DUNAKESZI, 2016. nov. 27.

A kápolnásnyéki utolsó Istvánozásom óta több mint 2 hónap telt el. A hosszú böjt után már nagyon vágytam a Hangra , a viszontlátásra, a kimozdulásra a hétköznapok hajtásából és nem utolsósorban a találkozásra rajongótársaimmal. Egy hajnalba nyúló szalagavató bál után , kicsit fáradtan és pocsék, esős időben  indultam Bcsabáról Dunakeszibe. A 200 km-nyi vonatozás alatt az esőből ugyan szikrázó napsütés lett , viszont viharos széllel betört a téli hideg is. 

Metsző szélben érkeztünk Dunakeszi főterére. Advent első vasárnapján először érintett meg a közelgő karácsony gondolata: a hangulatos karácsonyi vásárral, a hatalmas adventi koszorúval, az élethű betlehemi jászollal, a forralt bor illatával, az esti fényekkel. Minden együtt nagyon szép volt , de nem feledtette, hogy nagyon fázunk, és mindent felülírt az aggódás is: István nehogy megfázzon ebben a viharos, hideg szélben. Nem sokat ért, hogy a minden oldalról nyitott sátortető alá egy hősugárzót szereltek be István fellépése előtt. Ez a hősugárzó vörösen izzott és félelmetesen himbálózott a nagy szélben István feje fölött. Imádkoztunk, nehogy…..

A talpunk, kezünk, fülünk már lefagyott, közben a korábbi nagyon gyér közönség szép, tömött közönséggé gyarapodott fél 6-ra. István kedvesen mosolyogva lépett fel a színpadra, kezében pohár – valszeg meleg teával. Annyira aranyos volt , ahogy másodpercek alatt a tekintetével végigpásztázta az első sorokat, felmérte a „felhozatalt” , és konstatálta, milyen sok ismerős rajongói arc van a sorok között. Csinos volt  a vastag, fekete téli dzsekijében, világos farmerjában, a nyakára tekert vastag sállal. Haja lazán, frissen mosva, de fújta ám pickosul a sarkvidéki szél.  Bár Ő is fázott, de a sok kedves mosoly, olykor lírai-olykor humoros összekötő szöveg azt jelezte, István jó hangulatban van.  Az adventi alkalom miatt főleg lírai számok hangzottak fel, gyönyörűen szólt a Te vagy a minden, a Fényév távolság, a Szerelem, várj stb. - de számomra most a LEGYEN ÜNNEP volt a csúcs.  Én Magdi nénivel álltam, a hidegben összekarolva, összebújva , de érdekes módon a fellépés alatt már nem érzékeltük a hideget, a szelet. Csak ittuk a Hangot, s kortyoltuk a látványt , s mindez úgy felmelegítette a bensőnket, mint egy forró tea. 

A technika itt is, most is vacakolt : időnként recsegett-ropogott, pukkant az erősítő, de István hősiesen helytállt, és gond nélkül folytatta a dalokat.

„Ennyi volt csak? Már vége?” – hallottam egy mellettem álló helyi házaspártól.

„Hááááát, sajnos, csak 30 perces műsort jelzett a plakát” – próbáltam szinte „mentegetőzni”.

„És már eltelt volna a fél óra? Olyan rövidnek tűnt, pedig reggelig hallgatnám”  – mondta erre a nő.

Na, erre legszívesebben rögtön keblemre öleltem volna az idegen asszonykát…

István szép szavakkal és többször szép ünnepet, boldog karácsonyt kívánt mindenkinek. Volt visszataps, ráadás, végül kedvesen integetve hagyta el a színpadot.

Kicsit várakoztunk a metsző szélben, a huzatos téren, reménykedve, ha Istvánék az autóhoz indulnak, talán 1-2 mondatra megállnak. Örültünk, amikor feltűntek Csillával, Istvánon ekkor már jó meleg usanka volt.  Tényleg csak pár kedves szót váltottunk, de ez a pár perc nagyon kellett, hogy kerek legyen a világ. Magdi néni egy csak neki szóló, előre megírt kis dedikálólapot is kapott, hátoldalán kedves sorokkal az első találkozás emlékére… (A napokban volt az 5. évfordulója, hogy a Duna Plázában a dedikáláson személyesen megismerkedtek). Magdi néni örömét látva az ember szíve megint átmelegedett…

UTÓHANG: kicsit késve érkezett a buszunk, de amikor a több mint 10 fős csapatunk felszállt, egy fiatal újságírónő - aki a programról készített feltehetően anyagot a dunakeszipost.hu számára – ránk csodálkozott: Képesek voltunk Pestről kijönni ide az adventi vásárba? Lonci azért pontosított és felvilágosította, hogy nem a vásárba, hanem konkrétan Tabáni István fellépésére érkeztünk. Hogy kikerekedett volna a szeme, ha azt is tudja, többen messziről, Bcsabáról vagy éppen Székesfehérvárról, Vértesacsáról is elindultak/-tunk  Istvánozni…  Loncika és páran egész úton beszélgettek a szép, fiatal újságírónővel a rajongókról, Istvánról. A buszról leszállva még egy közös csoportképet is kért rólunk, nevettük is, hogy reméljük, azért nem a tv-híradóban leszünk benne.  

Pestre érve szétszóródtunk, de egy kisebb csapattal beültünk még egy levezető „afterparty”-ra , egy pohár forralt borra a központban. A lányoknak ez úton is köszönöm , hogy kitartottak velem, miattam este 10-ig, mert a vonatom csak 11 óra előtt indult Bcsabára. Hajnali fél kettőre értem haza, rövid alvás, és már be is csöngettek az első órára. 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.