti idő.

Azt még megjegyzem, hogy mi eljöttünk Pécsről, Asa maradt, most az a veszély fenyegeti, hogy esetleg az ismerősei, munkatársai látni fogják a felrakott képeket, videókat és „lebukik”, remélem mindenki egyetértéssel fogadja majd Asa „szenvedélyét”.

Hívtunk egy taxit, azzal mentünk a busz pályaudvarig, Julika még elkapta a buszt, mi pedig elsétáltunk a szállásunkig. Elköszöntünk Asától. Most csak azt sajnáltam, hogy nem vittem el a laptopot, mert akkor már este fel tudtuk volna rakni a képeket, be tudtunk volna jelentkezni a meglepivel. Legközelebb nem leszek ilyen felelőtlen.

Lezuhanyoztunk, megállapítottuk, hogy ilyen korán (fél 12) már régen feküdtünk le aludni. Megbeszéltük, hogy másnap esetleg tovább folytatjuk a városnézést. Reggel szemerkélt az eső, végül úgy döntöttünk, hogy a 9,14-es vonattal elindulunk haza (érdekes módon ez a vonat is késett 20 percet).

Miután idő előtt haza jöttünk, jó pár néznivalót mulasztottunk el (pl. Székesegyház, Csontváry kiállítás, Zsolnay kiállítás, Nemzeti Színház, Ókeresztény sírkamrák, stb.), ezért reméljük lesz még módunk körbenézni, remélem Asa vágya, hogy István a Főnix Együttessel fellép Pécsen teljesül és akkor pótolhatjuk a városnézést is.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.