„A szív legmélyén” jártunk – Vác, 2015. dec. 12.

Györgyi, azaz Baba olyan részletesen, hitelesen és érzelemgazdagon leírta a leírhatatlant, a nehezen visszaadhatót, hogy fölösleges lenne bármit is megismételni. Mégis úgy érzem, muszáj kiírni magamból néhány gondolatot, benyomást, érzést. Akinek kedve van, olvassa el, aki unja, ugorjon!

István fantasztikus formában volt tegnap, emellett nagy-nagy elismerés illeti a kiváló zenésztársakat is, akik nagyon „együtt voltak” egymással is, Istvánnal is  - s  nemcsak zeneileg volt nagy az „összHANG”, hanem emberileg is. Összeforrott, érett csapatmunkának éreztük, pedig tudjuk, csak kevés „összegyakorlás” van a FIÚK mögött.

Sokat vártunk és sokat kaptunk ettől a váci koncerttől. Annak ellenére mondom ezt, hogy mi már nagyon is hozzászoktunk és túlságosan természetesnek is vesszük ezt a „high-quality”-t, azaz „magas minőség”-et, amit kapunk Istvántól akár egy sátoros falunapon is. Ő ugyanis még mindig tudja fokozni ezt, amikor már azt gondolnánk, a sokszor hallott nagy dalok előadását már nem lehet überelni. Sokat vártunk tehát tegnap is, mert többszörös ünnepnek éreztük ezt a koncertet mindannyian. Már önmagában is a ZENE ünnepe, ha István zenekarral lép fel egy szép és hozzá méltó helyen, immár másodszor a váci MIMK-ben. De most, advent idején, karácsony felé még jobban vágyik az ember a szépre, lélekemelőre. Az igazi ünnepi érzést mégis az adta meg, hogy hosszú évek után végre tegnap kezünkbe vehettük István „aranybetűivel” dedikált új albumát.  (Nem túlzás: arany színű tollal írt rá csodás kézírással! – írásképe olyan elegáns, régies, míves,  mint egy XIX. századi grófé.  )

Izgatottan bontottam fel, és szinte kapkodva olvastam el a lemezborító szövegét tegnap este, és azonnal megfogott, hogy az ilyenkor szokásos köszönetnyilvánítások között milyen megejtően őszinte vallomások is megfogalmazódtak . Bensőséges, mély szerelmi vallomással felérő sorok Csillának: „Köszönöm kedvesemnek, Csillának soha nem múló szerelmét, amivel táplálja szárnyaló lelkemet.” … Bevallom, nagyon-nagyon jólestek István őszinte szavai, melyekkel nekünk, rajongóinak üzent: „Köszönettel tartozom továbbá Rajongóimnak a szeretetükért és kitartásukért, ami immár hosszú évek óta kísér engem a pályámon.” Ritkán mondja, de akkor súlya van.

És csodálatosan szép gondolat  áll mottóként a lemezen: „Egy vallomás a szívemből ez az album, amely megmutatja a múltam és a jövőm.” Mindezekkel a lelkemben ültem be tegnap a  koncertre.

A „múlt és a jövő zenéje”  találkozott a színpadon is ,  a dalok műsorrendjében is. A 2009-es CSISZ-ből, ill. István első és második albumáról csendültek fel a jól ismert dalok, kiegészülve népszerű világslágerekkel, filmzenékkel. Rock és líra, örökzöldek és mai dalok, drámák és vidám nóták, érzelmesek vagy dögösen szexis számok váltakoztak. Mindegy, mit énekel. Csak énekeljen. És végre már nem a „jövő zenéje” volt pár csodás dal az új albumról, hanem maga a valóság!

A „MENTS MEG”, a „WHO WANTS … ” vagy a FÉNYÉV TÁVOLSÁG  messze túllépi a az ún. „könnyűzene” kereteit, külön kiemelve Cséry Zoli improvizatív zongora-előjátékával. Művészet ez már a legjavából, nem csupán könnyed szórakoztatás. Csak ülök, „csak hallgatom, csak bámulom” …. Legszívesebben becsuknám a szemem, s úgy adnám át magam a zenének, csak akkor nem látom István kifejező arcát, gesztusait. Érzem, szinte fegyelmeznem kell magam, erővel visszatuszkolni a könnyeimet.  Mert most is megindít a szirten álló, kétségbeesett ember kiáltása: „Ments meg kérlek, vagy ölj meg, ha kell, mert álmok nélkül csak a félelem ölel”. S mert ilyenkor tudatosul bennem, hogy „ el kell mennünk mindörökre.”… És különben is: „Ki akar örökké élni? Ki mer örökké szeretni? Mikor a szerelemnek halnia kell..”

Művészet és KATARZIS együtt vannak a színpadon és a nézőtéren. „Igazi katarzisok kellenek néha” – mondta egy 2010-es rádióinterjúban István …. Igen, neki is és nekünk is szükségünk van rá.  Jobbá leszünk ilyenkor az élmény után, kimossa a Hang az ember lelkéből a hétköznapok rárakódott szennyét, terhét,  s megtisztulva megyünk tovább. (Mennyivel könnyebb lenne ezen elmagyarázni, megértetni a KATARZIS –élményt a gyerekekkel, ha nem az Antigonénál írná elő a kerettanterv, hanem a Fényév távolságon lehetne  … Egyszer meg fogom próbálni? )

Csodálatosan, drámaian, erőteljesen zengett a SZERELEM, VÁRJ is. Nagy kedvencem máris a fiatalos, lendületes „El kell mondjam”, és az est meglepetéseként hangzott fel az ünnepi hangvételű „ A szív legmélyén” című dal. Feszes ritmusa (lsd. dobok) , erőteljes zongorafutamai, csodás dallama és szövege miatt is nagyon megérintett, nagyon fogom szeretni ezt is. A végén a LEGYEN ÜNNEP hangzott fel, talán az eddigi legszebben, ezt ki-ki döntse el. Méltó koronája volt az estnek. István minden dalban átélten, szenvedéllyel énekli meg a „szív legmélyén” lévő érzéseket, arcjátéka,  mozdulatai ösztönösek, természetesek, Egyszerűen elhiszem, amit énekel, ezért is hat rám ilyen erővel.

A felhangzó vastapsok, a percekig tartó állvataps közben – látva a színpadon István boldogságát, ahogy fürdőzik a sikerben és szeretetben -  bennem az öröm és a szomorúság érzése hullámzott. Igen, ugyanazt éreztem, mint sokan közülünk: Miért? Miért? Miért?   Nem pár száz, hanem ezrek, tízezrek, százezrek örömére kellene énekelnie. 

Optival hajnalig beszélgettünk múltról-jelenről-jövőről (na, kié is? ), és éjjel 2-kor meghallgattuk az új CD számait is, igaz, csak halkan és csak egyszer….  Minden dal külön világ, ahogy mondta is István. Ezekkel az első benyomásokkal próbáltunk elaludni… MOST, itthon, már harmadjára forog a pillangós korong, ismerkedünk . Szeretni fogom, mert nagyon Istvános…   De ez egy másik történet.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.