BÉKÉSCSABA – 2015. jún. 6. 
Sziasztok!

Egy „rövidke” bejelentkezésre futja most csak tőlem, ill. pár fotót mellékelek, amit a helyi internetes oldalon a képgalériában találtam Istvánról.
Kezdem az elejéről:  Nagyon örültem a lányoknak, akik már kedves ismerősként járnak vissza Békéscsabára és az iskolám kollégiumába, hiszen az elmúlt években többször is "szállóvendégeim" voltak, amikor fellépett István itt vagy a környéken. Most a Csaba Centerben egy szépségverseny sztárfellépőjeként állt színpadra a Kedvencünk. Mi már fél 7-kor odamentünk, hogy valamit a szép lánykákból és a műsorból is lássunk, és nem utolsósorban, jó helyünk is legyen… Előőrsként Opti már fél 5-kor felmérte az „előételnek” szánt Csordás Ákos fellépését, aki békési-békéscsabai illetőségű fiatal srác, olyan 21 körül van… Elmondása szerint halvány érdeklődés kísérte a fiút. Mi a modern táncosok, a hastáncosok és a szépségverseny felvonulását „kibírtuk” valahogy, de ilyenkor az ember 3 percenként nézi az órát, mennyi van még Istvánig… Kb. 20 perccel a kezdés előtt érkeztek meg hármasban. A plázában az egész rendezvény nem mozgósított túl nagy közönséget, olyan 120 főnyi lehetett, bár megítélni nehéz volt a létszámot, mert a 3 emeletes aulában a karzatokon is sokan álltak. István nagyon csinos, fess volt a fekete nadrágban-apró mintás ingjében, a képeken látni, hogy nyáriasította a frizuráját, nekem így is tetszik (meg úgyis ), összességében nagyon kellemes látvány volt a színpadon. Az a bizonyos „kisugárzás”, ami a szépségverseny résztvevőiből hiányzott, Istvánnál működött.  A közönségnek csak pár perc kellett, kb. 1,5 szám, mire feleszméltek, hogy itt most azért VALAKI van a színpadon, és úgy énekel, hogy érdemes odafigyelni Rá… 

Lelkes kis közönség volt, s ami sikert egy plázában el lehet érni, azt István elérte. Hátulról hangos bekiabálások, füttyögések jelezték a tetszést, mellettem balról huszonéves lányok énekeltek együtt Istvánnal, tudták a dalszöveget, de nem ám a Faith-nek vagy a Pretty Woman-nek, hanem a TE VAGY A MINDEN –nek a szövegét… Jobbról egy nagyon szép arcú harmincas hölgy állt, és még a szeme is mosolygott, ahogy belefelejtkezve nézte-hallgatta Istvánt. Jó ilyet látni, szoktam figyelni a közönség arcát, a hatást. István nagyon jól összeállított repertoárt hozott, nyitásképpen a szépségversenyre a „gyönyörű szép” lányok után stílusosan a Gyönyörű szépet így konferálta fel, majd a lendületes nóták következtek. Jókedvű volt, érzésem szerint egy-két külön mosolyt a „törzsrajongóknak” is dobott, (én legalábbis elkaptam) Fantasztikus, hogy a Fényév távolság még itt a plázás körülmények között is mennyire hat, a legnagyobb tapsot kapta most is… és persze a MP sem maradhatott el. István élvezte a neki járó hosszú tapsot, hosszan búcsúzott, integetve, meghajolva, megköszönve… Nehéz lehet lemenni a színpadról, amikor ilyen szeretet és elismerés árad felé, jó lehet ebből kicsit töltekezni az ínséges napokra.  Mert hiszem, hogy István még 5-6 év elteltével sem futószalagként tekint a fellépésekre, hanem a lélektelen haknizás helyett minden találkozása az emberekkel alkalom a művészetének kinyilatkoztatására. Erről a tegnapi FÉNYÉV is meggyőzött.
 

Még a fellépés alatt Katona úr mellénk sétált, és halkan jelezte, hogy a fellépés után üljünk be egy közös fagyira a színpad közvetlen közelében lévő Jankay Kávézóba. Nagyon meglepődtünk és megörültünk a lehetőségnek, mivel a fellépés után nem nagyon volt hely, körülmény, alkalom sem a találkozásra Istvánnal, a színpadon azonnal kezdtek az eredményhirdetésbe. Mi összesen 10-en voltunk „törzskönyvezett” rajongók, három kis asztalt összetoltak gyorsan nekünk. Katona úr kipakolt az autóba, közben rendeltünk fagyikat, majd István, Csilla és a menedzser úr is közénk telepedtek. Egy röpke 30-40 percet töltöttünk együtt, jó hangulatban, többek közt a „rajongómentes” sajókazai fellépésről meséltek, meg arról, hogy a plázákban elég hálátlan feladat a fellépés, és nemcsak az akusztika miatt stb. Istvánék ásványvizet ittak előbb, aztán csak rosé lett belőle.  

Bár „komoly” infót nem is vártunk, nem is reméltünk most sem, kellemesen és oldottan telt az idő. Aztán Istvánék még vacsorázni is szerettek volna, így mi udvariasan elköszöntünk Tőlük, a búcsúzáskor vicceskedve az amerikai kalap is előkerült. Most nem volt dedikálás, nem volt közös fotózkodás, se csoportkép, helyette megköszöntük ezt a ritka lehetőséget Istvánéknak. Az est élményeit egy szokásos afterpartyval zártuk a kollégiumban. Agyam-szívem nehezen tudott lecsillapodni egy ilyen mozgalmas nap után, már „pitymallott” szinte, amikor elaludtam. További képes és hangos beszámolót a lányok hoznak, én is nagyon várom már ezeket.