Tabáni István Rajongói Portál
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

______

 

Névnap és dátum script

 

 

Rajongók
Indulás: 2009-11-27
 



 

Június
Június : Összefogtak a hazai kedvencek - 10 órányi szórakoztatást kínálnak július 17-ére - zene.hu - 2010.06.29.

Összefogtak a hazai kedvencek - 10 órányi szórakoztatást kínálnak július 17-ére - zene.hu - 2010.06.29.

  2010.06.29. 18:30


Közel ötven zenész, táncos fog össze és ezzel a kezdeményezéssel egy közös cél érdekében lépnek fel július 17-én. Mindannyian a Petőfi Csarnokban egy közösen küzdenek, előadásukkal karitatív módon állnak az árvíz károsultak megsegítése mellé.

Bogár Adrienn főszervező kérdésünkre elmondta, hogy a rendezvény célja, hogy segítsenek a magyarországi árvízkárosultakon.

- Nagyon sok ember került nehéz helyzetbe, vesztette el otthonát és kilátása sincs arra, hogy segítség nélkül rendbe hozza az életét. Éppen ezért fogalmazódott meg bennünk az elképzelés, hogy a magyar zenei élet több kiválóságával összefogva egy nagy koncerttel próbáljunk segíteni a rászorulókon – avatta be zene.hu-t  Adrienn a kezdeményezés elindulásának első lépéseiről.

- Nagy örömünkre mindenkit, akit megkerestünk rögtön az ügy mellé állt, így lehetségessé vált, hogy a különböző műfajban tevékenykedő előadók is színpadra álljanak július 17-én a Pecsában.

A 14 órakor megnyitóval kezdőd program a felnőttek 2500 forintért, a gyereke, nyugdíjasok 2000 forintért válthatnak belépőjegyet, amiért közel 10 órányi produkciót kapnak.

Az első fellépő Fignár Adrienne lesz, aki a tervek szerint 2 óra után 5 perccel fakad dalra, őt Vastag Csaba, a Josh és Jutta páros és a Stereo 2.0 követi.

A 3 órakor induló blokkban Serbán Attila, Andrádi Zsanett, a Joyful táncosai és Balogh Anna produkciót láthatják az érdeklődők, míg 16 órakor Ádok Zoli, MC Dc, Tabáni István és Kiss Tünde szolgálja a szórakoztatáshoz szükséges számokat. Ez után sem lesz megállás, hiszen 5-kor Bartók Eszter, a Desperado, Adri és Sári Évi lép fel, őket Csikó Szabolcs, Végvári Eszter és a BNF követi.

Lazításra nem lesz idő, hiszen azonnal színpadra lép L. L Junior, Rami, Horváth Tomi és zenekara és a Bad Boyz, 20 órától Interyou, Idiot Side és az Anti Fitness Club játszik.

Rubicon és  Magyar Színház együttese a Harmadik figyelmeztetés 21 óra után jön, míg az este fénypontjaként a szervezőként is szerepet váló Takáts Tamás Dirty Blues bandja zárja a maratoni programot.

A koncert teljes bevételét a Duna TV az árvízkárosultakért alapítványnak ajánlják fel, mert ők pontosan tudják, hogy hol van a befolyt összegre a legnagyobb szükség. Az Ő tevékenységük a garancia arra, hogy ahogyan az általuk gyűjtött több mint 280 millió forint is, úgy a rendezvényre eladott jegyekből és felajánlásokból befolyt összeg is megfelelő helyre fog kerülni. Az összes adományt nyilvánosan adják majd át.

- bzs -

 

 

 

 

 Tabáni István Rajongói Portál

Szerkesztők:

Zsike: kleckererzsi@gmail.com

Lina: [Mail] [MSN]

Dádó: [Mail; MSN]

A szerkesztésben a segítséget köszönjük minden Kedves Rajongónak, az interneten megjelenő cikkekkel, képekkel, videókkal kapcsolatban.

Ajánlott böngésző: [Mozilla Firefox] [Google Chrome] [Songbird]

Ajánlott képernyőfelbontás: >1024*768

Tárhely: [Gportal]

Indulás: 2009. November 27.

 


RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU