MÁTÉSZALKA, 2016. jún. 25.

"Dióhéjban"  a Múzeumok éjszakájáról

Kitikkadva, embert próbáló hőségben nyolcan érkeztünk szombat délután ebbe a távoli kisvárosba, hogy sokadjára István hangjával  ünnepeljük a Múzeumok éjszakáját. Estére is alig hűlt a levegő, amikor a Szatmári Múzeum udvarán a sokadalomba léptünk. Volt ott lángossütő, ugrálóvár, kirakodóvásár,  sörkimérés… mindez nagyon kulturált módon. A hatalmas, gyeppel borított zárt udvarban érdekes néprajzi, helytörténeti gyűjteményt is láthatott az érdeklődő, ill. kocsimúzeumot, ahol régi szekerek, kocsik, szánok voltak kiállítva. Én bizony bevallom, a kocsimúzeum darabjai helyett a fél szememmel inkább azt a szép zöld Mercedes cabriót lestem, amelyikkel István várható. Időben meg is érkeztek. A fellépés 9-kor kezdődött, előtte egy Trambulin nevezetű zenekar játszott a színpadon, majd egy 10 perces áramszünet zavarta meg a műsort. Mikor helyreállt a rend, felkonferálták Istvánt, az est „sztárvendégét”. Nagy taps fogadta, a sörpadok, lócák mind megteltek addigra, ill. a füves téren is sokan álltak. Látszott, hogy sokan célirányosan Őt jöttek meghallgatni. 

István nagyon csinos volt  , régen láttuk ilyen világos szerelésben: a „Huhh, de jó szabású” fehér nadrágjában  és a nem kevésbé dögös világos farmeringjében jelent meg, szemüvegben, szerényen, kedvesen mosolyogva lépett színpadra. Nem beszélt sokat,  hanem rögtön felcsendültek a dalok… Jól válogatott repertoárral érkezett, az „El kell mondjam” –mal indított, majd felváltva jöttek a feldolgozások és a saját dalok a korábbi és az új lemezről. Minden dal remekül szólt, ezt nem is kell részleteznem. A közönségtől kapott nagy tapsot István szerényen és szeretettel fogadta. Úgy éreztük, a színpadról mi is sok-sok mosolyt kaptunk, sőt többször puszikat dobott a közönség soraiba, és tette mindezt olyan kedvesen, visszafogottan, finoman, ahogy Tabáni István személyiségéhez illik. Szemmel láthatóan örült az ismerős arcoknak, és persze mi is adtuk a szeretetjelzéseinket, …. szóval én most szinte láttam az éterben ezeket a „hullámokat” oda-vissza. A visszataps  után a Fényév távolság zárta a műsort, üzenete, mondanivalója mindig minden közönséget megérint, és a csillagos, szabad ég alatt felhangzó „zengő fényorszáááág” most is hatott. Friss gyászunkra is emlékeztetett bennünket ez a dal.  

A helyi közönség István műsora után tűzugrással és egyéb látványos programokkal szórakozhatott,   Istvánék pedig hamar hazaindultak, mert egy hosszú és kimerítő kocsiút állt előttük. Mi nagyon örültünk, hogy ott voltunk, és hogy se a több száz km-es távolság, se a pokoli hőség nem tántorított el bennünket az utazástól.