Tabáni István Rajongói Portál
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

______

 

Névnap és dátum script

 

 

Rajongók
Indulás: 2009-11-27
 



 

November
November : A szerény sztár és a szépség - nyugatmagyar.hu - 2010.11.22.

A szerény sztár és a szépség - nyugatmagyar.hu - 2010.11.22.

  2010.11.22. 17:34


 

Egy éve csillagként született újjá és azóta üstökösként ível felfelé pályája – mondhatnánk Tabáni Istvánról, a tehetségkutató műsort megnyert énekesről, de hozzá sokkal visszafogottabb kifejezések illenek.

A szerény énekesen nem sokat változtatott a sztárság, pedig idén sok álma megvalósult.

Ha már mindenképp sztárnak nevezik a Csillag születik műsor nyertesét, Tabáni Istvánt, akkor a József Attila-idézet illik hozzá, miszerint ˝Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.˝. A tévés műsor dicsőségével járó pénzjutalmat, a tizenkétszer egymillió forintot se költötte még el. ˝Jó helyen van. Egyelőre gyűjtöm a pénzt, hiszen a lemezek, a fellépések is bevételt jelentenek. Majd ha úgy érzem, akkor hozzányúlok, de nem vagyok az a fajta, aki szórja a pénzt˝ – nyilatkozta lapunknak. Talán azért se, mert kudarccal végződött több korábbi próbálkozása, viszont megtanulta, ha elesik az ember, tudnia kell újra talpra állni. ˝A legfontosabb, hogy az ember ilyenkor se veszítse el a reményt, a magába vetett hitét, mert az a mozgatórugója, amellyel a célját elérheti. És persze sokat segít, ha a család biztat, erősít, támaszpontot jelent˝ – állítja az énekes tapasztalatai alapján.

– A zenében az a szép, hogy érzéseket jelenít meg. Érzéseket közvetít az énekes a hangjával. A zene megfoghatatlan, láthatatlan, mégis a szívig hatol. Eleve szép a világunk is, ha nem rontjuk el, és mi, emberek mindannyian megismételhetetlen csodák vagyunk – mondta el Tabáni István, amikor a szépségről kérdeztük a Gyönyörű szép címet kapott új lemeze okán. Már szinte legendás szerénysége, de ezt nem negatív jelzőnek kell tekinteni. Hiba lenne az énekest „esetlen gyereknek", elesettnek beállítani, hiszen bizonyította határozottságát és kitartását.

˝Tényleg kilógok a sorból abból a szempontból, ahogy megélem a velem történteket. Például visszafogottan fogadom a sikert, de attól még ugyanúgy örülök, mint aki heves mozdulatokkal, ugrálással mutatja ki érzéseit.˝

– Néha meglepődöm, hogy több rajongóm időt és pénzt szán arra, hogy több fellépésemen ott lehessen. Őket már barátként köszöntöm. Tőlük is kapok impulzusokat a dalszerzéshez. Impressziókból, benyomásokból összegződik egy-egy gondolat, aztán előfordul, hogy a HÉV-en, az utcán spontán jut eszembe a dallam és rögtön rádúdolom egy diktafonra, a telefonomra. Ilyenkor születnek a legjobb dalok – meséli alkotási módszeréről Tabáni. A zene jelenleg életében az első számú, emellett most nincs energiája a festésre, a rajzolásra, de később azt is folytatni szeretné. Gyorsan eltelt számára az utóbbi egy év, amit csodás évnek tart, mert élményekkel, barátokkal gazdagodott, és még párt is talált.

Nem lehet rossz véleménye a tehetségkutató műsorokról, hiszen az egyikben tűnt fel énekesként. Szerinte nincs más fórum arra, hogy ha valaki tehetséget érez magában, de nincs, aki felkarolja, elinduljon a pályán. ˝Aki képernyőre kerül, annak jól kell sáfárkodnia az eséllyel. Lényeges, hogy magából mindig valami újat tudjon mutatni, de közben megmarad annak, aki, annak, akinek ismerik. Nehéz egy tehetségkutató műsorban eldönteni, ki lesz hosszú távon sikeres. Abban, hogy ott tud-e maradni a topon, a hangja mellett sokat nyom a latban, hogy szerethetőnek tartják-e.˝

 

Rajongójával jár

Szegedi, egyetemista barátnője van Tabáni Istvánnak. Csillával az egyik Csillag születik-gálán ismerkedtek össze, a hölgy az énekes rajongójaként ajándékkal készült. Arról a pillanatról, amikor átadta, István úgy beszél: ˝Ez a találkozás meghatározó volt. Valamit éreztem akkor, nem is tudom, a kisugárzásából. Összetett dolog ez, hogy mi fog meg egy másik emberben.˝ Manapság Csilla alkalmazkodik Tabáni István időbeosztásához, együtt mennek oda, ahova az énekest munkája hívja. Ez nagyban közrejátszik abban, hogy sokkal kiegyensúlyozottabb lett az élete.

 

 

 

 

 Tabáni István Rajongói Portál

Szerkesztők:

Zsike: kleckererzsi@gmail.com

Lina: [Mail] [MSN]

Dádó: [Mail; MSN]

A szerkesztésben a segítséget köszönjük minden Kedves Rajongónak, az interneten megjelenő cikkekkel, képekkel, videókkal kapcsolatban.

Ajánlott böngésző: [Mozilla Firefox] [Google Chrome] [Songbird]

Ajánlott képernyőfelbontás: >1024*768

Tárhely: [Gportal]

Indulás: 2009. November 27.

 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre