Tabáni István Rajongói Portál
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

______

 

Névnap és dátum script

 

 

Rajongók
Indulás: 2009-11-27
 



 

Élménybeszámolók
Élménybeszámolók : Opti - Gyöngyösről

Opti - Gyöngyösről

  2014.05.26. 08:32


 Drága Lányok!

Borus időben indultunk, és egy óriási felhőszakadáson mentünk keresztül Gyöngyös előtt az autóbusszal. Leszállva,  hol csöpörgött, hol nem, egész addig, amíg István nem kezdett el énekelni, mert akkor kivilágosodottt, és végére, minden értelemben kisütött a Nap is.!

.Szokás szerint az előző műsorszámoknál alig volt néző, de hat óra  előtt szemmel láthatólag kezdett gyűlekezni a nép. Ahol a szendvicset vettem, egy hölgy mellettem sürgette az eladót, mert "mindjárt jön az a TABÁNI!"

Gyakorlatilag nem volt különösebb felkonferálás, bemondták a nevét, és elkezdett énekelni, de HOGY..!

Mára abszolút profi, bárhol, és bármikor hozza a formáját, ami messze meghaladja a magyar átlagot, elsősorban a hangi adottságai miatt, és azért is, mert eszméletlen munkával, és nyilván Dékány tanár úr segítségével, könnyedén, megerőltetés nélkül énekel. Közvetlen, laza a közönségével, igen nem közönséggel, hanem KÖZÖNSÉGÉVEL, mert minden alkalommal meghódítja, az alkalmi nézői nagy részét is. A technika ma már a kisujjában van, hát még a torkában!!!!!

Az első két számmal,(Majdnem szerelem ,és talán a Bikini dal),  szép lassan bemelegítette a hallgatóságot, és megtöltötte a Főteret. Szokás szerint, mindig, minden falunapon megtalálja azt a kicsit spicces 40-es férfit, aki elől elkezd táncolni. Annyira ropta, cifrázta hogy később még 3 hasonló korú férfi kapcsolódott hozzá. Mévike, és talán más is készített képet róluk, de úgy vélem videó, pedig érdekes lett volna az is, sajnos nem.  A tánc, a taps, a HANGULAT, a HANG,és a KARÍZMA hatására egyre fokozódott. A siker hatására, István méginkább belehúzott, és a Crazy, Faith, tetejében a Pretty woman éneklésekor, már együtt volt, és ÉLVEZKEDETT kicsi,nagy, fiatal, és felnőtt. Nagyon ügyes húzás volt, hogy a gyors számok után, visszatapsolásra következett egy sétálós, és gyönyörű  Fényév, a hozzátartozó ovációval, majd lezárásként a lendületes Nem lesz már. Avégén nagyon kedvesen köszöntötte a 18 éves Dió rádiót. Mindehhez egy csinos fitalember trendi szürkéskék farmeringben, és fehér naciban. Most nem csápoltam elől a lányokkal, hanem aharmadik sorban ültem,így még jobban meg tudtam figyelni azt a munkát,amit István végez a színpadon. Az elején, mint ahogy mondani szokta kicsit izgul. Ez, nem látszik, főleg nem hallatszik, de véleményem szerint a karizma, még hiányzik. Azután a jogos TAPS hatására, auráját kiterjeszti az egész térre, és szemmel is láthatóan önmaga is egyre jobban élvezi az éneklést! MIndez nyomon követhető a tekintetében, mosolyában, könnnyed mozgásában, szóbeli kommunikációjában. MI kb. 20-an vagy többen voltunk,de összesen több százan. Utána  több mint félórát fényképészkedett, dedikált,mosolygott. Sok érdeklődő várta , és most nem a mi koroszályunk, volt túlsúlyban.  Volt, aki rákészült,és hozta a Ments meg CD-jét is aláíratni. Közben megérkeztek a Nyári lányok, Nyári papa felvezetésével. Már többször észrevettem, hogy ezek a lányok csípik Istvánt, most is a nyakába ugrottak, még a papa is Istvánt ölelgette.

Míg a Motiva zenekar készülődött, többször is bemondták, hogy a közönség ne széledjen szét, őrízze meg a hangulatot, ,amit Tabáni István "közénk hozott" , és érezzék a Nyári lányok műsora alatt is olyan jól   magukat.... Szóval István lett az etalon,a MÉRCE, a viszonyítási pont.

KIcsit hallottam a Motiva együttest is, olyan Csík féle zenét játszanak.

Nekem sietnem kellett haza, így néhányan  a korábbi busszal már el is jöttünk.

Összefoglalva, ma nem váltotta meg a világot, de hozta a formáját, ami mindig aminőséget jelnti,  Hozta a kar izmát , a mosolyát, a HANGJÁT, a karízmáját, és JÓKEDVET sugárzott  sokaknak, jól összeállított műsorával. Nagy élmény volt, ahogy lépésről-lépésre, helyesebben hangról-hangra meghódította a  közönséget.

Számomra jó mulatság, Neked István férfi munka volt!

Nagyon örültem, hogy ott volt Buddhajutka is, aki ugyanolyan szépszemű, mosolygós, fiatalos, mint ahogy megismertük.

 Jó helyre csatlakoztunk mikor a -t választottuk!

 

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 

 

 

 

 Tabáni István Rajongói Portál

Szerkesztők:

Zsike: kleckererzsi@gmail.com

Lina: [Mail] [MSN]

Dádó: [Mail; MSN]

A szerkesztésben a segítséget köszönjük minden Kedves Rajongónak, az interneten megjelenő cikkekkel, képekkel, videókkal kapcsolatban.

Ajánlott böngésző: [Mozilla Firefox] [Google Chrome] [Songbird]

Ajánlott képernyőfelbontás: >1024*768

Tárhely: [Gportal]

Indulás: 2009. November 27.

 


HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG