Ünnepre HANGolva… - Hajdúnánás, 2014. nov. 30. 

Advent első vasárnapján Hajdúnánáson a lelkünk hatalmas dózisban kapott a szépségből és az érzelemből.  Az Amerikát megjárt István nagyon feltöltekezhetett odakint a pozitív energiákból, mert rendkívüli lelki gazdagság és érzelmi mélység érződött a dalokból - talán a megszokottnál is kristálytisztább HANGON.

Hajdúnánás szépséges református templomában rengetegen jöttünk össze. A templom presbitere ült mellettünk, tőle tudjuk, hogy 1000-nél is többen lehettünk talán, és ha Hajdúnánás 18.000 lakosát nézzük, akkor ez meglepően jó arány. A Syma óta zárt térben lévő, „fizetős” koncerten ekkora közönsége nem volt még Istvánnak, ugyanis az ingyenes falunap, ingyenes fesztivál, stadionavató vagy többfellépős koncert más kategória. A reklámozás, a szervezők odafigyelése nagyon sokat jelent, öröm volt látni, hogy a helyi újság, város tv és az utcai nem kicsi plakátok révén tódult be a nép a templomba. Mi „jegyzett” rajongók is voltunk vagy 25-en.

Ez a különleges helyszín különleges színt adott István koncertjének: az embert  - belépve a templom fehér falú belsejébe - lenyűgözi ez az egyszerű szépség. István csinosan, mosolyogva jelent meg – a hárfás Honyecz Feri, a billentyűs Cséry Zoli és a dobos Tiba Sanyi  mögött. Istvánt a tiszteletes úr köszöntötte különlegesen szép szavakkal, nehéz visszaidézni (majd a videó pontosítja), de arról beszélt, ha István énekel, „a föld és ég összeér”. Aztán elaludtak a lámpák, csak István alakját ölelte körül a fény, ill. a templom hatalmas fehér falaira színes, álló fényt vetítettek, hol vöröset, hol kékeset stb. Misztikus, lélekemelő volt már a látvány is. 

Az ünnepi repertoárt különlegesen jó érzékkel állították össze. A megszokott, állandó lírai darabok kiegészültek a ritkán hallott csodákkal, mint a Könnyű álmot…. a Gyertyák, a Te ott állsz az út végén vagy az Együtt álmodunk. A nánási közönség fogékony volt a szépre és az érzelemre.  A remek akusztikájú térben, a különleges „díszletek” közt felhangzó dalok megtették a hatást: nagy-nagy taps és többször vastaps volt a jutalom minden dal után.

Nagyon súlyos volt most is a Fényév… a Who wants, a Ments meg, de gyönyörűségesen szólt a finom szépségű Együtt álmodunk vagy az Unforgettable…  Óriási tapsot kapott a Máté Péter örökzöldje is, a Te ott állsz …is. A dal prózai része, meg egyáltalán István kellemes beszédhangja - hogy stílusos legyek -  szintén megér egy misét.

De az igazi CSODA akkor következett be, amikor István az AVE MARIA-ba kezdett. Mire felocsúdtunk a meglepetésből, a dal bejelentéséből, már szólt is a HANG. Ez a latin nyelvű himnikus dal úgy hangzott István szájából, hogy az ember azt hihette, egy világhírű operaénekest hallgat a milánói Scalában. Leírhatatlan élmény volt, azt éreztem, most megnyílik az égbolt fölöttem vagy a föld alattam. Megbabonázva, lenyűgözve, szoborrá dermedve ültünk az élménytől. Úristen, mit tud még ez a Fiú? Hálás vagyok a jó Sorsomnak, hogy jelen lehettem ezeknél a rendkívüli pillanatoknál. Szerencsés voltam, mert én pontosan  szemből láthattam a dal közben István kifejező arcát, a másfajta „kiállását”, a gesztusait, s a dal végén ahogy a kitárt karokból  a finom kezeit összezárja,  mintegy imára összetéve, mindezt észrevétlenül, talán tudatalatt, ösztönösen  -  a mikrofonállványon. 

Lehet, hogy most a mérsékelt tabánisták mindezt rajongói túlzásnak, ömlengésnek tartják, de én ezt is vállalom, ill. aki ott volt, az tudja, miről beszélek. Úgy tűnt, ezzel a teljesítménnyel István szinte „kinőtte” még a nagyívű dalokat is, föléemelkedett azokon is.  István - elmondása szerint – nagyon izgult a dal debütálása miatt, de olyan erős lélek és belső fegyelem van benne, hogy ebből semmit nem lehetett nekünk megtapasztalni.

Eszembe jutnak a tabánista szállóigék: Gyerekek, lehet ezt még überelni? Nem, de fogja!.... Vagy az, hogy „Menni kell, amikor csak lehet és tudunk Utána, mert nem tudjuk, mikor következik be a CSODA.” Ez egy ilyen nagy pillanat volt.

Micsoda boldogság lehetett István számára, amikor a legvégén az egész templom állva tapsolt Neki/Nekik hosszú percekig.

A tiszteletes úr szavai igazolást nyertek tegnap: amikor István énekelt, tényleg összeért a föld és az ég. És szerintem a szívek is összeértek. Jó lenne hinni, hogy István is ezt érezte.