Tabáni István Rajongói Portál
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

______

 

Névnap és dátum script

 

 

Rajongók
Indulás: 2009-11-27
 



 

2011 Június
2011 Június : Koncert, harangjáték és temetői séta a Fiumei úti sírkertben - nepszava.hu - 2011.06.02.

Koncert, harangjáték és temetői séta a Fiumei úti sírkertben - nepszava.hu - 2011.06.02.

  2011.06.02. 09:58


Videoklip-vetítés, kortárs és balett-tánc mellett harangjáték, koncertek és temetői séta is szerepel a Harangok Napja programjai között vasárnap a Fiumei úti sírkertben Budapesten.

A főbejárattól 10 órától kétóránként indulnak a kisvonatok a temetői "sétára", amelyen az érdeklődők szakértő idegenvezetők segítségével tekinthetik meg a többi között Kossuth Lajos, Deák Ferenc és Batthyány Lajos síremlékeit, Arany János, Vörösmarty Mihály vagy a Nyugat legnagyobb költőinek, íróinak nyughelyét. A kultúrtörténeti séták mellett az érdeklődők megnézhetik a sírkertben található Kegyeleti Múzeum tárlatát is - közölte a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. az MTI-vel.

A 11 órakor kezdődő Nefelejcs bábszínház előadása után a Nyugdíjasok Budapesti Szövetségének programja, majd a videoklip-pályázatra beküldött és a zsűri által alkalmasnak tartott klipek várják a közönséget. A programokat Kárászy Szilvia harangjátéka és a Táncművészeti Főiskola növendékeinek fellépése színesíti. A közönség klasszikus balettet és kortárs táncot is láthat, hiszen Gaál Marianna új művének az ősbemutatóját is ekkor tartják. Gáti Oszkár színművész az idén 125. éve született Tóth Árpád verseit mondja el, fellép Tabáni István, a napot Horgas Eszter és a Class Jazz Band koncertje zárja.

 

Eredeti cikk: http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=434774

 

 

 

 

 Tabáni István Rajongói Portál

Szerkesztők:

Zsike: kleckererzsi@gmail.com

Lina: [Mail] [MSN]

Dádó: [Mail; MSN]

A szerkesztésben a segítséget köszönjük minden Kedves Rajongónak, az interneten megjelenő cikkekkel, képekkel, videókkal kapcsolatban.

Ajánlott böngésző: [Mozilla Firefox] [Google Chrome] [Songbird]

Ajánlott képernyőfelbontás: >1024*768

Tárhely: [Gportal]

Indulás: 2009. November 27.

 


Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.