SZENTES-LAPISTÓ, 2016. júl. 23.

Hosszú, csendes hetek után néhányan nekivágtunk a szentesi útnak, abban a reményben, hogy István végre újra színpadra lép - maximálisan egészségesen. Azért kissé aggódva vártuk a viszontlátást: tényleg így lesz-e.  

Innen Békéscsabáról „csak” kb. 70 km-re volt a fellépés helyszíne, (Volán-busszal azért ez is képes 2 órát igénybe venni ), ám most a pesti lányok ennél jóval többet utaztak. Szombat délután érkeztünk Szentesre, ahol egy nagyon helyes kis apartmanházban foglaltuk el a szálláshelyet, örülve egymásnak, a találkozásnak. Külön öröm számomra mindig Magdi néni , mert mindig meghatódom azon, hogy 88. évesen milyen vitalitással, energiával szánja rá magát az utazásra, milyen szeretettel és izgalommal készül, hogy viszontláthassa Istvánt (és Csillát).

Taxival kellett kimennünk a város külterületén található Lapistóra, ahol a „Lepényváró fesztivált” tartották. Érkezésünkkor Kovács Nóri, a Motiva zenekar énekesnője énekelt, tisztán, csengő hangon, de számomra kissé zavaró hangszínen, majd a békéscsabai színház két fiatal művésze egy órán át operettslágereket adott elő. Ügyesek, tehetségesek voltak, de bevallom, maga a műfaj elég távol áll tőlem. Tudom, tudom, a hiba egyértelműen az én „hallókészülékemben”  van, mert engem csak egyetlen HANG érint meg igazán. 

Háromnegyed 8-ig izgatottan figyeltük, mikor fut már be Istvánék autója, közben odalépett hozzánk egy kedves nő, akiről kiderült, hogy nemrég csatlakozott a Tabáni Klub tagjaihoz: Tamási Józsefné IDUKA nagyon aranyos, stramm nő, olyan volt, mintha régóta ismernénk egymást… Hiába, az István iránti 7 éve tartó szeretet és tisztelet ismeretlenül is összehozza a rajongókat. Ő nemcsak velünk, Tabáni-rajongókkal, hanem magával Istvánnal is most találkozott először élőben. Örültünk, hogy megismerhettük Idukát, reméljük, lesz még alkalmunk együtt Istvánozni.

Egy régi malomépület tövében, egy hatalmas fenyő alatt állt a színpad, az emberek sörpadok mellett üldögéltek, de sokan álltak is a háttérben. Kb. 200 fős közönség lehetett, mérsékelten tapsoltak a műsorok alatt, de a frissen elkészült babgulyás és a hideg sör is nagyon népszerű volt. 
István pontban 8-kor lépett a színpadra. Nagyon csinos, fiatalos és sportosan elegáns volt a fehér nadrág-fekete pólós szerelésben , fehér sportcipővel. A részletes ismertetőben a műsorvezető kedves  szavakkal méltatta Istvánt, felsorolva sikereit, eredményeit a CSISZ óta, úgy látszott, hogy maga is szinte „rajong” Istvánért . István visszafogottan kezdett, talán azért is, mert mondta: nem gyógyult meg még teljesen a gége-és hangszálgyulladásból, s bár a szívét hozta, a hangja még nem teljesen jött vissza. A repertoárt nem tudom sorrendben elmondani, a megszokott nóták szóltak vegyesen a korábbi és az új lemezről. Érezhetően óvatosabban énekelt, mint szokott, s úgy nem engedte szabadon a hangját, mint szokta, de így is remekül énekelt.  A fokozódó, egyre erősebb tapsok hatására István egyre oldottabb lett, a közönségből több pár is táncolni kezdett a színpad előtt, majd két helyes kislány kész koreográfiával  kísérte István dalait. Őket a műsorvezető is külön kiemelte a legvégén. A dalok közt István szép gondolatokat is megfogalmazott, egy közülük célzottan nekünk szólt, az évek alatt egymásra talált barátokról, barátságokról.  A műsor legvégén elhangzott az ikonikus „Fényév távolság”, amely mindig, mindenhol tud hatni, ilyenkor érzi azt az ember, hogy István igazi művészetet hoz a sörpadok közé. Nagy taps volt a jutalma. Számomra a zenei élményen túl a legnagyobb öröm, ha látom István arcán a mosolyt, ahogy élvezi a közönség szeretetét, az „adás” örömét. Ebből a szeretetből táplálkozik a színpadi ember. Ráadásként acapella hangzott el az „Azért vannak a jó barátok”, jó volt látni, ahogy a közönség együtt énekelt. A "ráadás ráadásaként" István még egy dalba kezdett acapella, érezhetően nagyon akart még ADNI magából … Felhangzott az „Én leszek”, gyönyörűen, érzelemgazdagon.

Lehet, hogy Ő úgy érezte, hogy a hangja nem 100%-os még, de sokan örülnének, ha „csak” ilyen hangot kaptak volna az égiektől. István maximalista, ezért zavarja, ha nem érzi tökéletesnek a hangját, mondta is a színpadon, olyan ez a hangszálgyulladás neki, mintha egy sportolónak a lába törik. Bizony, kissé még rekedt, köhögött is többször, biztosan belekerül még egy-két hétbe a teljes gyógyulás.

A színpadról lejőve alkalom volt, hogy néhány percet beszéljünk Vele. Mosolyán, kedvességén azt éreztem, nagyon jólesik neki a rajongók jelenléte, féltő szeretete. Elmondta, hogy sajnos, elég makacs ez a betegség, és hogy ez nem egy megfázás, neki ez a hangszere, munkaeszköze…  Biztosan megviseli Istvánt, hogy csak lassan javul az állapota, türelmet, jobbulást kívántunk Neki. Csilla is ott volt, kedvesen, mosolygósan, pedig ő sem jött még teljesen rendbe: hasonlóan Istvánhoz, Ő is ezzel a makacs vírussal küzd hetek óta.

Bár az aggódásom nem lett kevesebb, nagyon boldog vagyok, hogy viszontláthattam Istvánt és kedvesét. Bízom benne, hogy hamarosan teljesen meggyógyul ill. meggyógyulnak. Köszönet a szervezésért külön R. Évinek, s a hétvégéért a rajongótársaimnak is, akikkel mindig szeretek találkozni és éjszakába nyúlóan beszélgetni az örök témáról.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.