A nagy sikereket és a legnagyobb bénázásokat hetente láthatjuk a Megasztárban és az X-Faktorban. De vajon mi történik a színfalak mögött a show-műsorok forgatása idején?

Milyen szerződést akarnak aláíratni a fiatal énekesekkel? Mennyire szipolyozza ki a csatorna a tehetségeket? Hogyan lehet igazán nagy hasznot húzni egy ilyen versenyből, úgy, hogy a hirtelen jött sikertől ne roppanjon össze az ember? Hét olyan sztárjelölttel beszélgettünk, akik megjártak már valamilyen tehetségkutatót. Néhányan megalázó, negatív élményről számoltak be, de voltak olyanok is, akiknek csupa boldogságot hozott egy ilyen tévéműsor…
(Az interjúalanyok kérésére a neveket megváltoztattuk.)

„Láttam énekeseket, akik ideg-összeroppanást kaptak. Nem tudták feldolgozni a hirtelen jött sikert, majd a nagy pofára esést.”

Tamara évekkel ezelőtt indult egy tehetségkutatón, de azt mondja, nem bánja, hogy nem került be a legjobb ötven énekes közé, mert az egész verseny személytelen és embertelen volt. „Az előválogatón százhúsz embert tereltek be egy terembe, ahol nem volt szék, viszont negyvenfokos hőség volt. Olyan volt az egész helyiség, mint egy nagyipari vállalat csarnoka. Akadt, aki kora reggeltől késő estig várta, hogy sorra kerüljön. A zsűrivel csak pozitív tapasztalatom volt, de a rendezőkről ugyanezt már nem mondhatom el. A helyszínen derült ki, hogy van egy tiltólista azokról a dalokról, amelyeket nem énekelhetünk, így sokaknak az utolsó percben kellett új dalt választaniuk. Ez nem egy énekverseny, hanem egy tévéshow. Amikor a második körbe is eljutottam, negyven másodpercem volt arra, hogy bizonyítsak a zsűri előtt. Azt mondták, sikítsak, tomboljak, csináljam a show-t, és akkor minden rendben lesz. De én csak énekelni akartam, nem pedig bohócot csinálni magamból. Így, mivel nem voltam »elég színes« egyéniség, nem jutottam tovább.” Tamara a második körben már találkozott a hírhedt szerződéssel. „Ez egy tíz-húsz oldalas dokumentum, és nem nagyon szeretik a szerkesztők, ha valaki elviszi ügyvédhez. Leegyszerűsítve: arról van szó benne, hogy az énekes mindaddig rendelkezésre áll, amíg a csatorna igényt tart rá.” Tamara több olyan énekest is ismer, aki tehetségkutatón a döntőbe jutott, de nem tudta feldolgozni, hogy az egyik percben még tinilányok tömege futott utána, pár hónappal később pedig már nem tartott rá igényt senki, mert jött az újabb széria az újabb tehetségekkel. „Volt olyan énekes, akinek ideg-összeroppanása volt, és volt olyan is, aki öngyilkosságot kísérelt meg.” Tamara rögtön hozzáteszi, hogy ez természetesen egyedi eset. „Nem mondom, hogy csak hátulütői vannak egy tehetségkutatónak, profitálni is lehet belőlük. Csak nagyon tudatosan kell ebben a világban mozogni, és ez a tudatosság a legtöbb versenyzőben nincs meg, mivel amatőrök vagy pályakezdők.”

„Én szerelmet nyertem a versennyel!”

Katalin két és fél évvel ezelőtt jelentkezett egy tehetségkutatóba, akkor a második körig jutott. „Csak pozitív élményem van erről a versenyről. Az ember ugyanis itt szakmai zsűritől kap visszajelzést arról, amit csinál. Én ott véreztem el, hogy nem készültem magyar dallal. Tizennyolc éves voltam akkor, és talán még nem értem meg a versenyre. De nincs bennem harag, mert minden, amit ott hallottam, inspirált arra, hogy még jobb legyek.” Ráadásul Katalin nem csak jó tanácsot nyert azzal, hogy benevezett az énekversenyre. „A válogatáson ismertem meg a páromat, Rolandot. Amíg várakoztunk a meghallgatáson, átbeszéltük az egész napot. A második körre már együtt érkeztünk, és egy hét múlva megvolt az első randevúnk. Azóta eltelt körülbelül két és fél év, de még mindig együtt vagyunk. Talán jobban jártam így, mint ha megnyertem volna a versenyt…”

„Egy napig álltam a tűző napom, hogy a felvétel meglegyen”

Kitty több tehetségkutatón is indult. Négy éve bejutott a legjobb ötven versenyző közé, akkor azt mondja, saját hibájából nem lett döntős, de csak pozitív élményei vannak arról a versenyről. Idén is próbára tette magát az egyik ilyen műsorban. „Embertelen volt az a bánásmód, amivel idén szembesültem. Lényegtelen volt számukra maga a versenyző, csak az számított, hogy a felvétel meglegyen. Egy teljes napig álltunk több ezren a tűző napon, csak azért, hogy ezt a képet helikopterrel minden szögből felvegyék. Az első fordulóból továbbjutottam. A másodikra már időpontot kaptam; azt hittem, nem kell várakoznom, hát tévedtem. Reggel kilenctől délután négyig vártam, hogy sorra kerüljek. Nem zsűrinek énekeltem, hanem két közönyös szerkesztőnek, akik közölték, hogy rögzítik a produkciómat, amit majd a szakértők véleményeznek. Aztán elrontották a zenei alapomat, kijött rajtam a fáradtság, és éreztem, hogy nem volt százszázalékos az előadásom. Sírva mentem haza, elvették a kedvemet az egésztől.”

„Ha nincs a műsor, ma is azt hiszem, hogy tehetséges vagyok”

Péter idén indult az egyik tehetségkutatóban, de egyáltalán nem keseredett el, hogy nem jutott tovább. „Be kell látnom, hogy hamis képet láttam magamról. Azt hittem, kiváló hangom van, csak azért, mert szombatonként karaokézni járunk a haverokkal. Amikor azonban elmentem énekelni a válogatásra, és visszahallottam, hogy is szól mikrofonban a hangom, szinte a zsűrivel egyszerre mondtam, hogy én nem születtem énekesnek.” Péter a tévében is visszanézte a leégését. „Komolyan azt tanácsolom, hogy csak a jó hangú emberek induljanak ilyen versenyeken, mert a zsűri idejét rabolják a tehetségtelenek. Én azóta csak a fürdőszobában énekelek” – teszi hozzá nevetve.

„Hamar váltunk kis kedvencekből kegyvesztetteké”

Erika 2007 elején indult egy tehetségkutatóban, ahol egy lánybandához kerestek tagokat. „Nem bántam meg, hogy jelentkeztem, mert sokat tanultam belőle. Bejutottam a döntőbe, majd én lettem az együttes egyik tagja. Az első pofon akkor ért, amikor elkezdtünk volna gyakorolni a lemezfelvételre és a fellépésekre, de nem kaptunk énektanárt. Az első koncertünkre sírva mentünk, mert öt dallal kellett színpadra állnunk, viszont egy napunk volt arra, hogy megtanuljuk ezeket a számokat. Volt, hogy a kezünkre írtuk fel a dalszöveget. Folyamatos szorongásban éltünk, de a show-nak mennie kellett tovább. Éreztük, hogy nem állunk még készen arra, hogy tökéletes előadást nyújtsunk a színpadon, de akkor is kilöktek minket az oroszlánok elé.” Mint sok más tehetségkutatóban, itt is az volt a jelmondat, hogy nem számítanak a külsőségek, csakis az énektudás. „Ez úgy, ahogy van, nem volt igaz! Csak a külsőségekkel foglalkoztak, hogy milyen hajunk legyen, milyen ruhát viseljünk. Eszközként kezeltek minket. Sokat vártak a csapattól, és amikor nem jól mentek a dolgok, akkor a kiadó a menedzserre, a menedzser meg a kiadóra mutogatott, és a végén rajtunk csattant az ostor. Hamar váltunk kis kedvencekből kegyvesztetteké.”

„Formálni akarják a jelentkezők személyiségét, és aki nem áll kötélnek, azt hamar szélnek eresztik”

Tamás ötvennégy évesen próbálkozott meg azzal, hogy ismert zenész legyen. Ismert és nem profi, mert már akkor is profi volt, igaz, aluljáróban zenélt. „Ötvennégy évesen, fehér szakállal már nem kellek a tehetségkutatókba, lehetek akármilyen jó előadó. Kérdem én: akkor miért úgy hirdetik meg ezeket a versenyeket, hogy lehetsz bármennyi idős, és lehet akármilyen a külsőd? Ha nem vagy eladható, lehetsz akármilyen tehetséges, előbb-utóbb elküldenek valamilyen indokkal. Érdekes, hogy Angliában egy fogatlan háziasszonyból vagy egy esetlen telefonértékesítőből is lehet sztár, nálunk nem. Itthon kizárólag a nézettség a lényeg – és nem a tehetség. Bohócokat keresnek, akik irányíthatók. Formálni akarják a jelentkezők személyiségét, és aki nem áll kötélnek, azt hamar szélnek eresztik.”

„Én döntöttem úgy, hogy nem leszek sztár”

Melinda döntős volt az egyik tehetségkutatóban. Azt mondja, egy percig sem bánja, hogy részt vett a műsorban. „Aki rászánja magát arra, hogy jelentkezzen egy ilyen versenyre, annak tisztában kell lennie azzal, hogy valamilyen szinten átalakítják. Foglalkoznak a külsejével, de ugyanannyira a hangjával is, na jó, talán a hajával kicsit többet. (Mosolyog.) Azt gondolom, hogy aki okos és ügyes, annak egy ilyen műsor kaput nyit arra, hogy ismert és sikeres legyen. Nekem nem az énekversennyel volt bajom, hanem azzal, ami utána következett. Sztárként kezeltek, de én csak énekelni akartam. Elegem lett abból, hogy újságírók hívogatnak, és a magánéletemről kérdeznek, nem pedig a munkámról. Talán nem tudtam kellően irányítani ezt a gépezetet. Végül én magam döntöttem úgy, hogy köszönöm szépen, nem leszek sztár. De azt leszögezem, hogy akinek ez a célja, az csak nyerhet egy ilyen versennyel, bármelyikre is jelentkezik!”