Tabáni István a mikrofonnal és az ecsettel is mesterien bánik

Tabáni István visszahúzódó, csendes és szerény személyiség, akinek a tehetsége a Csillag Születik zsűritagjainak véleménye szerint eddig érthetetlen módon nem került a nagy nyilvánosság elé.

TABANI_FESTMENY_1A tehetségkutatóban azonban már nem egy alkalommal bizonyította, hogy igenis ott van a helye a magyar zenei életben. A hangjával egyszerűen lehengerelte a közönséget, még a zsűrinek is elakadt a szava István produkcióinak hallatán: a Queen egyik slágerét, és Máté Péter klasszikusát is hibátlanul elevenítette fel a színpadon. Az énekes elárulta, ezek a dalok egyaránt közel állnak a szívéhez, Freddy Mercury és Máté Péter pedig egyértelműen a kedvencei között foglalnak helyet.

„Mindketten zenei géniuszok, és emellett nagyon szimpatikus személyiségeknek tartom őket” – mondja Tabáni István.

Ezért esett hát a választása a rendkívül nehéz művekre, melyek előadása közben – bevallotta – teljesen átszellemül, egészen más ember lesz. Úgy érzi, ez szükséges ahhoz, hogy igazán jó teljesítményt nyújthasson, de a felszabadult, vérbeli előadói énjét sohasem hozza le a színpadról. Állítása szerint ez így jó, hiszen a hétköznapokban nincs szükség a színpadias magatartásra!

TABANI_FESTMENY_2

István mindkét oldala megnyerte a közönséget, így ma már teljes erőbedobással készülhet az elődöntőre. A siker azonban jóval többet jelent a számára, mint egy egyszerű érdem: önbizalmat és magabiztosságot merít belőle. Szüksége is van rá, hiszen mint megtudtuk tőle, a korábbi években rengeteg kudarc és bírálat érte a munkásságát. Pedig most már bizonyítottan is rendkívüli tehetség, és kiderült, nem csak a hangja, a kézügyessége is zseniális. István gyerekkora óta festőművésznek készült, ez a szenvedélye vonzotta később a teremőri szakmához is, ahol munkája közben készült a Képzőművészeit Egyetem felvételijére, ahonnan azonban ötször is elutasították.

Szerencsére a kiscsillag kitartó, és a lelkesedését nem törte le a sok kudarc: a festészetre ugyan már csak hobbiként tekint, mégis termékenyen alkot, főleg portrékat és tájképeket készít.

Forrás: RTL Klub Sajtóklub