Tabáni István Rajongói Portál
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

______

 

Névnap és dátum script

 

 

Rajongók
Indulás: 2009-11-27
 



 

Élménybeszámolók
Élménybeszámolók : Opti - Székesfehérvárról

Opti - Székesfehérvárról

  2015.12.03. 18:10


 „EL KELL MONDJAM"  Székesfehérvár  2015. nov. 28.


„ELŐÉTEL” 

   Nagyon korán érkeztünk az Arénába, ahol természetesen rajtunk kívül alig szállingózott néhány ember, de az egyik, szerencsére, épp István volt. A színpadon, még hétköznapi szerelésben, komolyan „dolgozott” a beállással, szinte minden erősítőt megsimogatott, hogy majd jól viselkedjenek. Természetesen előleget is kaptunk, a próba közben is szárnyalt zengett HANG az üres csarnokban, pl. Majdnem szerelem. Egyszer csak megszólalt egy számunkra már jól ismert dallam, majd hozzá a szöveg, „Minden út Veled..”, hoppá, hát ez is elhangzik? Már előételként is belekóstolhattunk abba, ahogy István dalban KÉRI a Szerelmet, hogy hívja a távolból, miközben annak megtestesítője, a valóságban, ott áll előtte középen szőkén, szinte egyedül a küzdőtéren. A „mesebeli királylány aranyhajával”, és angyali mosolyával biztatja, simogatja…. Jólesett nemcsak hallani az esdeklését, amit úgy emel ki, tesz emlékezetessé, hogy három hangot öt hangszínen képes átadni nekünk, VÁÁÁRj!
Magdikánk,  mikor vége volt a próbának, egy 16 éveseket meghazudtoló sprinttel,
ha nem is árkon-bokron, de kábelkötegeken át ugrálva elérte Csillát, hogy átadja ajándékát, egy gyönyörűséges adventi koszorút. Mert ugye, ezen koszorú gyertyáinak MA, vasárnap már „égnie kell!”


„AZ EMBER CÉLJA, A KÜZDÉS MAGA!”


Miről jutott ez az eszembe? Talán arról, hogy István csendesen, feltűnés nélkül tetőtől talpig feketében, a bőrszerkójában egyszer csak megjelent a színpadon (TAPS), és egy két kedves mondattal megköszönte a meghívást, a Koralnak, hogy itt lehet. Kezdődött számunkra a szeánsz, mások számára az előadás a Gyönyörűszéppel. Valljuk be, itt sokan Fecoért jöttek, és „csomagban” kapták Istvánt. István ennél az első számnál, még talán éneklés közben is érezte ennek a súlyát, a felelősségét. Megbirkózott vele! A szám második felére, őt is, a közönséget is elvitte a dal hangulata. Az utána kapott taps, már nem udvariassági, nem az „emlékszem Rád a TV-ből” tetszésnyilvánítás volt, hanem a konkrét teljesítményének szólt. Következtek utána a már R. Évi, és Edina által videókon látható számok. Az érdekesség nekünk, a számok sorrendjében rejlett.

Ügyes volt az összeállítás, egy sima, egy fordított, azaz egy lírai számot követett egy gyors. Emlékszem, hajdan, réges-régen ezek a másodperc alatti stílusváltások, a fellépési rutin hiánya miatt még nem mentek ilyen simán, ezért akkor jó önismerettel blokkokban énekelt. Találgattuk, vajon mi helyett lesz a „Szerelem Várj”, talán a hasonló karakterű „Te vagy a minden” lesz az elmaradó? Nem, mert az elhangzott. Talán a előadások százain kihagyhatatlan Crazy hullik ki a rostán? (A végére kiderült, hogy a Faith, és Pretty woman nem fért be ebbe a szűkös keretbe). István minden dalát, röviden tömören felvezette, a SZERELEM VÁRJnál is megemlítette, hogy a decemberben megjelenő ÚJ CD-je (taps) címadó dala következik. JÓ volt ezeket a szavakat végre hallani!
Remek az alap hangszerelése, (Dandó Zolika) a „visszhang” vokál, és hozzá élőben István erőteljes, szárnyaló hangja, ami mégis gyengédséget is sugároz. Ahhoz képest, hogy a közönség nagy része számára egy teljesen ÚJ dal volt, így első hallásra is nagy sikert aratott (kb. akkorát, mint a szintén elhangzott népszerű Olcsó vigasz). Persze, akadhatott olyan is a nézők között, aki már hallotta egyszer kétszer a helyi rádióban. Folytatódott a műsor, és egyszer csak, az én nagy meglepetésemre, István valahogy így konferálta fel a következőt: „EL KELL MONDJAM”, nagyon megörültem ennek a szójátéknak, mert ez jelezte, hogy a még egy dalát megkaphatjuk előlegként a CD-ről. Bevallotta, hogy élőben most először (taps)… Hálistennek, újból szóba hozta az új lemezt, meg ,hogy izgul, ez szerinte így is van jól, mert különben értelmetlen csinálni. Hát még én, hogy IZGULTAM, de ennek már évek óta semmi értelme nincs, mert István nem maga kelletően, de biztosan uralja a színpadot, még jobban kezeli technikailag is a hangját (köszönet Dékány tanár úrnak is). Erre, mint alapra teszi rá azt, az egyediséget, ami őt jellemzi, és megkülönbözteti, és ami miatt érdemes őt követni, pályafutását figyelemmel kísérni.
Sokan azt mondják, hogy SLÁGER nem lesz, azt „csinálni kell”, kell hozzá, egy vízcsapból is folyó előadó, reklám, ill. hogy napokig szinte folyamatosan játsszák, és persze nem árt hozzá egy jó dal, meg egy énekes sem. Döntse el mindenki, hogy a Fehérvári Arénában mi volt a helyzet, mi hiányzott, és mi volt meg a fent felsoroltakból, de "EL KELL MONDJAM", hogy egy SOHA NEM hallott DALnak már az ELSŐ TAKTUSAINÁL, az emberek elkezdtek tapsolni!!!
A refréneknél, a mellettem levők Istvánnal együtt DÚDOLTAK, mozogtak. (Edina videójának végén LÁTSZIK is a kirobbanó siker)
Gratulálok Istvánnak, meg az elektropopos dal szerzőinek, hangszerelőjének (D. Zolika – Bozont - D. Zoli). A végén felzúgott a taps, kb. akkora, mint a Majdnem szerelemnél, ami vagy 30 éve verhetetlen „sztár”, különösen, ha egy olyan tehetségű ember énekli, mint István.
István, valamelyik mostani riportjában hangsúlyozta, hogy minden dal a lemezén más jellegű lesz. Eddig ezt az ígéretét beváltotta. Remélem, lesz azért közte olyan is, amiben a Mi Fiunk megmutathatja, különleges hangi adottságait, azaz az oktávokat, amin biztonsággal, könnyedén ugrál, a hangerejét, hangi kreativitásait, játszadozásait, hajlításainak természetességét, falzettjeinek különlegességét, egyediségét.
 

Hol volt itt a KÜZDÉS??? „Előhangnak”, hangulatcsinálónak bejönni egy IKON előtt, nem könnyű feladat!!! Istvánnak sikerült testbeszéddel, kedves szavakkal, megszívlelendő gondolatokkal, jól összeállított magas színvonalú műsorral, és persze óriási HANGGAL lépésről-lépésre, dalról, dalra felforrósítani a hangulatot.
Ehhez a tehetség, a kitartó munka mellett eszméletlen koncentráció is kell a színpadi jelenlétének minden másodpercében! Izgalma, apróbb feszültsége, azonban a nézők számára észrevehetetlen lehetett. Ezt csak az veszi észre, akinek mániája, hogy majd hat éve figyelje minden mozdulatát, arcrezdülését. A „küzdés”, az új dalokkal, Korallal, ÖNMAGA elvárásaival a közönség előtt rejtve maradt. A szombat esti kihívást, mint általában a nehéz feladatokat, maradék nélkül kiválóan abszolválta, de biztos vagyok benne, hogy mivel tökéletesség nincs, ő észrevette azokat az apróbb hibákat, amit mi az Arénában nem, és törekedni fog arra, hogy mint eddig is, hogy feljebb lépjen… Ebből a szempontból, küzdő típus.


MINDEN JÓ HA JÓ A VÉGE (IS)
István, a végére is tartott ászokat, már a Queen említésére felzúgott a taps, és jött egy lendületes Crazy, többen táncra perdültek. Azután, már nem lehetett megállítani. Don’t stop me , zengett az egész csarnok a HANGTÓL, és akkor következett a legeslegvégén a ritkán elhangzó acapella rész, lalalaLAÁLÁLÁÁ, ennek megkoronázásaként a befejezés egyedi, csibészes mosollyal kísért hangi játszadozása. ŐRÜLETES taps hujjogás!!!
István oldalt kipillant Fecóra, engedélyt kér még egy dalra, és megkapja. Belekezd (én sajnáltam, hogy nem acapella, de ez legyen az én bajom) „Várj míg felkel majd a nap”, és a közönség halkan, felszólítás nélkül vele énekelt, ringatózott a küzdőtéren. Megtűzdelve helyenként a "tabánisággal" uuuuuúú, ami simogatja a fülemet, szívemet, azután ismét, de most másképp, és a LELKED ÉRTI ezt, az amúgy nyelvtanilag értelmezhetetlen két betűből álló valamit.. Leírhatatlan, de átérezhető! TOMBOLÓ SIKER, vissza" kiáltások. István boldog mosollyal, somolyogva körbenéz meghajol, azután újra meghajol, ÉLVEZI ő is a hatást.
Újra megköszönni közönségnek, és Fecónak, hogy itt lehetett, jó szórakozást kíván az elkövetkezendőkhöz, azután, mint ahogy jött, sötét alakja eltűnik a színpad homályában, hogy két perc múlva már lent, a párjával oldalt újra megjelenjen, és tökéletes civilként figyelje a Koral produkcióját. (Erről nyilván a Korál Klubban olvashattok beszámolót)

LEHET, hogy vízcsapból NEM folyok, de MÉGIS HÓDÍTOK
Bár ez inkább Bogi reszortja (az ő gondolatait, még nem olvastam), de most én sem mehetek el a művész úr kinézete mellett. Nagyon fontos úgy általában, hogy a külcsín, és a belbecs, másképpen, hogy a tartalom, és a forma között összhang legyen. Sajnos, gyakran, különösen a pop iparban az utóbbi kap főszerepet. István előadásmódjának egyik fontos pillére, a könnyedség, őszinteség, természetesség. Öltözetében, kinézetében IS ezt sugározza a színpadon. Ne kerteljünk, nem egy rossz pasi, de ez a művészi átélés, az ADÁS során, hatványozódik!!! (ld Edina, P. Évi fotóit) A LÁTVÁNY, és a HANGI TELJESÍTMÉNY között teljes az összhang . Tudatosan, ugyanakkor mégis őszintén játszik, (mint a hangjával hangszíneivel), a pajkos mosolyával, tekintetével. Sétál, kijön előre, körbe-körbe néz először lent, azután fent a karzaton. Éneklés közben mélytűzű szemeivel vizslat, erre-arra. Többször megigazítja, kinyitja, kicsit megemeli felül jellegzetes módon a bőrdzsekijét („dögös”- mondta mellettem valaki), mint mostanában a képein látjuk. Kezei, karjai „beszédesek”. Ha dal, úgy kívánja teste megfeszül (nem a nyakán az erek!), iszonytató ERŐT sugall! A Fényévnél, diszkréten, de bepárásodik a szeme. Hajviselete egyedi, de nem hivalkodó. Szerintem, nagyon előnyös. Jól kitalált, hozzá illeszkedő művész frizurája van. Egyik oldalon rövid, másik oldalán a homlokába lóg. Ez a TINCS örökös IZGALMAS mozgásban van, mint a nőknél a féloldalas, pólók. Gyakran mutatja féloldalas profilját, mint a régi komor önarckép festményén, illetve most a lemezre, lemezhez készített fotókon.
ÖSSZEFOGLALÁS

Röviden, JÓ VOLT, és nemcsak, mint "előétel"! Hosszabban, JÓÓÓÓÓ volt látni, az örömét, a mosolyát, a BOLDOGSÁGÁT, hogy SIKERÜLT ezen az estén is…. JÓÓÓÓK voltak az ÚJ számok, és a fogadtatásuk, és jó, hogy én is ott lehettem.

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 

 

 

 

 Tabáni István Rajongói Portál

Szerkesztők:

Zsike: kleckererzsi@gmail.com

Lina: [Mail] [MSN]

Dádó: [Mail; MSN]

A szerkesztésben a segítséget köszönjük minden Kedves Rajongónak, az interneten megjelenő cikkekkel, képekkel, videókkal kapcsolatban.

Ajánlott böngésző: [Mozilla Firefox] [Google Chrome] [Songbird]

Ajánlott képernyőfelbontás: >1024*768

Tárhely: [Gportal]

Indulás: 2009. November 27.

 


Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?    *****    Will Vandom Rajongói Oldala ♥ nosztalgia W.I.T.C.H. a javából, 2006 óta ♥ Te még emlékszel?    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tedd meg te is, én segítek értelmezni! Kattints! Várlak    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + kötetlen idejû beszélgetés diplomás asztrológussal! Kattints    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, itt: www.csillagjovo.gportal.hu    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését. 0630/583-3168