Tabáni István vallomása: "Régen azt mondták a lányok, furcsa vagyok"

"Régen, ha megtetszett egy lány, és nagy nehezen rávettem magam, hogy kezdeményezni merjek, mindig megkaptam, hogy olyan furcsa fiú vagyok. Most meg hirtelen mindenki "édesezik". Ilyen édes vagyok, meg olyan helyes... Ja, és persze tehetséges. A furcsaság hirtelen átment édességbe. A fene sem érti ezt a világot! - fakad ki Tabáni István. A Csillag születik nyertese egy taxiban nyilatkozott a StoryOnline-nak.

Jobb helyet nem is választhattál volna, mint egy taxit...

- Te akartál velem beszélgetni. Márpedig máshogy nem tudtuk volna megoldani, mert ezerfelé áll a fejem. Egész nap rohangálok. A taxisok pedig állítólag olyanok, mint az orvosok, vagy a papok: köti őket a titoktartási eskü. Amint kiszállunk, a sofőr el is felejti, hogy miről beszélgettünk a háta mögött.

Így legyen! Hogy vagy?

- Egész jól. Karácsonykor pihentem, végre a családommal lehettem. Elmentünk étterembe is a szeretteimmel, nagyon jó volt velük lenni. Most ugyan beindult a verkli, de nem állítom, hogy fáradt lennék.

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

- Ezt a marhaságot! Dehogy volt! Egyszer sem léptem színpadra a finálé óta. A december 30-i Csillag születik gálán lesz az debütálásom. Ki mondta ezt neked?

"Nem vertem át az embereket"

Egy fellépés-szervező. Ezek szerint már elindultak a hírnévvel járó pletykák is. 

- Nem most, már sokkal korábban elindultak. Például, amikor elsírtam magam a műsorban a "Fényév távolság" eléneklése után. Akkor hirtelen mindenki azzal foglalkozott, hogy biztosan csak megjátszottam a sírást. Szerintem ez még a színészeknek sem megy könnyen, nemhogy nekem, egy civilnek. Nagyon rosszul esett, amikor ezt boncolgatták. Persze, hogy valódi volt a sírás, ott a színpadon. Hál' istennek, jártamban-keltemben azt tapasztalom, hogy az emberek nem dőlnek be ezeknek a pletykáknak, és bíznak bennem. Nem vertem át az embereket, és ezt érzik.

- Ezen már én is gondolkodtam. Úgy vagyok vele, hogy ha meg sem próbálom, akkor nem tudhatom, mennyi terhet leszek képes elviselni. Annak idején a Csillag születikbe sem úgy mentem, hogy mindenképp nyerni fogok. Sőt  meg sem fordult a fejemben, hogy első lehetek. Csak meg akartam mutatni magam a nagyvilágnak, és bizonyítani akartam, hogy én is érek valamit. Le akartam küzdeni a félelmeimet. Bele sem gondoltam, hogy ez mivel jár. Igazából most sem tudom, mit vettem a nyakamba ezzel az egésszel. És félek is az ismeretlentől. Hiszen az ember mindig fél az újtól. De úgy érzem, az ismeretlen jót tartogat számomra. Aztán, ha mégsem bírom az iramot, majd abbahagyom.

Felfogtad már igazán, hogy mi történt Veled az elmúlt hetekben? 

- Dehogyis! Olyan ez, mintha valami álomba csöppentem volna.

Hogyan ébredsz reggel? Úgy nyitod ki a szemed, hogy az első perctől fogva tisztában vagy vele, egy ország kedvence lettél? 

- Nem mindig... De egyre gyakrabban van ott a tudatomban, hogy sokan szeretnek. Elég hozzá bekapcsolnom a tévét, vagy kinyitnom az internetet. Akármikor kapcsolódok be egy műsorba, szinte mindig belefutok saját magamba. Vagy szó van rólam, vagy éppen bevágnak egy részletet a fellépéseimből. Furcsa érzés magamat látni.

"Elfogadnék egy bocsánatkérést azoktól, akik egy éven át vertek"

Olvastam a Storyban, hogy általános iskolás korodban egy éven át - ne haragudj a kifejezésért - Te voltál az osztály "lúzere", akit folyton megaláztak, vertek. Mit gondolsz, ezek az emberek láttak a műsorban? 

- Biztos vagyok benne. Az is lehet, hogy már levelet is írtak. Egyszer az egyikük be is jelölt az egyik ismerős kereső portálon, de akkor még nem volt Csillag születik. Ezért gondolom, hogy talán gratulálhattak is levélben. Persze ez nem biztos, mert még nem volt időm megnézni az e-mail-jeimet.

Elfogadnád a bocsánatkérésüket, ha eléd állnának, és megkövetnének? 

- Természetesen. Sőt örülnék is neki! Nincs harag a szívemben. Örülök neki, hogy megjelent az az újságcikk, mert így legalább kibeszélhettem magamból a fájdalmat. Megkönnyebbültem. Most, hogy mondod, kifejezetten jól esne tőlük egy bocsánatkérés.

Ha egy szóval kellene megfogalmaznod az elmúlt időszak eseményeit, mit mondanál?

- Elégtétel. Ez a műsor, és az ott elért eredmény abszolút elégtétel számomra az élettől. Most jött el az én időm. Éveken át emésztettem magam azért, mert sikertelen vagyok. Nem vettek fel a Képzőművészetire, pedig a környezetemben több olyan embert láttam, akik eredményeket értek el ezen a területen. Martam magam, hogy nekem nem sikerül semmi. Aztán, egy idő után kezdtem elfogadni, s azt mondtam, talán a Sors akarta így. Most pedig már örülök is neki, hogy így alakult. A Csillag születikkel elindultam egy másik úton, s végre valami jó történt velem. Korábban persze a zenei élettől is óva intettek emberek. Azt mondták, mit akarok itt harminc évesen. Merthogy ezt húszesztendősen kellett volna elkezdeni. Még Mester Tomiék is ezzel zavartak el tavaly a Megasztárból. Pedig ott ugyanúgy elénekeltem a Bohemien Rhapsodyt. Mindegy már, nem kell a múlttal foglalkozni. 31 évesen még nem késtem le semmiről. Más talán elkezdi húszévesen, de öt év múlva ki is ég.

- Nagyon úgy néz ki. A kettőt képtelen lennék együtt csinálni. Pedig szerettem ott dolgozni. Az igazgatóval ugyan még nem beszéltem, de hamarosan felveszem vele a kapcsolatot. Most hivatalosan fizetés nélküli szabadságon vagyok.

Ha már a fizetésnél tartunk: sokszor és sok helyen elmondtad, hogy nem veti fel a pénz a családotokat. Mi volt a legutolsó olyan vágyálmod, amit azért nem tudtál megvalósítani, mert nem volt rá pénzed? 

- Egy digitális fényképezőgép. Nagyon szerettem volna egy komoly gépet, de nem tudtam megvenni.

Ezt most megveszed?

- Azt hiszem, igen.

És a lányok rajongói leveleire is válaszolni fogsz? 

- (nagyon mosolyog) Idővel biztosan... Tudod, ez is nagyon furcsa dolog... Régen, ha megtetszett egy lány, és nagy nehezen rávettem magam, hogy kezdeményezni merjek, mindig megkaptam, hogy olyan furcsa fiú vagyok. Most meg hirtelen mindenki "édesezik". Ilyen édes vagyok, meg olyan helyes... Ja, és persze tehetséges. A furcsaság hirtelen átment édességbe. A fene sem érti ezt a világot. Most azon "parázhatok", hogy nyilván mindenki csak a hírességet, a tévében látott éneklő fiút akarja megszerezni, nem pedig magát Tabáni Istvánt.

Készen állsz egy kapcsolatra? 

- Nem tudom... Az az igazság, hogy még soha nem volt igazi, tartós kapcsolatom.

Szeretnéd, ha lenne?

- Nagyon! Hiszen szerelmes típus vagyok. A magam módján pedig romantikus alkat. De ne kérdezd meg, hogy milyen a magam módja, mert azt most nem árulom el. Talán legközelebb...

szöveg: Sándor András