Tabáni István Rajongói Portál
Szerkesztők:
Zsike: kleckererzsi@gmail.com
Lina: [Mail] [MSN]
Dádó: [Mail; MSN]
A szerkesztésben a segítséget köszönjük minden Kedves Rajongónak, az interneten megjelenő cikkekkel, képekkel, videókkal kapcsolatban.
Ajánlott böngésző: [Mozilla Firefox] [Google Chrome] [Songbird]
Ajánlott képernyőfelbontás: >1024*768
Tárhely: [Gportal]
Indulás: 2009. November 27.
|
Sziasztok!
Lányok, nem nagyon készültem „rendes” élménybeszámolóval, mert Opti remek írása (amit a Klubban olvastam, majd biztosan ide is átkerül) már nagyszerűen összefoglalta a szerda esti rendhagyó fellépést, amely nemcsak István miatt volt felejthetetlen. Nekem az élmények már ott kezdődtek, hogy mint „vidéki lánynak” mindig nagy élmény, ha a kivilágított, esti Budapestet láthatom. Pl. az eddig csak képeslapról vagy tv-ből látott Dohány utcai Zsinagógát, ahonnan a trolink indult, vagy a Vakok Intézetének lenyűgöző méretű és stílusú impozáns, központi épületét….
Különleges élmény volt belépni abba a különös világba, ahol a vakok és gyengénlátók élnek, az intézet falain belül, a folyosókon látni az alkotásaikat, majd a gyülekező embereket, és érezni azt a szeretetet, a mosolyt, amivel a szervezők fogadtak bennünket. Itt köszönöm meg Optinak, hogy még időben lépett és megérdeklődte, megszervezte, hogy részesei lehetünk ennek a Gálaműsornak. S bár a hely befogadóképessége miatt csak korlátozott létszámban, és ráadásul hétköznap este, de ennyien is részt vehettünk ezen a bensőséges esten. Nem lehet kétségünk sem, hogy a szerény összegű anyagi támogatásunk is a lehető legjobb helyre került.
Természetesen nagyon nagy öröm volt látni-hallani újra Istvánt, mert hosszú volt ez a két hónapos böjt a hajó óta. Nekünk szokatlan, de itt természetes volt, ahogy a felkonferáló hölgy Istvánt kívülről is „jellemezte” a nem látóknak, hogy elképzelhessék ezt a sötétbarna hajú és szemű fiatalembert, aki sportos testalkatú és divatos ruházatot visel. Nagy tapsot kapott az érkezése is, én a helyszínen tudtam meg, hogy „népszavazás” és közkívánat döntött arról, hogy István legyen a sztárvendég…
Amikor énekelni kezdett, újra rácsodálkoztam magamra, hogy még mindig libabőrös leszek a Fényév távolságtól, és mennyire magával ragad a zengő hang („Csak szóóóóólj”)… Ehhez az élményhez adódott még, hogy láthattuk az emberek arcán a hatást, amit István hangja elérni képes. Merthogy ez az érzelemdús hang - minden közhely nélkül - „csodákra” volt képes: egészen megrendítő látvány volt, ahogy a saját világuk bezártságából, korlátaiból kilépve, felszabadultan táncoltak páran István körül. Láttuk, ahogy az arcok kivirultak, a tekintetek „kinyíltak”. Nekem ott a helyszínen az a sor ugrott be, hogy „jól csak a szívével lát az ember”…. És ezek a vak és gyengénlátó emberek most igazán a szívükkel láttak: egy kedves, szerény és a dalokkal minden érzelmet kifejezni tudó fiatalembert.
A fellépés végén nagy szeretettel adták át az intézet lakói által készített egyedi ajándékot: egy kis szőnyeget és díszgyertyákat, amit István őszinte szeretettel fogadott. Örömünket az tette teljessé, hogy a fellépés után lehetőségünk volt Istvánnal és Csillával egy kicsit beszélgetni is, türelmesek, kedvesek voltak mindketten. Bensőséges, szép este volt, különben is, egy ilyen közvetlen találkozás a nem látók világával – átértékel az emberben egyet s mást: a boldogságról, az értékekről, a fontos és kevésbé fontos dolgokról.