Örökkön emlékezetes pillanat – Jótékonysági fellépés a Vakok Intézetében 2015. október 28.

Köszönet Optinak, aki megszervezte, hogy ott lehessünk páran ezen a nem mindennapi fellépésen.

Az előzetes egyeztetésnek megfelelően az intézet Hermina úti épülete előtt találkoztunk. A megbeszélt időpontban együtt mentünk be az épületbe, ahol a portán már várt ránk a gálaműsor szervezője, Gizike. Mosolyogva köszöntött minket, ahogy a többi dolgozó is, akikkel a hosszú folyosón a fellépés helyszínére tartva találkoztunk. A folyosón egy asztalon megcsodálhattuk az intézet lakóinak kézműves munkáit is. A gálaműsor egy kisebb teremben került megrendezésre, ahol külön a számunkra biztosított széksorokban foglalhattunk helyet. Közben folyamatosan érkeztek az intézet lakói és kísérőik. Majd István is megérkezett, így kezdetét vette a gálaműsor.

A műsorvezető hölgy bemutatta Istvánt. Az énekesi pályafutásán kívül említést tett arról, hogy István festőművész is. Megemlítette, hogy nemrég egy hajón is énekelt, sőt a zene.hu cikkéből is idézett: „hangja tisztán és gyönyörűen szárnyalt a Duna felett”. A közönség soraiban ülő nem látók számára István külalakját is leírta: sötétbarna haj, melegbarna szem, sportos alkat. De azt is elmondta, hogy István a barátnőjével érkezett.

István hangbeállással kezdett, de az első számnál, a Gyönyörű szép-nél még nem volt tökéletes a hangzás, halk volt a zene. Így legalább erőteljesebben érvényesült a gyönyörű hangja.  De aztán összhangba került a zene és az ének, sorra jöttek az ismerős dalok. István mosolygós, vidám volt, a gyorsabb számoknál táncosokat kért maga mellé, amit a közönség soraiból többen örömmel fogadtak és teljesítették a kérést. Valaki hangosan meg is jegyezte, hogy „bulizni jöttünk”. Megható volt, ahogy az egyik széksor mellett egy vak hölgy és kísérője egymás kezét fogva több dalra is táncolt. De akadt állandó táncosa is Istvánnak egy fiatal nő személyében, aki egyedi koreográfiájával még az egyik lassú számra is István partnere maradt. István a szám végén felhangzó tapsnál meg is jegyezte, hogy „mondhatnám, hogy köszönjük szépen”, majd együtt hajoltak meg.  Az ismertebb magyar dalokat a közönség is együtténekelte Istvánnal. A legnagyobb sikere az Ez majdnem szerelem-nek volt. Érdekes módon ez a dal mindenütt nagy siker. A vissza, vissza bekiabálásokra és a nagy tapsra István ráadás dala a Várj, míg felkel majd a nap volt, amit szokás szerint zenei kíséret nélkül, a capella adott elő azzal a kéréssel, hogy a közönség is énekelje vele együtt. A közönség szíves örömest megtette ezt.

A fellépés záróakkordjaként a szervezők az intézet foglalkoztatójában készült ajándékkal kedveskedtek Istvánnak. Az ajándékot átadó hölgy elmondta azt is, hogy ez egy egyedi ajándék, és a szívüket is beletették a készítők. A gálaműsor továbbfolytatódott, de Istvánnal együtt mi is távoztunk a teremből. A folyosón, ahol lehetőségünk adódott egy kis beszélgetésre Istvánnal és kedvesével, hallani lehetett a következő műsorszámot. Romhányi József egyik vidám verse hangzott el, majd egy énekszám következett. A folyosón megkérdeztem a szervezőtől, hogy miért Istvánt hívták meg erre a gálaműsorra. Gizike elmondta, hogy már több énekes fellépett náluk, mindig azokat hívják, akiket a többség szeretne hallani. Most Istvánra esett a választás. Gizike István emberi kvalitását is kiemelte. Negyedórát még Istvánék társaságában töltöttünk, majd elbúcsúztunk tőlük, hogy zavartalanul élvezhessék az intézet vendégszeretetét.

István hangja nemcsak a Duna felett szárnyalt tisztán és gyönyörűen, hanem ezen az estén ott a Hermina úti épület falai között is. A szívünkben rejlő láthatatlan papírra, azzal az olvashatatlan tintával ismét felkerült egy örökkön emlékezetes pillanat.

Köszönet az intézetnek, köszönet Gizikének, hogy részesei lehettünk ennek a pillanatnak.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.