KISgéres, NAGY SZERETET
Kicsit felhős időben indultunk Pestről, és szokás szerint napsütésben érkeztünk Sátoraljaújhelyre. Innét vitt át házigazdánk, kisbusszal Szlovákiába. Akadt egy kis gond, mert, sem a szállásadónk, sem a G.P.S-e nem igazán tudta az utat, így a helybeliek, kissé változatos útmutatása után :-) mindig balra tartva érkeztünk meg 5 óra előtt néhány perccel arra a mezőre, ahol parkoltunk. Már az autóban hallottam, hogy „mondhatják BÁÁÁR,” hogy még nincs 17 óra, bizony a „Gyönyörű szép” jól ismert hang, már szállt, hívogatott. Szerencsére, csak néhány lépés volt a domboldal, ahol a fák, bokrok és néhány falóca, és rengeteg ember élvezte a verőfényt, és a dombalján,a picike színpadon a jóképű fiatalembert, a népszerű dallamokat, és a leírhatatlan, lelket megszólító, jelen esetben felvidító HANGOT.
(Egyszer néhány napig nálunk lakott a férjem gyerekkori, de Amerikában élő barátja, a fülöpszigeti feleségével, másféléves kisfiával, és négyhetes ÚJSZÜLÖTTÜKKEL!!!! Már előre féltem, egy ilyen összeállítástól, és idétlennek, felelőtlennek találtam a mamát, aggódtam a csecsemőért, hogy vállalta vele a hosszú utazást, az idegen helyszíneket. A legnagyobb CSODÁLATOMRA, azonban ennél harmonikusabb kapcsolatot, ami az ázsiai anya, és apró gyermekei között volt, még SOHA nem tapasztaltam! A picurka, szinte éjjel nappal a testén volt egy kendőben, és a kisfiúcskával is intenzív volt a testi kapcsolat is. A gyerekeknek az anyjuk jelentette, a teljes biztonságot, az „otthon vagyok „megnyugtató érzését”. Nem tudom, hogy minden ázsiai nőből árad-e folytonosan , ez a harmónia, vagy csak Eve-nek volt ekkora aurája?) Hogy jön ide most ez a sztori???? Hasonlóan érzem magam, mint hajdan a pici baba, bárhová megyünk István után, és bármit énekel, amint meghallom, az EGYEDI HANGOT elfog egy jóérzés, és azonnal, „OTTHON ÉRZEM” magam! Számomra ez egy természetes állapot, talán ezért is van, hogy pl.a Crazy-t sem unom, holott valahány koncerten, fellépésen, bálon voltam immár 5 éve, ezt mindig énekelte. Na, de térjünk vissza Kisgéresre. A képeken is láthatjátok, hogy szinte színpad sem volt. István a domb aljában két itt maradt szikla darab (pózna) között énekelt. A tavasz, a növények virágok bujasága, a lejtőn kis csoportokban kényelmesen álldogáló, üldögélő emberek, TERMÉSZETES közege vette körül Istvánt. Nem volt, csicsa, léggömbök, vastraverzek a színpadon,, mindez tökéletesen illett István manír mentes előadásmódjához. Minden fellépésnek, koncertnek, megvan a maga bája, egyedisége. Kéthete István erős koncentrációval, akaraterővel vívott, részint a széllel, részint a rendezők hiányosságaival, és a nagyívű dalok is, nyilván nagyobb technikai felkészültséget, érzelmi azonosulást kívánnak. Mindez kihozta belőle a maximumot. Most szabadon, jókedvűen, maga is élvezve a számára is fontos TERMÉSZET közelségét, könnyedén engedte ki magából a kikívánkozó simogató, vagy zengő hangot, ami most akadálytalanul szállhatott az ég felé. Csak 30 km-re voltunk a határtól, de István, mint szokásos, a saját jogán méltán a helyszínen megszerzett szeretet mellé, még azt a pluszt is bezsebelte, ami itt, mint anyaországi magyart is megillette. A műsor is illett ehhez napsütéses, a tavasz minden szépségét felvonultató délutánhoz, azaz többnyire életvidám, lendületes számokból állt. A dalok, talán ebben a sorrendben hangzottak el: Gyönyörűszép, (első harmadát, még útközben hallhattuk) Faith, Long train Runnin’, Pretty voman, Te vagy a minden, Olcsó vigasz, Crazy, Fényév, Majdnem szerelem, Várj, míg felkel majd a Nap (a’capella, közös éneklés). Itt semmi nem volt kötelező, mindenki, mint egy vidám majálison ott ült, álldogált, ahol akart, MÉGIS István mosolya, , HANGJA ("ez mind belőle jön?" - hallottam )EGYÉNISÉGE magára irányította figyelmet. Közhely, de szeretet, szinte tapintható volt! A közönség így mi is kisebb csoportokra oszlott. Szokás szerint hallgatóztam. „Mögöttem egy lány mondta a barátnőjének „Bárcsak nekem énekelné” (Pretty Woman). A Fényévnél, mint szokásos, volt, aki hüppögött kicsit. Ráadások előtt, egy háromtagú fiú csoport kiabált Istvánnak „Csak nem gondolod, hogy elengedünk?” István az a’ capellát valahogy így vezette fel „Most elengedjük a zenekart, TAPSOLJUK meg őket!” (csak nem amiatt jött a poén, hogy a múltkori Koncertnél szóvá tettem, hogy kicsinyként rövidre sikerült a valódi zenekar bemutatása?) Amikor a tapsok és a ráadás után lement a színpadról, az emberek megrohanták nem is annyira a dedikáció, hanem inkább egy kézfogás miatt. Jól láttátok, többségben voltak a FIATALOK Jöttek, hogy MEGKÖSZÖNJÉK, hogy gratuláljanak neki. Volt, aki máshoz is hasonlította, nem létező jóízlésem :-) tiltja, hogy megnevezzem az illetőt, „akit színpadra sem lett volna szabad engedni, nemhogy énekelni..” Míg István karra, gipszre, papír darabkákra írta a nevét, addig mint megtudtam a Duna TV-s Erdélyi Claudia szlovákul is elmondta, hogy István milyen kiváló, és mindenféle díjas énekes, és hogy hol lehet vele fotózkodni. Ez nagyon kedves volt tőle, de a röhej az volt, hogy addigra István, már húsz kézfogáson, és vagy 10 ölelésen volt tú! :-) Nagyon meghatódott, hogy Magdi néni ilyen messzire eljött. Hát lehet is, nem mindenkinek jut olyan 87 éves, vagány értékes rajongója még inkább Őt szerető,aki még a határon túlra is utána megy, mert ÉRDEMES! Ráadásul remek képeket készít Istvánról, és azokat István nagy szeretettel elnézegeti, az utóbbi fellépéseiről készített fotóit Magdika nagy örömére alá is írta. Tudom olvasni unalmas, de hallgatni, nézni azt, hogy ismét kiemelkedő formában volt, élvezte az éneklést, a szeretetteljes fogadtatást, a sikert, a megkülönböztetett figyelmet. Jólesett nemcsak hallgatni, hanem nézni is a csupa mosoly fiatalembert. Sajnáltuk, hogy az első taktusokról lemaradtunk, de talán megérte, mert érdekes volt látni a meglepetést az Istvánok arcán, „ hogy mi mégis ITT vagyunk”
A hangulatos helyszínről Vajda János szavai jutottak eszembe, olyan jó érzés, volt egy kicsit
„Nem törődni a világgal, A világ ezer bajával…. hanem „Illatos hegy oldalában, A tavaszi napsugárban, Nézni illanó felhőkbe, Múllt időkbe, jövendőkbe... és hallgatni, élvezni minden egyes hangszínt „tabániságot” Köszönöm István, Köszönöm Kisgéres!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.